Ha felmerül a nemi erőszak kérdése, előbb-utóbb mindig oda kanyarodik el a téma, hogy: 1. de a megelőzést (ne öltözz úgy, ne igyál annyit, ne flörtölj stb.) miért felejtjük el; 2. de a nemi erőszak a szexről szól, és a férfiak ugye ki kell éljék a vágyaikat (erre eddig minden férfiismerősöm felháborodott – hülyékkel pedig nem barátkozom); 3. a nők folyton visszaélnek ezzel, és hamisan megvádolják a pasit utólag, hogy megerőszakolta, miközben nem is, mert beleegyezett.
Miközben elsősorban arról kellene egészen világosan beszélni, hogy ha valaki azt mondja, hogy nem, akkor az nem, és kész. És ha ennek az az ára, hogy nem kéne berúgni annyira, hogy az ember ne tudjon magán uralkodni, az csak tiszta haszon ennek a társadalomnak, amelyikben egyébként is népbetegség az alkoholizmus.
És még az is rendben volna, ha a sok-sok-sok felvilágosító és egyéb videó között – amelyek jelzik a potenciális elkövetőknek, hogy „elkapunk”, megadják a segélyszervezetek elérhetőségeit, biztatják az áldozatokat és a családjaikat, barátaikat arra, hogy tegyenek feljelentést, bemutatják, hogy milyen speciális képzésben részesülnek az erre szakosodott rendőrök (és egyáltalán: a rendőrség valóban komolyan venné és kivizsgálná a bejelentéseket) – volna egy, amelyik elmondja, hogy vannak dolgok, amelyekkel talán ki lehet védeni ezt-azt. Ugyanakkor folyamatosan hangsúlyozva, hogy a bűncselekményért nem az áldozat felelős. De ha kizárólag erre az egy témára csinálnak három szpotot, majd azzal zárják le, hogy „tehetsz róla”, akkor azt nem tudom nem áldozathibáztatásnak venni. És azt is tudjuk, hogy a nemi erőszak áldozatai nem kizárólag csinibe öltözött, diszkóba járó huszonéves lányok, hanem 90 éves nagymamák, hathetes csecsemők, 8 hónapos terhesek, melegítőbe beleizzadt futók, kövérek, vékonyak, betegek, egészségesek, csinibabák és átlagos kinézetűek, hosszú hajúak és fiús frizurásak, sminkeltek és Hófehérkék, miniszoknyások, farmernadrágosok és csadorba öltözöttek. Olyanok, mint te meg én. A megoldás nem az, hogy a potenciális áldozatok (a társadalom túlnyomó része) folyamatos felügyelet alatt éljenek, valamint zsákban és lesütött szemmel járjanak – ami egyébként ugyanúgy nem működne.
Ha ugyanis a ruhán és a viselkedésen tényleg ennyi múlna, akkor a nagyon vallásos társadalmakban nem létezne nemi erőszak. Aztán jé, mégis létezik (nem is akármennyi, olvastátok, hogy mi történik éppen Szíriában?), mert nem a ruhán és a viselkedésen múlik. A nemi erőszak nem a szexualitásról szól (ha kasztrálnák az elkövetőt, akkor egyéb eszközzel követné el az erőszakot, ezt is tudjuk már: vibrátor, törött üveg, bot, akármi). Nem beszélve arról, hogy ez a férfiakra nézve is rendkívül megalázó kijelentés, mert ezzel gyakorlatilag azt mondjuk, hogy a férfiak a vágyaikon uralkodni képtelen állatok. Miközben tudjuk, hogy ez nem így van. A nemi erőszak a hatalomról szól. Megteszi, mert megteheti. Mert a társadalom (élén a rendőrséggel) az áldozatot fogja hibáztatni. Mert a barátok vállon veregetik. Ha ma este hét után nagykabátban jövök haza egyedül, és kirabolnak, akkor mindenki sajnál. Ha leütnek, megvernek, mindenki sajnál. Ha megerőszakolnak, akkor sokan találgatni kezdik, hogy vajon mi lehetett rajtam, és hogyan viselkedhettem, hogy ez történt velem.
Mindannyian tudjuk, hogy nem a magas büntetési tétel és a nyilvános megvesszőzés/kivégzés stb. a legnagyobb elrettentő erő egy bűncselekmény esetén, hanem az, hogy nagy eséllyel tesznek feljelentést az ügyben, és meg is találják az elkövetőt. Magas felderítési arány, kicsi látencia. Na, ez kéne nekünk. Én tettem feljelentést, pedig engem „csak” megpróbáltak megerőszakolni, és „megúsztam” egy fogdosással, és némi ruhanemű elszaggatásával.
