Csak munka van, meg néha háztartás, arab, ének (meg szolfézs, de pszt, ez meglepetés lesz Valakinek). Könyvek - javarészt félig kiolvasva. Ott ülnek az éjjeliszekrényen, a nappali asztalán, az íróasztalon néma szemrehányással. Már körbe sem merek nézni a lakásban, nehogy egy lemondó tekintetű, magányosan szomorkodó könyvvel találkozzak. Amikor már a könyvek is csalódnak bennem.
Félig abbahagyott horgolások, a legrégebbi legalább 8 hónapos. Azokat legalább részben eldugtam a kézimunkás kosárba (mit kosár, fonott láda úgy megpupojázva, hogy csak), de az asztalon ott meredeznek a horgolótűk a tartóban.
Egy félig megírt levél. A nem tudom, hogyan kezdjem, de főleg hogyan folytassam típusból. A befejezésről nem is beszélve.
Arab házi, háromféle, az is félig. Na jó, az egyik háromnegyedig.
És még csak azt sem hozhatom fel kifogásként, hogy nincs időm. Mert van. Amire akarom, arra van. De van, hogy nincs kedvem, fáradt vagyok, most inkább mást csinálok, menjünk moziba, aludjunk, izé.
Be kellene valamit fejezni. Szép sorjában mindegyiket. Csak előbb kitalálom, honnan kezdjem. Remélhetőleg nem hagyom abba a kitalálást is a felénél, mert akkor kénytelen leszek elsírni magam, és azt sosem tudom befejezni, mert a Másik örökké megvigasztal a felénél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése