Skip to main content

Posts

The translator is travelling

Recent posts

A fordító utazik

- Mit csinál a fordító, amikor leadja a csomagját a reptéren?
- Szól a poggyászkezelőnek, hogy helyesírási hibát talált az angol nyelvű feliratban. És fel is írja neki egy papírra, hogy mit kell mire kijavítani.


napi rövid

Ír egy potenciális megrendelő, hogy nagyon szeretne velem dolgoztatni, küldjem el az önéletrajzomat, a végzettségemet igazoló iratokat, referenciákat, árajánlatot. Van egy egész csomagnyi anyagom, pont ilyen célra állítottam össze, el is küldöm.

Visszaír, hogy "és a végzettségét igazoló iratokat is". Mondom, ott van a csomagban (még oldalszámot is írok).
Visszaír, hogy "és az ügyfelektől kapott referenciákat is". Mondom, ott van a csomagban (még oldalszámot is írok).
Két nap múlva visszaír, hogy van-e C2-es nyelvvizsgám, mert látja, hogy román állampolgár vagyok, és azt állítom magamról, hogy magyar az anyanyelvem. Visszaírok, hogy valóban román állampolgár vagyok, de az erdélyi magyar kisebbséghez tartozom, az anyanyelvem magyar. Ezenkívül az egyetemi diplomám is jelzi, hogy magyar irodalom és nyelvészet szakon végeztem. Plusz van két tolmácsdiplomám és egy fordítói diplomám is, és mindegyik a magyart tünteti fel anyanyelvként. És aljas módon nem írtam oldalszámot…

Your daily one-minute reading

I am in the middle of a translation, and on the website of the Hungarian Institute for Forensic Sciences I found two departments: Antemortem Analytical Department and Postmortem Analytical Department.

Life is the period between antemortem and postmortem.

Napi egyperces

Éppen fordítok valamit, és a Toxikológiai Szakértői Intézet oldalára jutottam el, amikor szembejött velem az intézethez tartozó két osztály neve: az Antemortem Analitikai Osztály és a Postmortem Analitikai Osztály.

Az élet az antemortem és a postmortem közötti időszak.


A csendben maradás ára

Olvasom a Csányi-interjút a 168 órában. Aztán eszembe jut egy másik interjú, amit kb. egy éve adott, és a menekültek befogadásával kapcsolatban ez volt benne: „Csakhogy ők nem akarnak egyesével lenni, nem akarnak beilleszkedni.”

Így, egyszerűen, ezekkel a szavakkal. Mert ő tudja, naná. Mindegyikről. Egyenként. Hogy nem akarnak, értitek? Mert ezek ilyenek. Egy homogén csoport, mind ugyanúgy gondolkodnak. És nem akarnak egyesével lenni (vagyis jönni). Amúgy Csányi Vilmos szeretne egyesével menni? Hátrahagyni a családját a bizonytalanságban? Vagy ő maradna inkább vissza? Vállalva annak a kockázatát, hogy esetleg meghalnak az úton? Vagy hogy csak 5-10 év múlva találkoznak megint?

Igazából csak azért jutott ez eszembe, mert eszembe jutott egy másik szó is a most megjelent cikket olvasva. A szolidaritás. Na, hát már egyre kevesebben vagyunk, akik egyáltalán szolidarizálni tudnánk (most pont az MTA-val), mert a többit már metaforikus értelemben „elvitték”.

Nem, nincs itt semmi káröröm. Csak fáj…

Nagyszüleim, a menekültek

A családi emlékezetben a menekülések története rendkívül hézagos, leginkább hallgattunk róla. Az anyai nagymamám alig beszélt róla, csak egy-egy elejtett mondatból, riadt gesztusból, félszavakból, illetve a rituálisan elmesélt „történetből” lehetett kihámozni ezt-azt. 1944-ben menekültek el Marosvásárhelyről Ausztriáig, keresztanyám karonülő csecsemő volt. „Az úton sokan elvettek tőlünk, amit csak lehetett, a magyarok is.” Egy táborban voltak sok más emberrel együtt. Nagyapám talán egy játékgyárban dolgozott, és karácsonykor a fenyőfára csörgőket akasztottak. Nagyapám jól beszélt angolul, össze is barátkozott néhány amerikai katonával, akik hívták Amerikába. Nem ment.

Emlékszem Nagyi elfelhősödő arcára, amikor „a menekülés” került szóba. Gyerekkoromban nem értettem pontosan, hogy ez micsoda, csak annyit érzékeltem, hogy valami rettenetes dolog lehet, ha Nagyi ennyire nem akar róla beszélni. Félt. Még öregkorában is. „Nem akarod te azt tudni, fiam”. Háborús filmet nem is néztem vele so…