Akik lelkileg magyarok

Ez volnék én. Mert amúgy román vagyok, ha tetszik, ha nem. Akkor is csak lelkileg vagyok magyar, ha magyar a nevem, az anyanyelvem, a szüleim, magyar iskolákba jártam, még magyar szakot is végeztem (román létemre), hivatalosan is romániai magyarnak (kisebbségnek) számítok, magyarul álmodok, szeretek és gyűlölök. És magyarul beszélek a vásárhelyi rendőrségen az ügyintézővel, mert jogom van hozzá. Romániában.  

Román vagyok (nem román állampolgár vagy valami, csak úgy: román), mert valaki ezt állítja, és ezt akarja rám erőszakolni. Valaki, aki a barátomnak nevezi magát, de olyan kioktató stílusban beszél velem, mint valami dologkerülő parazitával. Valaki, akinek fogalma sincs a politikai és kulturális nemzet közötti különbségről, és aki mintha sosem hallott volna a nemzeti kisebbség fogalmáról. Valaki, akinek a tanulmányai és a tapasztalata alapján pontosan tudnia kellene, hogy milyen gyűlölt kisebbségnek lenni. Valaki, akit egyébként szeretek, és akit eddig a barátomnak neveztem. Én pedig vagyok olyan buta, hogy leállok vele vitatkozni, és rosszul esnek a sértései. Pedig én biztosan szeretnék románnak lenni. Ha annak születtem volna.