Hazulról

Költözés van, a szüleim végre megállapodnak. A sok költözés-újrarendezés-megint hurcolkodás után ez az utolsó. Legalábbis nagyon remélem. A konyhában egy darabig nem volt még víz, az elszállított tányérokat, edényeket, evőeszközöket, és a satöbbit viszont le kellett valahol mosogatni. Kitűnő ötletem támadt: beáztatom a kádba, és ott mosogatok. A nap végére már kissé megbántam az ötletet (mi a francnak vagyok ilyen okos), mert olyan este hat tájban már nem tudtam sem térdelni, sem ülni, sem pedig hajolni. Átadni nem akartam, nem fogom nézni, amint édesanyám hajol a kád fölé. Hős akartam lenni, ahogy a családban mondjuk. Hát lettem is, de azt hiszem, utoljára. Amikor én költözöm valahova, az új helyen mosogatógép fog várni, az már egyszer biztos.

Legalább 40 doboz könyvet csomagoltunk be Váradon (és itt most ki). Ah, CD-k és DVD-k csodálatos világa, ah, online elektronikus könyvtárak, és ah, letölthető e-könyvek... Ha eddig nem lettem volna környezetvédő és papírkímélő, most biztosan azzá váltam volna. A porallergiáról nem is beszélve, de egy óra után megszoktam, hogy párosával szép az élet: egy poros könyv - egy tüsszögés. Szép összhang volt, szimfóniát is írhatott volna valamelyik vájtfülű.

Az arabbal is haladok, írogatom szépen a szavakat, tanulom kiolvasni a szövegeket, és már jóelőre vihogok a markomba, mikor benyújtom a házikat. Még a végén igaza lesz Évának: nem én fogok visítva menekülni az arabtól, hanem a tanárom tőlem. Na megyek ablakot pucolni, aztán kitakarítom ezt az ősrégi számítógépet, insalláh. Vagy Deo volente.

Egy kis udvariatlanság

Adott egy batyus házibuli, egy házigazda és a meghívottak. Valamint az este hétkor váratlanul érkező eső. Az egyik meghívottat a lakás előtti 50 méteren kapja el a zuhé, éppenhogy be tud ugrani egy szűk kapualjba, amibe egyébként bever az eső. Telefon a házigazdának, hogy izé, ázom, esernyőm nincs, gyere ki elém. Válasz: rendben, mindjárt ott vagyok. Meghívott vár negyedórát, közben elölről atyásan kap az áldásból (bugyit is csavarni lehet), néha kileskel, de sehol senki. Az elején még vicces a dolog, de aztán az eső egyre hidegebb lesz, a szandál pillanatok alatt beázik, és még a szelek is hidegen fújnak.
Negyedóra múlva elállófélben van az eső, meghívott újból telefonál, és jelzi a házigazdának, hogy akkor ő most hazamegy. Köszön, és leteszi. Elindul hazafelé: elöl csuromvizesen, hátul szárazan - egyelőre, mert az eső még csepereg. Nemsokára érkezik egy sms, hogy „adjak ruhát?” Meghívott nem ír választ, hanem hazamegy. A villamosra várva bőg egy sort egy ismeretlen fiatal férfi esernyője alatt.
Azt hiszem, udvariatlanságnak nevezik az ilyent. És akkor még finoman fogalmaztam.