Már megint

megszólalt bennem a szolgálatos feminista. A másik főszereplőről csak annyit, hogy gyerekkorom óta ismer, a szüleim közeli barátja (bár erről eltér a véleményünk), és elég ismert személyiség. Összefutok vele öt (nem, inkább négy és fél) percre. Udvariassági körökre készülök, 5 méteres körzetben középkorú férfiak, én voltam az egyetlen nő. Mit csinálok éppen, mik a terveim. Mondom, hogy még egy hónap egyetem, aztán záróvizsga, utána dolgozni szeretnék. Válasz: vigyázzak, mert a sok tanulás ront a termékenységen.  

Hirtelen több replika is eszembe jutott. Pl. az, hogy rákérdezzek, hogy ugyanbiza a prosztatája hogy érzi magát, vagy elmondjam, hogy éppen peteérésem van, ha kíváncsi rá, vagy csak megjegyezzem, hogy anyám az orvosi mellett szülte az elsőt, aztán még kettőt (ennyit az elméletéről). De az is átfutott a fejemen, hogy odavágom, hogy legalább nem kefélek összevissza. Végül úgy döntöttem, hogy jólnevelt kislány leszek (és apámat sem hozom kellemetlen helyzetbe), így csak annyit válaszoltam, hogy jut is, marad is.  

Aznap délután újabb találka egy másik emberrel (ua. a szakma, bocsánat: hivatás - vagy még inkább: szolgálat), aki a köszönés után azzal kezdi, hogy a nők nem csinálnak elég gyereket. Csak lazán fogalmazzunk, elvtársaim, úgy érti a nép. Na, neki már megmondtam, hogy majd csinál magának, akinek kell. De hogy legközelebb rákérdezek a prosztata állapotára, az biztos. Rá én.