aríeszpí-íszítí

Apró kellemetlenség, de úgy gondolom, most fogom elejét venni, hogy ne legyen belőle nagyobb gond. Úgy beszéltük meg, hogy a kedd a készülős napom, olyankor a diákok „magukra hagyva” gyakorolnak. Minikonferencia ez is (tehát valós élethelyzetet szimulál: moderátor, előadók, hozzászólók, vita stb., amit mind tolmácsolni kell, és természetesen a tolmácsoktól profizmust vár el az ember), de nincs jelen tanár. Azaz én, hehe. Így tehát az ő feladatuk kiválasztani maguk közül a moderátort, még az időpont előtt néhány nappal, hogy annak legyen ideje felkérni az embereket beszédet tartani. Ezt már jeleztem egy hete, csütörtökön újból, és levélben is.

Ehhez képest tegnap este tízkor érkeztek az érdeklődő levelek, hogy akkor ki fog holnap beszédet tartani. Úgyhogy felhívtam a figyelmüket arra, hogy máskor kicsit figyelmesebben kellene olvasni és odafigyelni arra, amit mondok. A másik pedig (amit most nem írtam, de majd megemlítem), hogy este tízkor egyáltalán nem biztos, hogy olvasom a leveleket, ugyanis olyankor már szeretnék magánember lenni. Bosszant kicsit a dolog, de egyelőre csak azt tehetem, hogy szorosabbra fogom a gyeplőt.

Vigasztalj, bőgök

Nem megy. Semmi sem megy. És sehogy sem megy. Pedig csinálom. Még a gátlásaimat is elnyomom. De hiába, újból előjönnek. Mit előjönnek: feltörnek. Kirobbannak. És a szemembe röhögve bizonyítják, hogy van valós oka a kialakulásuknak. Mert lám, erre sem vagyok képes. Már erre sem. Egy ideig azt hittem, menni fog. Legyőztem őket, magamat. Mert én olyan győző vagyok. Írom a beszédeket, próbálok újat tanulni, gyakorolni, bátran tükörbe nézni, reálisan látni, kívülről. Mosolyogj, így hitelesebb leszel. Fel a fejjel, s ne menj a fal mellett, szinte belebújva. Nem vagy árnyék, mutasd már magad. Aztán hamar kiderül, hogy mennyire ingatag talajon áll ez az egész, amit önbizalomnak nevezek. Egy rossz lépés, megbámulás, egy-két jól irányzott (és megfelelő helyről érkező) gúnyos megjegyzés, félresikerült uszoda, és máris visszaesek a nagy semmibe. És bőgök tehetetlenül, vigasztalhatatlanul. De legalább puhára esek. Nagy a seggem, ez is valami.

A legjobb barátnő

Az elmúlt hetek során többen is mondták, hogy „ezt még a legjobb barátnőmnek sem mondtam el”, „ezt csak a legjobb barátnőm tudja”, „a legjobb barátnőm azt mondta, hogy...” A legjobb barátnője. Mondta, csinálta, tanácsolta, meghallgatta, segítette, izé. Akkor jutott eszembe, hogy nekem nincs ilyenem. Mármint legjobb barátnőm. Sőt, ha jobban belegondolok, úgy igazán barátnőm sincs. Nem tudom, miért. Vannak nagyon kedves barátaim, többnyire jó messze. Az barátnőnek számít, ha valakivel sokat beszélgetünk (msn-en), nyáron párszor találkozunk, pattogatott kukoricát eszünk a gangos konyhában, és észre sem vesszük az idő múlását? Esténként pedig lessük az msn-t, hogy hátha-hátha... És számoljuk a napokat, hogy még ennyi nap a találkozóig, még csak annyi? Vagy a barátnő az, akivel az ember rendszeresen találkozik? Mikortól számítva barátnő valaki?

Csíp

Hosszú sor a boltban, holnap nincs munkanap. Az előttem álló arab férfi előreenged, mondván, hogy ő úgyis várja egy barátját, menjek csak előre. Megköszönöm, odaállok. Időközben megérkezik a barátja, de nem akarnak elém állni, menjek csak nyugodtan. Tíz másodperc múlva kérdés:
– Honnan jött?
– Magyarországról.
– Áháá… Hát Isten hozta Párizsban, tetszik a város?
– Hogyne, nagyon szeretem.
– Én régóta lakom itt, jól ismerem a várost. Szombaton a barátommal (mutatja az embert) elmegyünk egyet sétálni, nincs kedve velünk tartani egy kávéra?
– Köszönöm, eléggé zsúfolt az életem, nem hiszem, hogy ráérek.
– És utána való héten sem? – sármos mosoly.
– Nem, sajnos – mosoly innen is.
– Bocsánat, nem akartam erőszakoskodni.
– Semmi gond. Meg hát úgyis öreg volnék én magához. 28 éves múltam ugyanis. (Tudok én a pasikkal bánni, mi?)
– Akkor nem túl öreg hozzám, én 35 vagyok. (Reménykedik?)
– Ó, igazán sajnálom, akkor úgy látszik, ön túl öreg hozzám. Au revoir.
Angyali mosoly. Távozom.

Akik lelkileg magyarok

Ez volnék én. Mert amúgy román vagyok, ha tetszik, ha nem. Akkor is csak lelkileg vagyok magyar, ha magyar a nevem, az anyanyelvem, a szüleim, magyar iskolákba jártam, még magyar szakot is végeztem (román létemre), hivatalosan is romániai magyarnak (kisebbségnek) számítok, magyarul álmodok, szeretek és gyűlölök. És magyarul beszélek a vásárhelyi rendőrségen az ügyintézővel, mert jogom van hozzá. Romániában.  

Román vagyok (nem román állampolgár vagy valami, csak úgy: román), mert valaki ezt állítja, és ezt akarja rám erőszakolni. Valaki, aki a barátomnak nevezi magát, de olyan kioktató stílusban beszél velem, mint valami dologkerülő parazitával. Valaki, akinek fogalma sincs a politikai és kulturális nemzet közötti különbségről, és aki mintha sosem hallott volna a nemzeti kisebbség fogalmáról. Valaki, akinek a tanulmányai és a tapasztalata alapján pontosan tudnia kellene, hogy milyen gyűlölt kisebbségnek lenni. Valaki, akit egyébként szeretek, és akit eddig a barátomnak neveztem. Én pedig vagyok olyan buta, hogy leállok vele vitatkozni, és rosszul esnek a sértései. Pedig én biztosan szeretnék románnak lenni. Ha annak születtem volna.

Bonzsúr, Páhri

Hatodik napja vagyunk itt. Még mindig nincs olaj, hogy szalmakrumplit süssek, a rizs múltkor kissé szétfőtt, a kenyérnek is más íze van, mint otthon. Nem rosszabb, csak más. A bagatelle fantázianevű baguette-et már ismerjük, ideje valami újat kipróbálni. A lakás szép, meleg, csendes. Meghatározott időközönként a másik lakásból felcsendül egy felvétel, amint valamelyik szúrát recitálja. A szomszéd imádkozik. A konyha ajtaja átlátszó, így szemérmes lakótársam (aki ugyanaz a Füles nevű szereplővel) mindig lehúzza a redőnyt, ha ott tartózkodik. Hogy nehogy „benézzenek az erebek meg a kínaiak”. Mert amúgy tényleg benéznek, ebben igaza van Fülesnek.  

Az egyetembe újra bele kell rázódni. Órákra készülök fel, de most a másik oldalról. Elsősorban beszédeket tartok, de van egy nyelvi felkészítő is, amit én tartok. Mégis magyartanár lett belőlem, hiába járt le néhány éve a pedagógiai diplomám. Megyek, vár az arab igeragozás.

Add fel a reményt

És akkor sikerülni fog. Babona? Biztosan. De nekem az utolsó utáni pillanatban sikerült lakást találni. Amikor már javában fogalmazgattam magamban azt a bizonyos levelet, hogy akkor Dear Madam, sajnos mégsem megyek Párizsba, mert télen hideg van a Gare de l’Esten, és wifi sem biztos, hogy lesz. Tegnap óta tudom, hogy megyek. Szerdán. Várnak. Sokat fogok fizetni, a város másik végéről utazom be az egyetemre, de akkor is: Párizs. Fülessel. Aki nagyjából annyit tud franciául, hogy „Colignon, tête à gnons, Colignon face de fion.” Ez kezdetnek talán elég is lesz.

Az albérletkeresés bugyrai

Párizsi albérletet keresek már hetek óta, ugyanis október 12-től január 15-ig (vagy még tovább) az ottani tolmácsképzőn leszek magyar lektor. A dolog kezdődik azzal, hogy Párizsban nem olyan könnyű albérletet találni, mint mondjuk Kolozsvárott. Rengeteg van ugyan, de nem adják ki csak úgy. Sokan egész dossziét kérnek (személyi igazolvány, ki kezeskedik, annak a személyije, kaució, két hónapra előre kell fizetni, adóbevallás, fizetési papírok, egyetemisták esetén szülői garancia stb.), és most csak a magánszemélyekről beszéltem. Ha rossz lennék, azt mondanám, hogy félnek a bevándorlóktól. De most inkább álljon itt egy történet, amiről még mindig nem tudom biztosan, hogy mit gondoljak.   E

gy honlapon találtam három nagyon tetszetős albérletet, és a párizsi árakhoz képest olcsón vagy elfogadható áron. Írtam is e-mailt az érintetteknek. Mindhárman válaszoltak. Az első levelet egy férfi írta, aki azzal kezdte a levelet, hogy ő most Beninben van öt hónapig a lányával, de megbízta a sógorát, aki Párizsban él, és mindent rendez. Hívjam fel. Benini telefonszám, de egye fene. Érdekes franciasággal adta elő a mondanivalóját, a felét nem lehetett érteni, olyan akcentusa volt. Aztán mikor a harmadik helytelen franciasággal megírt levelet kaptam, gyanút fogtam. Vesszők szinte sehol, alapvető hibák (egyeztetés, szórend stb.). Az egyik két napja rendszeresen zaklat telefonon, pedig megírtam már neki, hogy kösz, találtam más lakást. Ami nem egészen igaz, de most ne ezzel foglalkozzunk. Mindhárom francia levél hosszasan taglalta, hogy ő (a tulaj) ugyan nincs most Franciaországban (mert kiküldetésben van, mert balesetet szenvedett az öccse, mert ügyvédnek tanul külföldön, és az anyja külföldi házában fog lakni), de megbízta a sógorát/apósát/unokabátyját, hogy rendezze a dolgokat. És azért ilyen olcsó a lakás, mert ő segíteni akar azon, aki rászorul. Valahogy mégsem hatódtam meg, úgyhogy most már csak ügynökségen keresztül keresek lakást. Azokat legalább fel lehet jelenteni. Jött még egy angol levél is, annak teljes tartalmát közzéteszem, bár tudom, hogy ezzel levéltitkot sértek.  

Good night,  My name is Nathaly and I have 31 years old and now I'm an british woman because I'm the manager of a company in Manchester!I have available the apartment located in 7 Rue Paul Lelong, 75002, Paris, as I recently secured a long-term position at FAO headquarters in Manchester and this is the reason I want to rent it and also to find a good person for my apartment.I can rent you the apartment for max 3 years because I have a contract here for this period.  The rent for one month is EUR €610 including all utilities (water, electricity, Internet, cable, parking, air conditioning, fireplace, dishwasher, garbage disposal, microwave, refrigerator).The apartment have 95 m2 with 2 bedrooms and 2 bathroom and is fully equipped and fully furnished.  You can move in the apartment in the same day when you receive the keys.The only problem is that I'm in Manchester and I'm the only person who have the keys but I hope that we will find a compromise and my accommodation here will be about 3 or 4 years.I will appreciate an english reply, if this is possible..thanks!  

Thank you for your interest and I will look forward to hearing from you soon. Have a nice weekend,   Nathaly Bisoux
 
Mondjuk nem bántam volna, ha angolul írja meg a levelet...

Börtönbe Polanskival

Olvasom, hogy Polanskit letartóztatták. Azért a Zindex is megéri a pénzét fogalmazásból: "Roman Polanski lefeküdt egy 13 éves kislánnyal Jack Nicholson házában, 1978-ban. [...] Művészek, politikusok és filmrajongók is tiltakoznak Polanski meghurcolása miatt, pedig a bíróság bűnösnek találta egy 13 éves lány, Samantha Geimer megerőszakolásában, akinek még alkoholt és kábítószert is adott. A szex Jack Niholson [!] házában történt, ahova egy fotózás miatt hívták meg a lányt, pezsgőt és Quaalude-t kapott, meztelen fotókat készítettek róla. Polanskit a lány nővérének a barátja ismerte, ezért nem tűnt furának, hogy fotókat akart készíteni a gyerekről, amit ő és anyja is jó ötletnek tartott. Polanski később a bíróságon azt állította, a lány nem ellenkezett, sőt beleegyezett. A szexet Anjelica Huston, Jack Nicholson barátnője megzavarta."
Ööö... Lefeküdt. Egy 13 évessel. 13 évesekkel nem lefeküdni szoktak, azt nemi erőszaknak szokják hívni. Meghurcolják. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy, hogy elfogtak egy elkövetőt, aki tudatosan kerülte azokat az államokat, amelyeknek kiadatási egyezményük volt az Egyesült Államokkal, és abban reménykedett, hogy majd elévül az ügy. Ha világhírű filmrendezőről van szó, akkor természetesen meghurcolást emlegetünk. Aljas kis Samantha, a ribanc biztos illegette magát neki, miután beadtak neki egy adag Quaalude-ot a pezsgő mellé. Valaki megzavarta a szexet. Azt a szexet, ami egy 13 éves kislány és egy 45 éves férfi között folyt (?).
Ha most Polanskit nem ítélik el, akkor ezzel azt üzenik a "népnek", hogy bizony vannak egyenlőbbek. Akik elkövethetnek ezt-azt, de a filmesek, a rajongók és a politikusok úgyis kimentik. Elkeserítő, hogy olyan nevek szerepelnek a Polanskit védő listán, mint Monica Bellucci és Wong Kar Wai. Miért is ne lehetne bezárni valakit, aki nemi erőszakot követett el, majd megszökött az Államokból, és gyakorlatilag bujkált?

Börtönbe Polansikval

Olvasom, hogy Polanskit letartóztatták. Azért a Zindex is megéri a pénzét fogalmazásból: „Roman Polanski lefeküdt egy 13 éves kislánnyal Jack Nicholson házában, 1978-ban. [...] Művészek, politikusok és filmrajongók is tiltakoznak Polanski meghurcolása miatt, pedig a bíróság bűnösnek találta egy 13 éves lány, Samantha Geimer megerőszakolásában, akinek még alkoholt és kábítószert is adott. A szex Jack Niholson [!] házában történt, ahova egy fotózás miatt hívták meg a lányt, pezsgőt és Quaalude-t kapott, meztelen fotókat készítettek róla. Polanskit a lány nővérének a barátja ismerte, ezért nem tűnt furának, hogy fotókat akart készíteni a gyerekről, amit ő és anyja is jó ötletnek tartott. Polanski később a bíróságon azt állította, a lány nem ellenkezett, sőt beleegyezett. A szexet Anjelica Huston, Jack Nicholson barátnője megzavarta.”   Ööö... Lefeküdt. Egy 13 évessel. 13 évesekkel nem lefeküdni szoktak, azt nemi erőszaknak szokják hívni. Meghurcolják. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy, hogy elfogtak egy elkövetőt, aki tudatosan kerülte azokat az államokat, amelyeknek kiadatási egyezményük volt az Egyesült Államokkal, és abban reménykedett, hogy majd elévül az ügy. Ha világhírű filmrendezőről van szó, akkor természetesen meghurcolást emlegetünk. Aljas kis Samantha, a ribanc biztos illegette magát neki, miután beadtak neki egy adag Quaalude-ot a pezsgő mellé. Valaki megzavarta a szexet. Azt a szexet, ami egy 13 éves kislány és egy 45 éves férfi között folyt (?).   Ha most Polanskit nem ítélik el, akkor ezzel azt üzenik a „népnek”, hogy bizony vannak egyenlőbbek. Akik elkövethetnek ezt-azt, de a filmesek, a rajongók és a politikusok úgyis kimentik. Elkeserítő, hogy olyan nevek szerepelnek a Polanskit védő listán, mint Monica Bellucci és Wong Kar Wai. Miért is ne lehetne bezárni valakit, aki nemi erőszakot követett el, majd megszökött az Államokból, és gyakorlatilag bujkált?

Az arabok és a BBC

Podcastokat akartam letölteni a BBC arab oldaláról. És rendszeresen lefagyasztja a rendszert. Az első és a harmadik még csak-csak, de a többi nem hagyja magát. És nemcsak a böngésző, hanem az egész windows összetojja magát egy 10 megás .mp3-as kiterjesztésű fájltól. Nem értem, nem értem. Nem akartok próbálkozni vele?

Szabályos nyelv

Mármint az arab. Az is, szabályos. Mindenre van szabálya. A főnevek többes számára például 28 darab van nekije. Amiket persze nem érdemes megtanulni, inkább az egyes számmal együtt kell a többest is. És mindent szabályosan csinál. A kivételekre is van szabály, néha nem is egy. Már diptotán látok.

A melegfelvonulás margójára

„A szeptember 5-re tervezett melegfelvonulás alkalmas arra, hogy félelmet, visszatetszést keltsen és veszélyezteti a kiskorúak megfelelő erkölcsi fejlődését is, mondta Ékes Ilona. [...] Ékes Ilona szerint a felvonulás – a tavalyi tapasztalatok alapján – veszélyt jelent a közbiztonságra, a közrendre és a közerkölcsre is. Ráadásul mások mozgásszabadságát is korlátozza, hiszen ellehetetlenítené Budapest belvárosában a tömegközlekedést.”  

Az augusztus 20-ra tervezett Szent Jobb körmenet alkalmas arra, hogy félelmet (ld. kényszertérítés, ellenreformáció), visszatetszést (fölényeskedés, megbotránkoztató egyházi hatalomfitogtatás, az alázat és a becsületes szegénység megmutatására teljességgel alkalmatlan díszes ruhák) keltsen, és veszélyezteti a kiskorúak megfelelő erkölcsi fejlődését is (levágott, aszott jobbkéz látványa). A körmenet veszélyt jelent a közbiztonságra, a közrendre és a közerkölcsre is. Ráadásul mások mozgásszabadságát is korlátozza, hiszen ellehetetlenítené a Bazilika környékén a tömegközlekedést. Ezennel kérem a Szent Jobb körmenet betiltását.

És ha már itt tartunk, tiltsuk be a Budapest Parádét, a Critical Mass-t, a Mesterségek Ünnepét, a Nyugati téri hanukai gyertyagyújtást, a külföldi elnökök hivatalos látogatásait, a Red Bull Air Race-et, október 23-át, március 15-ét. És úgy egyáltalán: tiltsunk be mindent és mindenkit, nehogy véletlenül kiderüljön, hogy mások is vannak a világon.

Az a baj,

hogy hiába van puccos tolmácsdiplomám, nem fogok kelleni senkinek sem a piacon. Normális árat nem adnak, Üdvhadsereg pedig nem vagyok. Évi egy-két jótékonykodás még belefér, több nem. 

hogy hiába szeretnék hazamenni, ezzel a végzettséggel még mindig felkopna az állam. Tanítani lehetne a tolmácsolást, csak azt sem fizetik meg. Fordítás vanogat, de tolmácsolni is szeretnék. 

hogy hiába van jogom magyarul ügyintézni Marosvásárhelyen, a magyar ügyintéző is románul szól hozzám a rendőrségen, ha mögötte elmegy egy kitüntetésekkel teli uraság. Nem értem, mitől fél.  hogy hiába élek itt már öt éve, még mindig „magyarul beszélő román” vagyok sokak szemében.  

hogy ezzel a nyavalygással sem érek el semmit.

Történetek a múltamból (7) – Gondold azt, hogy Laci csókol

Nyolcéves vagyok, és halálosan szerelmes B. Laciba, az osztály legjóképűbb és legokosabb fiújába. Aki azonban lenéz, megvet, gúnyol, csúfolkodik velem. (Azóta sem tudjuk, miért, bár egyszer (már felnőttként) beszélgettünk erről.) Szóval szerelmes vagyok, ráadásul reménytelenül. Őszinteségre neveltek, így amikor nagymamám férje megkérdezi, hogy miért vagyok szomorú, elmondom neki, hogy Laci engem nem szeret, és mindig mással játszik.

Régóta nem voltak nálunk Nagyiék, velük akarok aludni. Hiba volt. Sokáig hibáztattam magam azért, hogy hagytam, hogy hozzám nyúljon, hogy megsimogasson, hogy ilyeneket suttogjon a fülembe, hogy hozzám nyomakodjon. Mindenki aludt, én mukkanni sem mertem, csak reszkettem a paplan alatt, és vártam, hogy vége legyen. Ellenállni semmi értelme nem volt: egyszerűen úgy lefogott, hogy moccani sem tudtam.

Gyűlöltem magam, mocskosnak éreztem a testemet, és ott büntettem, ahol csak lehetett. Nyomorult, utolsó kis senki voltam, és nem mertem elmondani, mi történt. Úgy gondoltam, nem fognak hinni nekem. Két hétig tartott a fogdosás, aztán elutaztak. Én pedig maradtam az évekig tartó lelkiismeret-furdalással, önutálattal, vagdosással és gyertyás égetéssel. Tinédzserkoromban is próbált a közelembe férkőzni: reggel megpróbálta lehúzni rólam a paplant, „véletlenül” rám akart nyitni a fürdőben; ha fürdőruhában voltam, csettintett a nyelvével. Szerencsére ebben az időszakban elég kiállhatatlan voltam. Meg valamivel erősebb is, mint nyolcévesen... Ő már biztosan elfelejtette, én nem fogom soha megbocsátani neki.

Fogadalmak

Soha többet nem teszek el meggy-, illetve cseresznyekompótot. Tavaly eltettünk egy csomót, és egy hét alatt felfőttek ebben a hülye pesti melegben. Lett belőlük meggypálinka, de ritkán isszuk (valaki nem jön vendégnek?). Pince nincs. Ezentúl kimagolom, és zacskókban lefagyasztom őket. Idén erről is lekéstem.  Ezentúl rendszeresen fogok tornázni vagy úszni (nálam ez eddig kampányszerűen ment sajnos), és leadom végre azt a három kilót, amit július közepe óta hurcolok magamon, és ami sikeresen felborította az egyébként is ingatag talajon álló testképemet. 

Elmegyek végre egy ortopédhez, hogy mondjon valami okosat a hátamra (gyógytorna nem használ, úszás nem elég), és keresek egy csontkovácsot, mert az máskor is jót tett.  

Szemészhez sem ártana elmenni, a jobb szemem kissé homályban van.  Ja, és a vas. A vérnyomásomat pillanatok alatt 120-ra felvivő, mindennel elégedetlen fehérköpenyes. Augusztus végén hazamegyek, és akkor.   Minden nap csinálok valami szépet, és kevesebbet nyavalygok. A mai nap kivétel. De majd holnaptól.

Hazulról

Költözés van, a szüleim végre megállapodnak. A sok költözés-újrarendezés-megint hurcolkodás után ez az utolsó. Legalábbis nagyon remélem. A konyhában egy darabig nem volt még víz, az elszállított tányérokat, edényeket, evőeszközöket, és a satöbbit viszont le kellett valahol mosogatni. Kitűnő ötletem támadt: beáztatom a kádba, és ott mosogatok. A nap végére már kissé megbántam az ötletet (mi a francnak vagyok ilyen okos), mert olyan este hat tájban már nem tudtam sem térdelni, sem ülni, sem pedig hajolni. Átadni nem akartam, nem fogom nézni, amint édesanyám hajol a kád fölé. Hős akartam lenni, ahogy a családban mondjuk. Hát lettem is, de azt hiszem, utoljára. Amikor én költözöm valahova, az új helyen mosogatógép fog várni, az már egyszer biztos.

Legalább 40 doboz könyvet csomagoltunk be Váradon (és itt most ki). Ah, CD-k és DVD-k csodálatos világa, ah, online elektronikus könyvtárak, és ah, letölthető e-könyvek... Ha eddig nem lettem volna környezetvédő és papírkímélő, most biztosan azzá váltam volna. A porallergiáról nem is beszélve, de egy óra után megszoktam, hogy párosával szép az élet: egy poros könyv - egy tüsszögés. Szép összhang volt, szimfóniát is írhatott volna valamelyik vájtfülű.

Az arabbal is haladok, írogatom szépen a szavakat, tanulom kiolvasni a szövegeket, és már jóelőre vihogok a markomba, mikor benyújtom a házikat. Még a végén igaza lesz Évának: nem én fogok visítva menekülni az arabtól, hanem a tanárom tőlem. Na megyek ablakot pucolni, aztán kitakarítom ezt az ősrégi számítógépet, insalláh. Vagy Deo volente.

Egy kis udvariatlanság

Adott egy batyus házibuli, egy házigazda és a meghívottak. Valamint az este hétkor váratlanul érkező eső. Az egyik meghívottat a lakás előtti 50 méteren kapja el a zuhé, éppenhogy be tud ugrani egy szűk kapualjba, amibe egyébként bever az eső. Telefon a házigazdának, hogy izé, ázom, esernyőm nincs, gyere ki elém. Válasz: rendben, mindjárt ott vagyok. Meghívott vár negyedórát, közben elölről atyásan kap az áldásból (bugyit is csavarni lehet), néha kileskel, de sehol senki. Az elején még vicces a dolog, de aztán az eső egyre hidegebb lesz, a szandál pillanatok alatt beázik, és még a szelek is hidegen fújnak.
Negyedóra múlva elállófélben van az eső, meghívott újból telefonál, és jelzi a házigazdának, hogy akkor ő most hazamegy. Köszön, és leteszi. Elindul hazafelé: elöl csuromvizesen, hátul szárazan - egyelőre, mert az eső még csepereg. Nemsokára érkezik egy sms, hogy „adjak ruhát?” Meghívott nem ír választ, hanem hazamegy. A villamosra várva bőg egy sort egy ismeretlen fiatal férfi esernyője alatt.
Azt hiszem, udvariatlanságnak nevezik az ilyent. És akkor még finoman fogalmaztam.

Balatonfüredről és másokról

Balatonfüreden voltam tegnap és ma. 24 órás csoportbuli, összezárva ezekkel a drága jó emberekkel. Egyesek bölcsen megléptek strandolni, míg mások (ideértve Szerény Személyemet is) előkészítették a bográcshoz a hozzávalókat. Kb. húszan lehettünk, de pontos adatokkal sajnos nem tudok szolgálni, a jó hangulat miatt ugyanis nem értem rá számolgatni. Részemről a strandolást kihagytam (nem szeretem, ha ismerősök fürdőruhában látnak) (1), viszont nagy fagyizást rendeztünk. De megígértem, hogy legközelebb részeltetek mindenkit abban a kegyben, hogy baudolinÁt fürdőruhában láthassák. (Addig beszerzek valami Viktória korabeli borzalmat, hehe.)

A kimaradt strandolást délután bőségesen bepótoltam: az áldott jó eső zuhogni kezdett, én pedig véletlenül éppen akkor sétáltam mezítláb az udvaron, és csodák-csodája, valahogy bőrig áztam. Mégiscsak fürödtem, no. Bár így nagyobb közönségem volt, mint szerettem volna. De valahogy akkor nem zavart.

Este hosszas beszélgetések, éjszakába nyúló nevetés, sangría és egyéb finomságok. Marlene mosolyog, Zoli hozza a szokásos hiperaktív formáját, Anita (az angol lektor) egyre folyékonyabban beszél magyarul, Charlie valami könyvet búj, Tündivel kisajátítjuk a pogácsát, Krisztáék „folyton csak a cigivel”, Viki bevackolja magát az egyik fotelbe, Gabiék „hétvégén alszanak”, Ricsi kattintgat, Vera sangríát kavar, Kriszti mosolyog nagyokat, Mesiék berobbannak. Ma új szinonimát tanultam a nyugalomra: Brigi.
(1) Igen, tudom, minek vagyok ilyen frusztrált, gátlásos és hiú, hogy a combomon négy éve ott lévő (és eltűnni semmilyen próbálkozásra nem szándékozó) striákat és a térdem alatti sebhelyet rejtegetem. 

Reflexek

Dolgoznom kell a beidegződéseimen. Hétfőn csoporttalálkozóra készültem, és indulás előtt öt perccel lázasan készítettem a jegyzettömböt, hogy legyen papír, amire konszekezhetek. Aztán bekattant, hogy a lakás elhagyása nem jelenti azt automatikusan, hogy az egyetemre megyek gyakorolni. Ma délelőtt a hasam jelezte, hogy itt az ideje a nőiességem megélésének. Igen, az a bizonyos nőies fájdalom kergetett ki a világból. Eszembe is jutott, hogy vajon hogy fogom én alhasi görcsökkel (bevettem egy Ibuprofent, de akkor is) meg úgy egyáltalán ebben a borzalmas állapotban a szokásos minikonferenciát1 kibírni? Van úgy, hogy arra ébredek, hogy „jézusom, elfelejtettem megnézni az x. témakörhöz tartozó német szavakat!” Vagy reggel néha eszembe jut, hogy vajon ma miről fognak beszédet tartani? Le akarom vetkőzni ezeket a rossz reflexeket, úgyhogy kitaláltam, hogy valami egészen mással foglalkozom. Tegnap óta arabra járok. Végre.  

(1) Minikonferencia: szimuláció. Megadott témakörben (pl. gazdasági válság) mindenféle nyelven előadásokat tartanak, ezek kapcsán vannak viták is, és nekünk mindent tolmácsolni kell. Csütörtökön kettőtől általában nyolcig, közben 45 perc szünettel, amikor értékelnek.

Feltételes mód, egyes szám, első személy

Fűszál lennék, hogy a lépteid alá simulhassak, és csiklandozzam meztelen talpadat. Hátha egyszer sikerül, és felnevetsz. Fa, hogy átöleld a törzsemet. Beborítalak az ágaimmal, elrejtelek a leveleimmel, megvédelek az erős naptól és a zuhogó esőtől. Jázminbokor lennék, hogy közel hajolva gyönyörködj bennem. Sárga legyen az orrod hegye, amikor megszagolsz, és prüszkölj utána. Mélyen hajolj fölém, és egy óvatlan pillanatban visszacsókollak. Bodzavirág, hogy megihass. Búza, hogy megehess. Szelídített vadmacska, hogy simogass, és hogy dorombolva hozzád bújhassak. Párduc, hogy megvédjelek. Tűz, hogy melegítselek; eső, hogy hűsítselek; szél, hogy szárítsalak; nap, hogy cirógassalak. Pacsirta, hogy énekeljek neked. Nyitott könyv, hogy bármikor elolvashass. Virág lennék, hogy leszedhess; sas, hogy messzire repítselek. Istennő, hogy imádhass; rabod, hogy szolgálhassalak.

Hajnal lennék, hogy mosolyogva ébresszelek, és alkony, hogy álomba ringassalak. Éj-asszony lennék, hogy ölemben aludj, féltve vigyáznám az álmodat, simogatnám a hajadat, hallgatnám a szuszogásodat. Hegyi patak lennék, hogy körülöleljem a testedet; len, hogy belém törülközz. Tündér, hogy elvarázsoljalak.

Eredmény

Hol is kezdjem... Szóval az úgy volt, hogy szerdán délelőtt bementem konszekezni (fr-hu, hu-fr, de-hu, en-hu), aztán volt kb. három óra szünet, és utána ugyanezek a nyelvpárok szinkronban is. Kb. két órát vizsgáztam, utána úgy néztem ki, hogy a falhoz csapott és kétszer levakart tehéntúró hozzám képest smafu volt.

Egyébként pedig első lettem no, a legjobb eredménnyel vizsgáztam, outstanding performance, azt mondták. Megvan a francia B (első idegen nyelv), meg a német és az angol C (második idegen nyelv). Csupa négyes-ötöst kaptam, úgyhogy most nagyon-nagyon elégedett vagyok. És most dicsérjetek sokat, mert akkorát nőtt az önbizalmam, hogy csak.  

Vizsga volt

Tegnap volt a záróvizsgám, délelőtt konszekutív, du. szinkrontolmácsolás, mindhárom nyelvből. Eredményt ma du. tudok meg, de a blogra csak holnap kerül fel, ugyanis ma este buli lesz, és az a gyanúm, hogy nem fogok este tízkor lefeküdni. Még néhány óra, és kiderül...

Már megint

megszólalt bennem a szolgálatos feminista. A másik főszereplőről csak annyit, hogy gyerekkorom óta ismer, a szüleim közeli barátja (bár erről eltér a véleményünk), és elég ismert személyiség. Összefutok vele öt (nem, inkább négy és fél) percre. Udvariassági körökre készülök, 5 méteres körzetben középkorú férfiak, én voltam az egyetlen nő. Mit csinálok éppen, mik a terveim. Mondom, hogy még egy hónap egyetem, aztán záróvizsga, utána dolgozni szeretnék. Válasz: vigyázzak, mert a sok tanulás ront a termékenységen.  

Hirtelen több replika is eszembe jutott. Pl. az, hogy rákérdezzek, hogy ugyanbiza a prosztatája hogy érzi magát, vagy elmondjam, hogy éppen peteérésem van, ha kíváncsi rá, vagy csak megjegyezzem, hogy anyám az orvosi mellett szülte az elsőt, aztán még kettőt (ennyit az elméletéről). De az is átfutott a fejemen, hogy odavágom, hogy legalább nem kefélek összevissza. Végül úgy döntöttem, hogy jólnevelt kislány leszek (és apámat sem hozom kellemetlen helyzetbe), így csak annyit válaszoltam, hogy jut is, marad is.  

Aznap délután újabb találka egy másik emberrel (ua. a szakma, bocsánat: hivatás - vagy még inkább: szolgálat), aki a köszönés után azzal kezdi, hogy a nők nem csinálnak elég gyereket. Csak lazán fogalmazzunk, elvtársaim, úgy érti a nép. Na, neki már megmondtam, hogy majd csinál magának, akinek kell. De hogy legközelebb rákérdezek a prosztata állapotára, az biztos. Rá én.

Hétalvó

Egyre többet alszom. Éjfél után fekszem (sokszor még később), másnap tízkor alig lehet felrángatni az ágyból (a „hétalvó, világ lustája” kezdetű ébresztővel, ami – mi tagadás – igaz). És az sem segít, ha korábban fekszem: tíz előtt ritkán ébredek. Füles sokszor korábban kel, mire én valahogy felnyitom a szemem, ő már rég a gép előtt dolgozik vagy mosogat a konyhában. Ja igen, a mosogatás. Hetek óta nem volt hozzá szerencsém. Nem mintha hiányozna, dehogy. Csak szégyellem, hogy most is itt firkálgatok, miközben a konyhában halomban áll a mosatlan. És azt sem én fogom elmosogatni. Még kifogásom is van rá: henna van a kezemen, kesztyűt pedig nem húzok. Bár annyira mégsem szégyellem, hogy felálljak innét.  

Olvasni szeretnék. Valami jót, normálisat és teljesen távolit a szakmámtól. Valami olyan szöveget, aminek az olvasása során nem jut eszembe, hogy vajon ezt franciául vagy más nyelven hogy mondanám. Olyan szöveget, amiben nincsenek olyan kifejezések, hogy gazdasági válság, európai biztos, iparosodás, feltörekvő országok, OECD, génállomány, embriócsomó, kulturális forradalom, fogyasztóvédelem vagy környezeti katasztrófa. A szöveg ne legyen kortárs, elegem van a jelenből. Múltat akarok. Legalább 150 éveset, de minél régebbi, annál jobb.

Egyre többet alszom. Figyeljétek csak meg, egyszer nem is fogok már felébredni. Igaz is, minek.

A humorérzék érzékenységéről

Konferencia volt tegnap és ma, egy csomó érdekes előadással, hozzászólással. Azt viszont nem értem, hogy miért kell minden fordító- és tolmácskonferencián elmondani a szinte obligát „viccet”, miszerint a tolmácsolás a második legősibb mesterség a világon. Komoly, képzett, olvasott és bizonyára nyitott nők és férfiak cinkosan nevetnek rajta, az előadó pedig (akit egyébként nagyon tisztelek) örül, hogy mennyi embernek tetszett a (szerintem nagyon durva és hímsovén) „vicce”.

Igen, én voltam az egyik ünneprontó (nem tudom, hogy volt-e más, nem néztem körbe), aki nem nevetett. Lehet, hogy nincs humorérzékem, de én valahogy nem tudok nevetni azon, amikor a nők szexuális megalázását az „ősi mesterség” szókapcsolattal aposztrofálják. Lehetőleg meglett férfiak, akikről őszintén merem feltételezni, hogy soha ezt a „szolgáltatást” nem vették igénybe. És nem, én nem szeretnék prostituált lenni. Szellemi értelemben sem.

Mindenhol jó, de

... a legjobb tényleg a márványbőrű kedvessel. Akinek a vörös szakálla messzire látszik, mint a skótnak. Szoknya pedig van elég, azok hordása azonban továbbra is az én kiváltságom.

Petőfi az EU-ban

Újabb uniós nyelvi siker (1)

Brüsszel végre eldöntötte: EU-konformmá kell tenni a verseket is. Sikerült megszereznünk e döntés első gyümölcsét. Íme:   
 
Meghaladott nemzeti változat (2)
Reszket a bokor, mert  
Madárka szállott rá.
Reszket a lelkem, mert
Eszembe jutottál,
Eszembe jutottál,
Kicsiny kis leányka,
Te a nagy világnak
Legnagyobb gyémántja!
  
Fejlett, interoperábilis, EU-konform változat (3)

Korlátozott amplitúdójú pulzálást végez az aljnövényzet, mivel
1 (egy) szárnyas meleg vérű állat ideiglenesen odahelyezte székhelyét.
Érzelmi életem optimalizált működésében korlátozott intézkedésekkel helyreállítható átmeneti zavar lépett fel, mivel
Tudatomba impulzus érkezett rólad,
Tudatomba impulzus érkezett rólad, (4)
Te, a nagykorúságot csak két éve elért (5) nőnemű európai polgár,
Te a nemzetközi közösségnek
Számos vagyon- és országkockázat-értékelő intézmény egybehangzó szakvéleménye szerint legnagyobb értéket képviselő, a szénnek jelentős keménységű kristályos módosulata!
 
 
1. A luxembourgi kollégák jóvoltából.  
2. A nyelvi esélyegyenlőségi irányelv érvényesítése érdekében a derogáció lejártát követően csak az EU-konformmá tett változattal együtt tehető közzé.  
3. A megerősítő, ügydöntő népszavazás eredményének nyilvánosságra hozataláig embargós.
4. Szükségtelen és érthetetlen redundanciát eredményező szóismétlés. (Az EU-konformizálási tevékenységet végző, többszörös concours-vizsgán dicsérettel átesett versügyi előadó [a továbbiakban VESÜGYÓ] megjegyzése.)
5. A szerző elfogadhatatlan pontatlansága miatt, itt a VESÜGYÓ-nak elkerülhetetlenül szubjektív döntést kellett hoznia, hogy a Bizottság Kommunikációs Főigazgatósága felügyelete alá tartozó, és a fenti 2. sz. lj.-ben kifejtett közzétételi korlátozás alá eső dokumentumot a szükséges egzaktság szintjére emelhesse.

Pillanatképek

Kálvária tér. Mindenki nyafog a buszon a „hatalmas” (öhm, a legnagyobb jóindulattal is csak 10 centinek mondható) hó miatt. Egy hajléktalan önfeledten hógolyózza a fákat, a keze vérvörös. A társa (egyik lába hiányzik) egykedvűen ül a padon. Őrzi a csomagjaikat.  

28-as villamos. Felszáll négy suhanc (egyik sincs több 11 évesnél), és szekálni kezdenek egy 14 éves fiút. Senki nem lép közbe, pedig volna ott elég férfi. Egyedül vagyok, félek a kölykektől. Hallgatok. Mikor leszállnak, ketten is leköpik a fiút. Mindenki tüntetően kinéz az ablakon. Adok neki egy papírzsebkendőt.  
József körút. A busz tömve, egyszer felszáll egy várandós. Messziről látszik, hogy nem kövér, hanem gyereket vár, kb. a 7. hónapban lehet. Az első székekben mind fiatalok, senki nem áll fel. Az ablak melletti állóhelyre engedem, ott védettebb. Egy férfi a bajusza alatt dünnyög, hogy ma mindenki felcsináltatja magát. A felesége mellette ül, s halkan válaszol: – Dehát te is azt mondtad, hogy gyereket szeretnél...

A Zolümposzról lepotyogtak a zistenek

Brüsszel, két fok, eső. Die Frisur egyáltalán nem áll, hanem szépen megázik, és lenyúlik. Naponta többször is. Cipő beázik. Egy nap alatt négy évszak: hózápor, napsütés, szél, eső, záróakkordként pedig egy kis zivatar. Ahogy az meg van írva.

Három nap Brüsszel: előadások, ottani tolmácsok meghallgatása, gyakorlás, esténként éjszakába nyúló beszélgetések a csoporttársakkal. Az utóbbiért érte meg elmenni. Nem mintha nem lennének tényleg profi beszélők az ottani tolmácsok, de minden olyan triviális hibát elkövettek tolmácsolás közben, amiért minket itt már első héten akasztgattak. Néhány példa: nem ismerik a köhögőgombot (mute), hanem tolmácsolás közben lazán odafordul a kollégához, hogy akkor most vedd át a tolmácsolást. Egyik kabin: „and it is very important to (kollégához fordulva, mikrofon közben bekapcsolva: yes, we”ll have a coffee break in 20 minutes) urge the implementation stb.” Másik kabin: „Madame le président” (a la présidente helyett). Jelzem, anyanyelvű beszélőkről van szó, és nem este tízkor követte el ezt a hibát... Leszarják, no.   A

mikor a kabintárs tolmácsol, akkor a pihenő kolléga többnyire az alábbi tevékenységeket folytatja: krákogás, újságolvasás, evés (hangosan szürcsölve), kötögetés (egy sima, egy fordított), kimegy a kabinból (magára hagyni sosem szabad a másikat). Hallottam a tolmácsot szabályosan beleröhögni a mikrofonba, 10 perc alatt 16 ööö-t számoltam meg, fontos félmondatok kimaradtak... Nem folytatom. Ami a gyakorlást illeti: nekem jót tett, és ez a pár nap segített eldönteni, hogy ha valaha az EU-nál akarok dolgozni, akkor kizárólag szabadúszóként, valamint nagyon nem szeretnék a Bizottsághoz menni (ahol negyedórákat eltökölnek azon, hogy az x. számú preambulumbekezdésbe vesszőt vagy és-t kell tenni). Viszont beszereztem egy csomó finom csokit.

behúzódó

Elolvasott levelekre kellene válaszolni, de nincs hozzá erőm. Meg is fognak néhányan sértődni, mások majd értetlenkednek, ismét mások lehordanak, hisztinek titulálják, aztán lesznek olyanok is, akik megpróbálnak segíteni, persze sikertelenül. Beszélgetni kellene, kimozdulni. Nincs kedvem, érted, nincs kedvem. Arra sincs kedvem, hogy egyek. Legszívesebben egész nap az ágyban feküdnék és sajnálnám magamat. Kétségtelenül sokat érnék vele.  

Tudom, hogy mit kellene tenni, és két hét rágódás, semmittevés és mélabú után rá is léptem a tettek mezejére, de még csak a martján vagyok. A türelmeteket kérem. Majd ha a derékig érő fűben gázolok, akkor elolvasom a leveleket, és válaszolok is rájuk. Addig pedig ki-ki a maga temperamentuma szerint szeressen, utáljon, nézzen le. Rám. Mert itt vagyok a földön. Letaglózva.

Metaforikus nyávogás

Itt ülök a cserben, szavak nélkül. Elhagytak, magamra maradtam. Lúgos volt a tél, kérdi Böjátusz. Valami olyasmi, bólintok egyet virtuálisan. Hamu a fejemre, rá a forró víz, csorog a lúg a kádba. Mosok. Aztán szapulok. Vagy engem szapulnak, kinek mi jut. Sulykolják belém a tudományt, hogy értsem a csíziót. Pedig előbb ki kellene sulykolni a lúgot...  

Az éjjel azt álmodtam, hogy meghaltam. Nem fájt, és még csak nem is volt nagyjelenet, amilyen a nyálas filmekben szokott lenni: a főhős már rég halott kellene legyen, de még legalább három percig hagyakozik, szerelmet vall, lelövi a negatív főhőst, elvonszolja magát a bombáig (és természetesen az utolsó három másodpercben hatástalanítja), megbocsát mindenkinek, bocsánatot kér. Így könnyű. Halál előtt pár perccel bocsánatot kérni, szerelmet vallani. Garantált megbocsátás, forró csókok. Én csak meghaltam. Egyik pillanatban még szuszogtam, a következőben már nem. Abbahagytam. Belefáradtam talán. Aztán fehér tigrisbe inkarnálódtam. Hős voltam, minden rossz embert megharaptam, Fülest megvédtem. Esténként pedig nagyokat doromboltam, ha simogatott.
Ma megtudtam, hogy a fehér tigrisek genetikai hiba következményei, ráadásul többségük beltenyészetből származik. Jellemző. Még reinkarnálódni sem tudok rendesen.