2017/03/15

Március idusára

„Ez nem a ti Magyarországotok”, azt mondja egy jól öltözött úriember. Közvetlenül azután, hogy lesorosbérencezett valakit, mert látta rajta, hogy „Soros-huszár”.
Most írhatnék arról, hogy mennyire veszélyes, amikor az emberen látni vélik, hogy ő ki és mi. Hogy innen már csak egy lépés a billog. Aminek nem kell konkrét jelnek sem lennie, elég az, ha az emberről „tudják”, hogy melyik csoportba skatulyázható, és onnantól kezdve úgy bánnak vele.
Inkább egyetértek az úriemberrel. Ez valóban nem az én Magyarországom.
Már ha egyáltalán van nekem ilyenem (apropó, skatulyák), és azt is nem próbálják meg elvitatni tőlem valamilyen politikai ideológia mentén. Mert szép lassan az is elvétetik tőlem, amim van.
Előre szólok: nem adom.

2017/01/17

Ábel lánya Németországban

Megyek ma nyugodtan a bíróságra valami beadványt benyújtani. Mondom a gutentágot, ők is, kérdem, merre van a szoba, amit keresek. Elmagyarázzák, aztán mondják, hogy akkor most vizsgálat.

Beléptetéskor testszkennelés (vagy hogyhíjják), táskát is átvilágítják. Rutinosan pakolom ki a zsebeimet (jééé, egy marok aprópénz) a műanyag tálcára: telefon, kulcsok, zsebkendő, izé. Kérdem, hogy sapkát-sálat-kabátot is akarják-e, mondják, hogy nem. Büszke is vagyok magamra, hogy én milyen vagányul, egykettőre elintézem a biztonsági izét. Beállok az izé alá, a fejem fölött egy női robothang pedig megszólal, hogy pakoljam ki a zsebeimből stb. a fémeket, és lépjek vissza. Visszalépek az őr irányába (aki egyébként golyóálló üveg mögül irányít), hogy akkor mi legyen. Végigkérdez, hogy van-e: lánc, gyűrű, óra, fülbevaló, karkötő, öv, beültetett izémizé. Mondom, nincs. De tuti, hogy ne vegyem le a kabát-táska-sál-sapka izét? Neeeem, dehogy, hideg van. Jó.

Beengednek, a túloldalon egy másik ember vár. Mondja, hogy a táskámban van egy valamilyen izé, szerkezet (a felvevőm) meg egy kés (a bicskám). És hogy akkor ő azt most elvenné, kapok érte egy cetlit, és kifelé visszaadja. Udvariasság ide, Frau oda, kicsit azért furcsán nézett (bár igyekezett uralkodni a vonásain), hogy mi a fenét csinál egy harmincas nő egy bicskával, és főleg a bíróságon. Sűrűn elnézést kértem, mondom, hogy izé, szalonna meg miegymás, egyszerűen elfelejtettem kipakolni otthon (repülés előtt mindig eszembe jut). Semmi gond, azt mondja, csak a bíróságra ugye nem lehet ilyeneket bevinni.

A szalonna kapcsán kérdi, hogy honnét. Megmondom. Tényleg? A nagymamája szebeni szász. Kicsi a világ, na.

2017/01/16

Ellenőrző lista mára (befejezett tennivalók) / Checklist for today (finished tasks)


(scroll down for EN)

-kerületi bíróságot (Amtsgericht) felhívni (érdeklődés)
-kitölteni a nekik beadandó papírokat
-megkérni Ügyvéd_1-et, hogy ellenőrizze a doksikat a beadás előtt + megköszönni a gyors választ
-felhívni a Munkaügyi Hivatalt (Integration Point), időpontot kérni (az értesítés az időpontról 2-3 héten belül érkezik). Nem, ez nem a jobcenter, de valahol mégiscsak az. Nehogy megkérdezzétek, hogy működik, mert nem tudom, és nem is érdekel. „Újabb hatóság” fiókba kerültek, oszt kész.
-bankot felhívni, mert írtak levelet, hogy hívjam fel őket (időpont csütörtökön)
-személyes adatokat módosítani az online bankolási felületen

Ezentúl becézzetek hatékonyságkirálynőnek.


EN

-call the Amtsgericht (enquiry)
-fill the papers to be submitted to them
-ask Lawyer_1 to check the paper prior to submission to the Amtsgericht + thank him for his fast reply
-call the Bundesagentur für Arbeit (Integration Point), ask for an appointment (letter for the appointment will arrive in 2-3 weeks). No, this is not the jobcenter, but it somehow is. Don't ask me how it is, I don't know and don't care. 'Another authority' in my system, and that's it.
-call the bank pursuant to their letter (appointment on Thursday)
-modify personal data on the online banking site

Efficiency is my middle name.

2016/12/15

Most tél van és csend / It's winter now and stillness*

Olvassuk a híreket. Már beszélni sem beszélünk róla. Mediatizált genocídium, mi pedig tehetetlenül nézzük. Reggelizünk. Közben befut még két friss hír, most éppen a világ más tájain végrehajtott háborús bűnökről. Reggel tízkor van az első leadási határidőm, aztán délben megint. Aztán mély levegő, és nekifutok a nap további részének.

és a nyomor gyámoltalan fejét elhamvadt várasokra fekteti

Twitter-videók, bejegyzések. Evakuálás. Bombázás. Hallgatunk, csak a billentyűzetem kopog állandóan, kíméletlenül.

Fekszünk az ágyban, öleljük egymást. Két kihalófélben levő faj valahol Európában: egy szír és egy erdélyi magyar. Egymásba kapaszkodunk.



We read the news. We don't even talk about it anymore. Mediatised genocide, and we are watching helplessly. Breakfast. Two other news in the meantime – this time about war crimes in other parts of the world. My first deadline is at 10 a.m., the next one at noon. Then I take a deep breath and start working again.

and devastation rests her weary head on grey incinerated city ruins

Twitter videos, posts. Evacuation. Shelling. We are silent, the only noise comes from the constant, cruel tapping sound of my keyboard.

We lie in bed, hugging. Two species on the verge of extinction somewhere in Europe: a Syrian and a Hungarian from Transylvania, holding on to each other.


*Vörösmarty (kétnyelvű/bilingual)

2016/11/18

Hírek / News

(scroll down for EN)

Azt kérdezed, hogy vagyunk. Jól. Elégedj meg ennyivel, ne akard tudni, hogy valóban hogy vagyunk. Vagy ha igen, készülj fel arra, hogy kiöntöm neked a lelkemet. Elég erős vagy hozzá? Akkor kérdezd meg még egyszer, hogy vagyunk, és válaszolni fogok. Biztos vagy benne? Én szóltam.

Fáradtan. Kicsit szomorúan. Stresszesen. Szorongva. Aggódva.

Vannak papírok, és vannak intéznivalók. És bár minden lehetőt megteszünk, a végleges döntés egy vadidegen ember kezében lesz. Ő fogja eldönteni, hogy A. hivatalosan is D.-ba költözhet-e vagy sem. Ha nem, akkor 150 km-re lesz a kijelölt „körzet”, ahol lakhat.

Költözést általában azoknak szoktak jóváhagyni, aki családegyesítést kér, vagy ott van a munkahelye. Én nem számítok családtagnak, munkahelye pedig nincs. Honnan is lenne, ha a hivatalos lakhelye 150 km-re van a „kívánt” lakhelytől. Nem világos a számomra, hogyan várja el a hatóság, hogy valaki máshol keressen és sikeresen találjon munkát egy olyan városban, ahol elvileg nem lakhat, mielőtt azt jóvá nem hagyják, jóváhagyás viszont csak akkor van, ha munkát talált ott. Munkát meg igazán nem adnak neki addig, amíg nem lakik ott. Ne feledjük, hogy nem is szabadna ott laknia. Plusz ezt elméletileg a havi 350 euróból kellene finanszíroznia. Klasszikus 22-es csapdája. Ha olvasnám, felröhögnék kínomban, annyira abszurd. De mivel velünk történik, a kínos röhögéshez társul némi aggodalom is.

Nem tudom, hogy mi a jóságos lófaszt csinálunk, ha valaki úgy dönt, hogy visszautasítja a kérvényt. Természetesen a fejünk fölött, mint mindig. Nincs semmilyen személyes kapcsolat senkivel, igyekezzünk, kérem, mert sok a várakozó, mi is az aktaszáma?


Elindultunk néhány irányba, most már főleg azért kell drukkolni, hogy valamelyik sikerüljön. És közben megpróbálunk nem gondolni arra, hogy mi lesz, ha egyik sem sikerül.

EN

You're asking me how we are. We are fine. Settle for this answer. Trust me, you don't want to know how we really are. Or if yes, then expect an unburdening of the heart. Are you strong enough? Then ask me again how we are, and I'll reply. Are you sure? You've been warned.

We are tired. A bit sad. Stressed. Living in anxiety. Worried.

There are papers and things to take care of. And although we are doing everything possible, the final decision will be in the hands of a complete stranger. This person will decide if A. will be allowed to move officially to D. or not. If not, then the assigned „region” will be 150 km-s away.

Moving is usually allowed if you are reuniting with your family or if you have a job there. I don't count as family, A. has no place to work. How could he have one, since officially he lives 150 km-s away from the „desired” place of residence? It is not entirely clear to me how the authority expects someone to successfully look for in a city where they cannot live officially - before they approve the move. But the approval is only there if you found a job. And you won't really get any jobs if you don't live there. Not forgetting that you are not supposed to live there in the first place. Moreover, all this should be financed from a monthly 350 euros. Classic catch 22. If I would be reading this somewhere, I would start laughing, that's how absurd this whole situation is. But since it's happening to us, this awkward laugh is accompanied by some worry as well.

I have no idea what the fuck we'll do if we'll get a refusal. Decision will be made 'over our heads', of course, as usual. No personal connection to anyone, hurry up, please, there are lots of people waiting in line, what is your number?

We started to do some things, so fingers crossed for at least one of them to succeed. In the meantime, we'll try not to think of what will happen if neither of them will work.

2016/10/07

Válasz arra a kérdésre, hogy hogy vagyunk – Reply to the question of how we are

(scroll down for EN)

Azt hiszem, kicsit fáradt vagyok. Fáradtak vagyunk. Kicsit. Vagy talán egy kicsit jobban. Persze nem segít az sem, hogy reggelenként szürke ég és hideg fogad. Már nem reggelizünk a balkonon, legfeljebb a délutáni bágyadt napra ülünk ki egy kicsit teázni, hogy feltöltődjenek a napelemeim. A narancsmentám viszont hatalmasra nőtt, a bazsalikom egyméteres bokor. Igen, pesztó lesz holnap. A többi zöld is jól néz ki, a napokban behozzuk őket, ne fagyjanak le. Apropó, fagyás: még nincs fűtés, csak esténként valami langyos micsoda, úgyhogy hosszú ujjú, pulcsi, melegítő, zokni, és összebújunk a takaró alatt.*

Közben pedig várunk. Várjuk „a” hírt. „A” levelet. Néha türelmetlenül, de leginkább beletörődve. Már nem lehet sok idő, legfeljebb 2-3 hét. Idegőrlő ez a sok várakozás. És ha ez lejár, újabb várakozások jönnek, de talán már kicsit másként. Félelmetes lehet, amikor az ember arra vár, hogy végre elindulhasson az élete. Hogy legalább részben ő irányíthassa, ami vele történik. Én meg úgy igazán megérteni sem tudom, hiszen nem voltam benne, csak kívülről nézem, és benne élek a hangulatban. Próbálok megértő, támogató lenni, de mindig újból rá kell döbbennem arra, hogy úgy igazán nem tudok segíteni, mert nekem sincs befolyásom a folyamatra.

Várunk tehát. Advent, jut eszembe némi iróniával.


I think I am a bit tired. We are tired. A little. Or maybe a little bit more. Of course, the fact that the sky is grey in the mornings and it is cold outside doesn't really help. We don't eat breakfast on the balcony anymore. We might spend some time outside in the afternoon sitting in the faint sunlight, sipping tea – my solar cells need recharging. But my orange mint grew, the basil became a meter-high bush. Yep, tomorrow is pesto day. The other greens look good as well, we'll put them inside during the weekend so they don't freeze. Talking about freezing: there is no heating yet, only some lukewarm thingy in the evenings, so: long-sleeved shirt, sweatshirt, sweatpants, socks, and we cuddle under the blanket.*

Meanwhile we wait. We wait for "the" news. For "the" letter. Sometimes with impatience, but mainly with resignation. It cannot be long, max. 2-3 weeks. This long waiting is nerve-racking. And with this done, there will be new periods of waiting, but hopefully differently. It must be terrifying to wait for your life to finally start. So you can be in control of your life again – at least partially. And I cannot even really grasp it, because I have never been in this situation. I am just looking at it, living in this atmosphere. I am trying to be understanding and supportive, but again and again, I have to realise that I cannot really help, because I have no influence over the process.

So we wait. The word 'Advent' comes to mind, not lacking some irony.

* Frissítés: írtam egy e-mailt a cégnek, hogy nincs fűtés, ők továbbították az e-mailemet az illetékeseknek, és most van fűtés.
Update: I wrote an e-mail to the company that we have no heating, they forwarded it to the company responsible, and now we have heating.

2016/09/27

A szavazás felelősség

Kedves családtagjaim, barátaim, közeli és távoli ismerőseim!

Rengeteget gondolkodtam, hogy egyáltalán megszólítsalak-e az októberi népszavazással kapcsolatban. Végül úgy döntöttem, hogy úgyis ott van a levegőben, a beszélgetéseinkben, a virtuális és való életben levő megnyilvánulásaimban, és nem szeretnék szőnyeg alá söpörni semmit.

Szeretném elmondani, hogy rendkívül fontosnak tartom, hogy ha már népszavazásra került a sor, akkor a választópolgárok éljenek állampolgári jogukkal, így csak biztatni tudlak arra, hogy menjetek el szavazni. Vagy ha nem mentek, akkor azt ne kényelemből, hanem meggyőződésből tegyétek (lásd még: állampolgári tudatosság). A kérdést bizonyára ismeritek.

Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?

Írhatnék arról, hogy mennyire manipulatív ez a kérdés, hogy az uniós tagsággal nemcsak uniós támogatás jár, hanem kötelezettségek is. Jöhetnék az Intelmekből vett idézetekkel. Hivatkozhatnék Jézusra (ha már Mária országa vagy mi). Magyarázhatnám, hogy „Brüsszel” egy város, hogy az EU egy olyan klub, amelynek a magyar állampolgárok még mindig tagjai akarnak maradni, hogy a dolog nem annyira egyszerű, hogy „Brüsszel” kitalál valamit, és azt tűzön-vízen átviszi. Mesélhetnék arról, hogy az EU egyáltalán nem tökéletes, de legalább annyira múlik a megválasztott képviselőkön, mint azokon, akik megválasztják őket. Linkelhetnék cikkeket a magyar állam letelepedési kötvényeiről, mert akinek van kb. 300e eurója, az „jó bevándorló”. Lehet kínai, orosz, arab, akármi. Hozhatnék önellentmondásos idézeteket a miniszterelnök beszédeiből.

Mesélhetnék arról, hogy mennyire gusztustalannak tartom azt a plakátot, amely menekültek által elkövetett megerőszakolásokkal riogat, miközben a magyar kormány még az Isztambuli Egyezményt sem ratifikálta, miközben még mindig átlagosan hetente egy nő hal meg családon belüli erőszak következtében Magyarországon, vagy miközben még mindig széles körben tolerálják, hogy egy (sok) ismert egyetemi professzor megalázó kijelentéseket tegyen a nőkre. Nem teszem. Ez az újságírók feladata, ti pedig bizonyára körültekintően tájékozódtok a szavazás előtt.

Inkább arról szeretnék beszélni, hogy a szavazás (és nemcsak az október 2-i referendum) felelősség is. Minden egyes szavazó felelőssége. A tiétek.

Nem titok, hogy december óta Németországban élek, és egy szír menekült a párom. Nem titkoltam azt sem soha, amikor önkénteskedni mentem, és azt sem, hogy mit gondolok. Talán páran azt gondoljátok, hogy elfogult vagyok, és ezért nem érdemes rám hallgatni. Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy nem ment el a józan eszem pusztán attól, hogy szerelmes vagyok. Ismer(het)tek.

Tisztában vagyok azokkal az érvekkel, amelyek az integráció kihívásairól, nemzetbiztonsági óvintézkedésekről, kulturális különbségekről szólnak. Nem is szoktam elkenni őket, de ez az írásom most szándékosan nem erről szól.

Személyes kérésem van.

Azt szeretném tőletek kérni, hogy ha úgy döntenétek, hogy elmentek szavazni, akkor amikor beléptek a szavazófülkébe, gondoljatok egy pillanatra rám. Akarjátok-e, hogy egy olyan országba menjek látogatóba A.-rel, ahol őt lenézik, megvetik, leszólják? És vele együtt engem is, hiszen haza- és nemzetáruló vagyok. Akarjátok-e, ha a fületek hallatára engem migránssimogató kurvának neveznének (megtörtént eset)? Mit tennétek, ha egy társaságban valaki migráncsozni kezd? Tényleg azt gondoljátok, hogy minden muszlim menedékkérő potenciális terrorista? Vagy vannak „kivételek”, pl. A., aki „jó bevándorló”, de a többi aztán tényleg egytől-egyig veszélyes? Kiállnátok-e mellettem (akár a távollétemben is), vagy néma cinkosokként inkább hallgattok?

Akartok-e egy olyan országban élni, ahol egy barátotok/családtagotok közmegvetés tárgya lehet egy magánéleti választás miatt? Vagy ahol egy népcsoportot vagy vallási csoportot meg lehet bélyegezni? Honnan tudjátok, hogy nem ti vagytok a következők?

Volt 2004-ben egy másik népszavazás, és amilyen szerencsém van, annak is érintettje voltam. Nem lett jó vége. Akik akkor ismertek, tudják, hogy senkitől sem kértem, hogy elmondja, hogyan és miért úgy szavazott (vagy elment-e). Nem tartozik rám. Most is így fogok tenni. Nem érdekel, hogy xy hogyan szavazott.

Sosem fogok rákérdezni. Semmi közöm hozzá. Szeretném ezt világossá tenni, mielőtt az a vád érne, hogy az igenek, nemek és érvénytelen szavazatok alapján csoportosítok.

De ne áltassátok magatokat azzal, hogy lehet nemmel szavazni, de a felelősség nem a tiétek (hanem a kormányé, Brüsszelé, a migránsoké, az RMDSZ-é, az egyházaké – a sor folytatható). Aki nemmel szavaz, az jobb, ha tudja, hogy minden atrocitás és minden egyes uszító, gyűlölködő megnyilvánulás, ami október 2-a után következik, az ő felhatalmazásával és beleegyezésével fog történni. Nem haragszom érte. De a saját és főleg A. testi épsége és a lelki békénk most fontosabb. Ennek a szavazásnak jóval nagyobb a tétje, mint a korábbinak. Itt konkrétan a családomra, az életünkre, az emberi méltóságunkra megy a játék, és ebben kénytelen leszek kizárólag magunkra gondolni.

Nekem itt a határ. Vállalom érte a felelősséget. Annyit kérek, hogy ti is vállaljátok a felelősséget a döntéseitekért, a tetteitekért és azok következményeiért.

(A cikk első megjelenési helye az Erdélyi Riport volt.)