sírjak vagy nevessek azon, hogy vannak emberek, akik olyannyira kiszámíthatóak, hogy az órámat igazíthatnám hozzájuk? A síráshoz előbb el kellene kámpicsorodni, könnyeket potyogtatni, figyelmet felhívni magunkra a hangos zokogással, esetleg a csendes (de azért megfelelően feltűnő) elvonulással, vigasztalhatatlannak lenni legalább néhány percig, szóval macerás, na. Nekem pedig inkább jókedvem van az utóbbi időben.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
-
Néhány éve úgy ünneplem meg a nőnapot, hogy ezen a napon külön figyelek arra, hogy tegyek valami ténylegeset a nőtársaimért. Adományt küldök...
-
in the workplace, and it just hit me: they talk about „ethnic origin”, „ethnic group” etc. The term is supposed to be PC, and raise awarenes...
-
Miután összevissza tanakodtak az AstraZeneca ügyében (felfüggesztették az oltást, aztán mégis, aztán csak fiatalabbak, aztán mégse), most az...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése