Hosszú sor a boltban, holnap nincs munkanap. Az előttem álló arab férfi előreenged, mondván, hogy ő úgyis várja egy barátját, menjek csak előre. Megköszönöm, odaállok. Időközben megérkezik a barátja, de nem akarnak elém állni, menjek csak nyugodtan. Tíz másodperc múlva kérdés:
– Honnan jött?
– Magyarországról.
– Áháá… Hát Isten hozta Párizsban, tetszik a város?
– Hogyne, nagyon szeretem.
– Én régóta lakom itt, jól ismerem a várost. Szombaton a barátommal (mutatja az embert) elmegyünk egyet sétálni, nincs kedve velünk tartani egy kávéra?
– Köszönöm, eléggé zsúfolt az életem, nem hiszem, hogy ráérek.
– És utána való héten sem? – sármos mosoly.
– Nem, sajnos – mosoly innen is.
– Bocsánat, nem akartam erőszakoskodni.
– Semmi gond. Meg hát úgyis öreg volnék én magához. 28 éves múltam ugyanis. (Tudok én a pasikkal bánni, mi?)
– Akkor nem túl öreg hozzám, én 35 vagyok. (Reménykedik?)
– Ó, igazán sajnálom, akkor úgy látszik, ön túl öreg hozzám. Au revoir.
Angyali mosoly. Távozom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése