Amikor az ember összeesik az állomáson

Amikor az ember összeesik az állomáson, hirtelen minden közömbösen nézelődő idegen aggódni kezd. Az egyik feltámogatja a vonatra, a másik vizet ajánl, a harmadik mentőt akar hívni (alig tudtam lebeszélni róla), a negyedik felajánlja, hogy leszáll velem a célállomáson, és taxiba ültet. Úgy éreztem, jobban meg vannak ijedve, mint én. Amikor hallottam a fejemben a zakatolást, már tudtam, hogy mindjárt jön a feketeség (jött), aztán szépen csendben összecsuklottam. Igyekeztem feltűnés nélkül csinálni a dolgot (leghátul álltam), mert végig eszméletemnél maradtam, de úgy látszik, a hangtalan összeesés nem is olyan könnyű, ahogy az ember azt elképzeli. Jókai igazán kipróbálhatta volna, mielőtt ír róla. Először is van az embernek egy táskája. Ami csattan. Aztán van egy teste, ami esetemben kb. 55 kiló körül mozog. Az is csattan. Elég hangosan. És mint ma reggel kiderült: kissé kékeslilán. Végül pedig ott van az a sok ember, aki mindezt hallja, jó esetben látja is. És odarohan segíteni. Aztán valaki a kört tágítja. „Ha mentőt nem enged hívni, akkor is mindenképpen menjen orvoshoz minél hamarabb.” Bólogatok. El fogok menni. Bár előre tudom a vérképem eredményét (maga ennyi vas beszedése után még mindig kórosan vashiányos? És ez a hemoglobin is...), látom magam előtt a fejüket csóváló köpenyeseket (maga ilyen vérnyomással még két lábon jár? És dolgozik is?), a fejét vakaró doktort, amint megpróbálja megfejteni a számokban rejlő titkot. Aludnom kellene, de nem megy. Pedig volna rá időm. Beveszek egy valériánát, ahogy Nagyi mondta.

Az a baj a posztmodernnel,

hogy ha az embernek támad valami nagyon jó gondolata, és ezt megosztja másokkal, bizton számíthat rá, hogy valaki megjegyzi, hogy „Húúú, ez nagyon jó. De kinek a szövegére játszol rá?” Csak akkor tartanak eredetinek, ha nem vagyok az. Meg a többi paradoxon.

Közhelyes jó tanácsok

Ha valaki arra kér, hogy legyél vele őszinte, legjobb, ha felkészülsz arra, hogy hamarosan újabb ellenséged lesz, aki a birtokába jutott összes rólad szóló bizalmas információval vissza fog élni. (Ritka esetben tényleg őszinteséget vár el tőled.) Aki másokat verbálisan eltapos, veled is hasonlóan fog elbánni előbb vagy utóbb. Az ő fejében ugyanis minden eszköz megengedett azzal szemben, aki nem a barátai közé tartozik. Ha megpróbálod elmagyarázni, hogy miért bántó a viselkedése, akkor eleve bekerülsz a túlérzékenynek felcímkézett kategóriába, és minden további mondandódat ezen keresztül értelmezi. Természetesen gúnyos megjegyzésekkel fűszerezve – teher alatt nő a pálma felkiáltással. Amennyiben határozottan kijelented, hogy nem tűröd a sértegetést, akkor értelemszerűen te leszel az, aki inkább az elveihez ragaszkodik, mint a barátaihoz. Most már csak azt kellene megmagyarázza nekem valaki, hogy milyen barát az, aki sérteget, és aki hagyja, hogy sértegessenek. Minden egyebet értek.

Alvásmegvonás

Két hete kialvatlan vagyok. Nagyon. Lefekszem a rendes időmben (éjfél-egy-fél kettő; korábban nem tudok el sem aludni, hiába javasoljátok), aztán éjjel háromkor rendszeresen felébredek, kicsit bambulok az éjszakába, majd hétkor-fél nyolckor végérvényesen kipattan a szemem, és azzal vége. És nem, nem elég, mert fáradt vagyok, álmos és türelmetlen. Külön energia megy el arra, hogy odafigyeljek másokra, és emlékeztessem magam arra, hogy én most azért vagyok türelmetlen, mert nem aludtam eleget. És hiába vagyok fáradt estére, úgysem alszom el a szokott időnél korábban. Tegnap este éreztem, hogy a következő éjszaka más lesz, átlendülök a holtponton, alszom legalább 9-ig. Erre ma reggel fél nyolckor csengett a telefon. Nem, nem volt sürgősség.