Én nem értem ezt a hisztériát a Varró Dani-féle vers körül (ötödikes tankönyv). Elolvastam, megállapítottam, hogy ez – szerintem – egy gyengébben sikerült versike, itt-ott kínrímekkel, és olvastam tőle ennél jobbat is (és egyébként is kicsit túlhájpoltnak érzem a felhajtást körülötte), tehát a tankönyvbe is lehetett volna azok közül beletenni, de mint tudjuk, az irodalmi ízlés szubjektív. De hogy ezen napokig pörögni, pszichológust ajánlgatni a költőnek, és attól rettegni, hogy vajon mi lesz a gyerekkel, ha ilyeneket olvas... Igen, egy 12 éves nyilván azonnal kapja a homokozólapátot, hogy jól fejbe kólintsa vele az apját, mert ezt írta a költő. Jó esetben a helyén kezeli, rosszabb esetben nem olvas Varró Danit (egy darabig). Mindkettő túlélhető, és talán nem ez a legnagyobb probléma az irodalomtanításban.
Engem pl. „hegylakóként” sokkal jobban megviselt a tankönyvbe belepakolt mit nekem, te zordon Kárpátoknak (ájj, micsoda grammatika). Évekig haragudtam ezért Petőfire, és öntudatos tizenévesként jól le is néztem, hogy nem tudja, mi a szép. Aztán felnőttként eltöltöttem Szegeden három évet, és kezdtem értékelni, hogy sokáig nézhetem a naplementét. Bár betyárokkal és tarka gyíkokkal nem találkoztam.
