Az anyám jegyei

Kedd reggel, mínusz két fok. A frizura lóg, de nem számít.
 Ülök a sebésznél.
– Melyik anyajegyet szeretné levetetni?
– Ez a hátamon lévő nagy, ráadásul októberben belevágtam az ablakkeretbe, leszakadt belőle egy darab, úgyhogy ezt mindenképpen. Aztán van ez a kettő, ezek dörzsölődnek a nadrágomhoz. Meg még ez a kettő a vállamon.
– Hát ez... szóval általában két-hármat szoktam javasolni egyszerre levételre, mert a szervezetnek azért kellemetlen, ha egyszerre sokat veszünk le.
Ránézek.
– Csütörtökön csontpótlásom lesz sinus lifttel és implantátummal, szóval az az igazság, hogy most annyira nem ijesztett meg.
Finoman elmosolyodik.
– Hát ha biztos benne... Rendben, akkor vetkőzzön le.
(Vetkőzöm.)
– Ja, és még ezt is innen oldalról, de ez már mindegy, nem?
– Hát igen, végülis már tényleg mindegy.

Betadin, körbeszurkálja őket párszor (az oldalamon nagyon érzékeny a bőr, állapítom meg a tűszúrás alapján). Le- és kivagdossa őket, varr. Nem fáj, de nagyon fura érzés, amikor a húsodat vagdalják, és nem érzed.
– Akkor húsvét másodnapján jöhet, hogy kivegyem a varratokat.
– Hát... én április 1-jén visszautazom Németországba, szóval annál korábban jönnék.
– Hát... akkor jövő pénteken mondjuk jöhet, az tíz nap, az már tulajdonképpen jól van.

(Időközben megtudtam, hogy Romániában még mindig nagy a parazitózis aránya a többi európai országhoz képest (és itt jön egy hosszú orvosi szó), mivel sok a pásztor, és ez a parazita a juhok és a kutyák révén kerül az emberbe.)

Az éjszaka lesz izgalmas, mert kizárólag a bal felemen alhatok, a hátamon és a jobb oldalamon a sebek ugyanis beálltak tűpárnának. Anya reggel óta az én kis politraumás gyermekemnek szólít. Kíváncsi vagyok, mit fog csütörtökön mondani.