(For English scroll down)
Már nagyon régóta szeretném ezt megmutatni, hátha nem ismeritek. Egy filmben hallottam először, egy temetésen olvasták fel.
Mary Elizabeth Frye nem volt költő, virágárus volt és háziasszony. Az irodalomhoz elsősorban olvasóként volt köze. A verset egy barna papírzacskóra írta 1932-ben, később főleg kéziratos formában terjedt, és szinte 70 év „használat” után derült ki, hogy ki írta. Ez már önmagában elég izgalmas egy magamfajtának. Frye később más verseket is írt, de ez a leghíresebb.
(Magyar fordításról tud valaki? Egyszer nekiállok elpiszmogni vele, már csak puszta szórakozásból is.)
Do not stand at my grave and weep
I am not there. I do not sleep.
I am a thousand winds that blow.
I am the diamond glints on snow.
I am the sunlight on ripened grain.
I am the gentle autumn rain.
When you awaken in the morning's hush
I am the swift uplifting rush
Of quiet birds in circled flight.
I am the soft stars that shine at night.
Do not stand at my grave and cry;
I am not there. I did not die.
I wanted to show you this poem for a long time (although my English readers know it quite well, I suppose), I heard it once in a movie at a funeral.
Mary Elizabeth Frye wasn't a poet, she was a florist and a housewife. Her relationship to literature was first and foremost as a reader. She wrote this poem in 1932 on a brown paper bag, it later circulated mostly in handwriting, and her authorship became widely known only after almost 70 years. This is already gripping for someone like me. Frye wrote other poems as well, but this one is the most famous.
(Does anybody know about a Hungarian translation? I might give it a try one day, just for the fun of it.)
