Marks of my birth

Tuesday morning, minus 2 degrees. The hairstyle doesn't keep at all.
It doesn't matter, though. I am sitting in the surgeon's office.

– Which birthmark do you want removed?
– Well, there is this big one on my back, and also I knocked it against the window frame, and a chunk came of as well, so definitely this one. Then there are these two, they are always rubbing against my pants. And these two on my shoulder.
– Well... I usually suggest 2-3 at a time, because it is a bit uncomfortable for the body, if it's too much at once.

I look at him.

– I have a sinus lift with osteoplasty and a dental implant on Thursday, so to be honest, I am not that scared by all this.

He smiles gently.

– Well, if you are sure... All right then, please undress.

(Undressing.)

– Oh, and this one from the side. It's the same now anyway, isn't it?
– Well, yeah, it is.

Betadine, anesthetic injections all around (based on the pain, I notice that my skin is very sensitive on my side). He cuts them off and out, stitches. There is no pain, but it is a very weird feeling to have your flesh cut and you not feeling it.

– You can come back on the second day of Easter so I can remove the stiches.
– Well... I am going back to Germany on April 1st, so I would like to come earlier.
– Well... you can come next Friday then. That's ten days, which is all right.

(During this time I also learned that parasitosis is still widespread in Romania compared to other European countries (and here comes that long medical word for it), because of the high number of shepherds, since this parasite infects humans through the sheep and the dogs.)

The night will be exciting, because I'll be able to sleep on my left only, since on my back and on the right side there are these wounds that feel like small needles. Since today, my mum calls me her little politraumatised baby. I wonder what she will say on Thursday.

Az anyám jegyei

Kedd reggel, mínusz két fok. A frizura lóg, de nem számít.
 Ülök a sebésznél.
– Melyik anyajegyet szeretné levetetni?
– Ez a hátamon lévő nagy, ráadásul októberben belevágtam az ablakkeretbe, leszakadt belőle egy darab, úgyhogy ezt mindenképpen. Aztán van ez a kettő, ezek dörzsölődnek a nadrágomhoz. Meg még ez a kettő a vállamon.
– Hát ez... szóval általában két-hármat szoktam javasolni egyszerre levételre, mert a szervezetnek azért kellemetlen, ha egyszerre sokat veszünk le.
Ránézek.
– Csütörtökön csontpótlásom lesz sinus lifttel és implantátummal, szóval az az igazság, hogy most annyira nem ijesztett meg.
Finoman elmosolyodik.
– Hát ha biztos benne... Rendben, akkor vetkőzzön le.
(Vetkőzöm.)
– Ja, és még ezt is innen oldalról, de ez már mindegy, nem?
– Hát igen, végülis már tényleg mindegy.

Betadin, körbeszurkálja őket párszor (az oldalamon nagyon érzékeny a bőr, állapítom meg a tűszúrás alapján). Le- és kivagdossa őket, varr. Nem fáj, de nagyon fura érzés, amikor a húsodat vagdalják, és nem érzed.
– Akkor húsvét másodnapján jöhet, hogy kivegyem a varratokat.
– Hát... én április 1-jén visszautazom Németországba, szóval annál korábban jönnék.
– Hát... akkor jövő pénteken mondjuk jöhet, az tíz nap, az már tulajdonképpen jól van.

(Időközben megtudtam, hogy Romániában még mindig nagy a parazitózis aránya a többi európai országhoz képest (és itt jön egy hosszú orvosi szó), mivel sok a pásztor, és ez a parazita a juhok és a kutyák révén kerül az emberbe.)

Az éjszaka lesz izgalmas, mert kizárólag a bal felemen alhatok, a hátamon és a jobb oldalamon a sebek ugyanis beálltak tűpárnának. Anya reggel óta az én kis politraumás gyermekemnek szólít. Kíváncsi vagyok, mit fog csütörtökön mondani.

Békét – menet nélkül

Elolvastam, hogy mi a Békemenet legfőbb üzenete. Ez: „Ma azok ellen „a Brüsszelben tanyázó társadalommérnökök ellen” kell harcolni, akik meghaladottnak tartják a nemzet konstrukcióját, és egy kevert, migránsokkal feltöltött társadalmat képzelnek el. A Békemenet ennek a harcnak a része – mondta Bayer Zsolt.”
A Brüsszel elleni harcra most nem térek ki. Írtak róla elegen.
A nemzet konstrukciójára egy kicsit azért kitérnék, mert kisebbségiként a politikai nemzet alkotmányilag nem kér belőlem, a kulturális nemzetnek egy része kérne, de közben titokban románnak tart, egy része kér és elfogad, egy részéből pedig én nem kérek. Erdélyiként nézve egy etnikailag homogén nemzetállam rendkívül veszélyes gondolat. Főleg úgy, hogy a dédanyám etnikailag homogén szász volt, a felmenők között pedig állítólag van Bécsből Székelyföldre migrált udvarhölgy is. Akkoriban még úgy mondták, hogy Székelyföldre ment férjhez. A szülőfalumat pedig részben igazi, autentikus, őshonos taljánok alapították.
Maradjunk inkább az első mondat utolsó részénél: a kevert, migránsokkal feltöltött társadalomnál. A fentiek alapján egyrészt megállapítható, hogy Erdély az elmúlt ezer évben egy kevert, migránsokkal feltöltött társadalom. A feltöltött annál is inkább stimmel (hoppá, ez egy német szó), mivel volt itt pár pestisjárvány, dúlt a tatár, a török, a bécsi sógorok, úgyhogy konkrét betelepítési hullámok voltak: szászok, románok, örmények, olaszok stb. Most akkor vagy az van, hogy a Brüsszelben tanyázó társadalommérnökök már az elmúlt évszázadok magyar uralkodóit is behálózták, netán ők maguk voltak brüsszeli társadalommérnökök (mert arra gondolni sem merek, hogy mi van akkor, ha a nemzetfogalom változott az évszázadok során), vagy az, hogy Erdély mindig is egy kevert, migránsokkal feltöltött társadalom volt. Amelynek egyik szülöttje vagyok én is. Vagy akkor én is egy Brüsszelben tanyázó társadalommérnök vagyok, csak nem tudok róla. És innentől Umberto Eco kellene átvegye a szót, mert kezdenek összekuszálódni a narratív szálak. Vissza a mondatunkhoz. Elmondom, miért problémás nekem ez a mondatrészlet. A kevert olyan, mint a korcs kutya. Ami ugye többnyire a sintértelepen végzi. A kevert az olyan, mint a fajgyalázás (művelt olvasóknak: Rassenschande). A kevert olyasmi, mint a korcsitúra, ahogy nálunk mondják a nem fajtatiszta kutyákra. Kedves olvasóm: te hogyan éreznéd magad, ha valaki azt mondaná neked rólam, hogy az, akivel az életemet összekötöttem, egy nemi erőszaktevő, agresszor, mocskos állat? Akinek (ha orvos lenne), el kellene venni a diplomáját, szanaszét kellene verni a fejét, majd utána börtönbe kellene csukni? Akivel feltöltötték a társadalmat, mintha az valami pöcegödör lenne, ahova alacsonyabb rendű embereket öntenek? Akivel én fajgyalázó kapcsolatban élek, az esetleges gyerekeink pedig korcsok lesznek? (Lásd még: sintértelep, hogy ne hozzak történelmi párhuzamokat.) Hogy én áruló vagyok, mert egy nem magyar, nem fehér, nem keresztény embert szeretek? Hogy megérdemelném, hogy csoportos nemi erőszak áldozata legyek pusztán azért, mert nem annak a valakinek az elképzelései szerint élek? Vagy tudnád-e a szemembe mondani, hogy te azért mész a Békemenetre, mert egyetértesz a fentiekkel? És valóban, őszintén ezt gondolod-e? Nem az érdekel most, hogy de vannak „köztük” rossz emberek, és természetesen vannak kivételek. Vannak rosszak, naná. Ez olyan evidencia, hogy nem is értem, miért írom egyáltalán le. Mindenhol, minden színben, minden vallásban és vallástalanságban. Köztük és köztünk is. Mert nincs különbség közöttünk. Vannak olyanok, akik behajtanak az emberek közé, mások diákokat vadásznak le egy iskolában vagy egy szigeten, ismét mások nem tudják túltenni magukat a visszautasításon, és ezért lúgot öntenek arra, akit állítólag szeretnek, mások kivégeznek egy újságírót a menyasszonyával, vagy megerőszakolják a saját lányaikat. A Békemenet nem arról szól, hogy de azért vannak köztük is blablabla (ami egyébként még mindig problémás). A Békemenet általánosít. Erről szól ez a mondat, erről szól a másik idézet is. A Békemenet megbélyegez csoportokat. A Békemenet – gyűlöl. Engem. A Békemenet a migránsok miatt elkorcsosult társadalom ellen menetel. Ellenem. Olyan emberek szervezik, akik a fentieket többször is, hangosan kimondták. Akik azt kívánták, hogy csoportos nemi erőszakot kövessenek el rajtam (pontosabban a magamfajta migránssimogatókon, vagyis rajtam is). Akik mocskos állatnak, hordának neveztek egész embercsoportokat, akiket ki kellene belezni. Ha egyetértesz ezekkel, akkor természetesen menj, ott a helyed, nem tarthatlak vissza. De ha egy apró kétely is felmerült benned, akkor kérlek, ne menj. Nem azért, mert haragudnék, vagy ultimátumot adnék. Nem adok. Azért ne menj, mert fájdalmat okozol vele. Személyesen nekem. Nem valami arctalan ismeretlennek, akinek soha nem kell a szemébe nézned. És még ki tudja, hány ismerősödnek, barátodnak, családtagodnak, aki esetleg nem is meri a fentieket elmondani neked. A béke nem mások (brüsszeli rosszfiúk, migránsok, nők, politikusok, fehérek, feketék, erdélyiek, melegek, satöbbik) ellenében valósul meg, hanem velük együtt. Ha tenni szeretnél a békéért, kérlek, ne okozz fájdalmat.