A vén cigány

Ott ül minden nap a Match bejáratánál, húzza a vonót a hegedűn. Nem, nem hegedül. Azt ugyanis nem tud. Talán régebb tudott, de most már csak egy-két kifacsart, elakadó, hamisan szóló dallamra futja. Néhány ismerős ütemre egy-egy régi slágerből, aztán gyorsan másikra vált. Vagy talán ő az egyetlen botfülű az egész nemzetségben. Nyikorgó dallamok ezek, az ember inkább azért fizet, hogy ne játsszon. De az öreget nem igazán érdekli a külvilág (egy-egy réginek tűnő ismerősön kívül senkivel sem beszélget), csak húzza, vonja, s közben az arcára fagyott, vigyorrá torzuló mosollyal kíséri szemével a járókelőket. Kötelező díszlet. Hiányozna, ha nem a Kék Dunára vonulnék be tejfölt vásárolni.

Tennivalók mára két embernek

Takarítani kellene. Ablakot pucolni. Port törölni. Pókhálókat leszedni. Porszívózni és feltörölni a földet. Bevásárolni, mert holnap jön a második számú unokahúgom. Virágokat locsolni. Lefordítani a tizenkétezer szóból minél többet. Kitalálni a pénteki programot. Meg a vasárnapit. Tolmácsolást gyakorolni. Ebédet főzni. Elrakni a megszáradt ruhákat. Betenni egy újabb mosást. Átcserélni az ágyneműt. Idejében lefeküdni és frissen, kipihenten ébredni. Muhaha.

Mik a terveid?

Ezt kérdezik már hetek óta többen is. Nincsenek terveim, most éppen azt valósítom meg, amit az előző években elterveztem.