Egy tréning(nem)vásárlás tragikomikus története

Szóval szeretnék egy tréninget. Néha azt vennék fel otthon, amolyan igénytelen módra. Azt hittem, hogy egyszerű lesz a dolog: az ember bemegy néhány olyan boltba, ahol tréningek is vannak, körülnéz, és legkésőbb az ötödikben biztosan megtalálja azt, amit keres. Kiderült, hogy tévedtem. Vagy divatja van a tréningeknek is, vagy csak egyszerűen nincs választék. Pedig nincsenek extra igényeim, sőt: egyszerű, puha anyagból készült egyenes szárú nadrág, korcos vagy vékony gumis derék (pontosabban csípőn végződjön, de az ember ne legyen telhetetlen). A szín szinte teljesen mindegy: a vad banánzöldtől és hasonlóktól eltekintve nem igazán érdekel, hogy a tréningem szürke, kék, fekete vagy éppen zöld színű.

Csakhogy. És itt jön a kálvária.
Anyag: van műszálas, fényes izé, van plüss (hogy úgy nézzek ki, mint egy plüsselefánt, még mit nem), és van viszonylag normális anyag (még mindig nem tiszta pamut). Utóbbi nagyon ritka, és általában olyan szabásban, amit nem hordanék.
Szabás: megfigyeléseim szerint a legtöbb női tréning átalakult testhezállóvá. Nem mintha különösebben rejtegetnem kellene a bájaimat a Másik elől, de ezekben a cicanadrágszerű valamikben úgy érzem magam, mintha már csak a farok hiányozna hátulról, és máris mehetnék nyávogni. Ráadásul természetesen nem tapadnak tökéletesen, a hajlatoknál felgyűrődnek, és ezt sajnos nehezen viselem.
Derék: nincs olyan, hogy egy szál vékony gumi vagy csak egy korc legyen benne. Mindegyikben széles gumi van, ezek természetesen nincsenek levarrva, tehát az első két hordás után lehet csavargatni a gumikat. Vagy levarrni őket. Azt pedig végképp nem értem, hogy mi abban a pláne, hogy egy XS-es tréningben a széles gumihoz (ami jól tart, nem lötyög) még egy korc is jár. Hogy legyen valami, ami lóg, gondolom.
Szár: az összes eddig látott tréning alja össze van húzva valamilyen formában. Nos, a bokám nem szorul kiemelésre, ilyenre pedig végképp nem. Még egy tréningben sem.
És akkor most ne beszéljünk az egyéni izémről, hogy minden szoknya és nadrág köldök alatt végződjön, mert ha feljön a derekamig, olyan érzésem támad, mintha kettébe lennék vágva.

Ha valakinek van ötlete, hogy hova menjek, ne kíméljen. Ugye nem kell tréninget csináltatnom?

Ilyen se volt még

Megvan a laboreredményem. Nem vagyok anémiás. Na jó, nem súlyosan. Egy kicsi azért van, de ahhoz képest, hogy miket szoktam produkálni, most egészen elégedett lehetek. Főleg úgy, hogy múlt pénteken valami vírusfertőzés következtében (kellett nekem családot látogatni ősszel, hehe) annyi folyadékot vesztettem a különféle testnyílásokon keresztül, hogy mentőt kellett hívni, ráadásul semmiféle görcsoldó nem hatott. A tablettát kihánytam, az injekciót mintha be sem adták volna, és egy korty víz sem maradt meg bennem. Úgyhogy ment a szokásos infúzió, görcsoldó, hányingercsillapító, loperamid, kutyafüle. A mentős a vérnyomásomat először meg sem akarta mondani, csak ingatta a fejét, aztán mondta, hogy 65/40, de ez is csak az ő jóindulatú felkerekítésével. Két rosszullét között belenéztem a tükörbe is. Hát mit mondjak, érdekesen halavány voltam, ahogy a Cilikében írta Tutsek Anna a nagylányokról (akik krétaport ettek és ecetet ittak).

De ennek ellenére bent vagyok a normál határon belül. Jójó, tudom, éppenhogy meghaladtam az alsó határt, de akkor is. Magnézium kell, az hiányzik, és még egy kicsi vasat is szedjek a biztonság kedvéért, de nincs nagy baj. Úgy látszik, jót tett az olaszországi borozgatás. Rendszert kellene csinálni belőle. Főleg az olaszországi feléből.