Most tél van és csend / It's winter now and stillness*

Olvassuk a híreket. Már beszélni sem beszélünk róla. Mediatizált genocídium, mi pedig tehetetlenül nézzük. Reggelizünk. Közben befut még két friss hír, most éppen a világ más tájain végrehajtott háborús bűnökről. Reggel tízkor van az első leadási határidőm, aztán délben megint. Aztán mély levegő, és nekifutok a nap további részének.

és a nyomor gyámoltalan fejét elhamvadt várasokra fekteti

Twitter-videók, bejegyzések. Evakuálás. Bombázás. Hallgatunk, csak a billentyűzetem kopog állandóan, kíméletlenül.

Fekszünk az ágyban, öleljük egymást. Két kihalófélben levő faj valahol Európában: egy szír és egy erdélyi magyar. Egymásba kapaszkodunk.



We read the news. We don't even talk about it anymore. Mediatised genocide, and we are watching helplessly. Breakfast. Two other news in the meantime – this time about war crimes in other parts of the world. My first deadline is at 10 a.m., the next one at noon. Then I take a deep breath and start working again.

and devastation rests her weary head on grey incinerated city ruins

Twitter videos, posts. Evacuation. Shelling. We are silent, the only noise comes from the constant, cruel tapping sound of my keyboard.

We lie in bed, hugging. Two species on the verge of extinction somewhere in Europe: a Syrian and a Hungarian from Transylvania, holding on to each other.


*Vörösmarty (kétnyelvű/bilingual)

Hírek / News

(scroll down for EN)

Azt kérdezed, hogy vagyunk. Jól. Elégedj meg ennyivel, ne akard tudni, hogy valóban hogy vagyunk. Vagy ha igen, készülj fel arra, hogy kiöntöm neked a lelkemet. Elég erős vagy hozzá? Akkor kérdezd meg még egyszer, hogy vagyunk, és válaszolni fogok. Biztos vagy benne? Én szóltam.

Fáradtan. Kicsit szomorúan. Stresszesen. Szorongva. Aggódva.

Vannak papírok, és vannak intéznivalók. És bár minden lehetőt megteszünk, a végleges döntés egy vadidegen ember kezében lesz. Ő fogja eldönteni, hogy A. hivatalosan is D.-ba költözhet-e vagy sem. Ha nem, akkor 150 km-re lesz a kijelölt „körzet”, ahol lakhat.

Költözést általában azoknak szoktak jóváhagyni, aki családegyesítést kér, vagy ott van a munkahelye. Én nem számítok családtagnak, munkahelye pedig nincs. Honnan is lenne, ha a hivatalos lakhelye 150 km-re van a „kívánt” lakhelytől. Nem világos a számomra, hogyan várja el a hatóság, hogy valaki máshol keressen és sikeresen találjon munkát egy olyan városban, ahol elvileg nem lakhat, mielőtt azt jóvá nem hagyják, jóváhagyás viszont csak akkor van, ha munkát talált ott. Munkát meg igazán nem adnak neki addig, amíg nem lakik ott. Ne feledjük, hogy nem is szabadna ott laknia. Plusz ezt elméletileg a havi 350 euróból kellene finanszíroznia. Klasszikus 22-es csapdája. Ha olvasnám, felröhögnék kínomban, annyira abszurd. De mivel velünk történik, a kínos röhögéshez társul némi aggodalom is.

Nem tudom, hogy mi a jóságos lófaszt csinálunk, ha valaki úgy dönt, hogy visszautasítja a kérvényt. Természetesen a fejünk fölött, mint mindig. Nincs semmilyen személyes kapcsolat senkivel, igyekezzünk, kérem, mert sok a várakozó, mi is az aktaszáma?

Elindultunk néhány irányba, most már főleg azért kell drukkolni, hogy valamelyik sikerüljön. És közben megpróbálunk nem gondolni arra, hogy mi lesz, ha egyik sem sikerül.

EN

You're asking me how we are. We are fine. Settle for this answer. Trust me, you don't want to know how we really are. Or if yes, then expect an unburdening of the heart. Are you strong enough? Then ask me again how we are, and I'll reply. Are you sure? You've been warned.

We are tired. A bit sad. Stressed. Living in anxiety. Worried.

There are papers and things to take care of. And although we are doing everything possible, the final decision will be in the hands of a complete stranger. This person will decide if A. will be allowed to move officially to D. or not. If not, then the assigned „region” will be 150 km-s away.

Moving is usually allowed if you are reuniting with your family or if you have a job there. I don't count as family, A. has no place to work. How could he have one, since officially he lives 150 km-s away from the „desired” place of residence? It is not entirely clear to me how the authority expects someone to successfully look for in a city where they cannot live officially - before they approve the move. But the approval is only there if you found a job. And you won't really get any jobs if you don't live there. Not forgetting that you are not supposed to live there in the first place. Moreover, all this should be financed from a monthly 350 euros. Classic catch 22. If I would be reading this somewhere, I would start laughing, that's how absurd this whole situation is. But since it's happening to us, this awkward laugh is accompanied by some worry as well.

I have no idea what the fuck we'll do if we'll get a refusal. Decision will be made 'over our heads', of course, as usual. No personal connection to anyone, hurry up, please, there are lots of people waiting in line, what is your number?

We started to do some things, so fingers crossed for at least one of them to succeed. In the meantime, we'll try not to think of what will happen if neither of them will work.

Válasz arra a kérdésre, hogy hogy vagyunk – Reply to the question of how we are

(scroll down for EN)

Azt hiszem, kicsit fáradt vagyok. Fáradtak vagyunk. Kicsit. Vagy talán egy kicsit jobban. Persze nem segít az sem, hogy reggelenként szürke ég és hideg fogad. Már nem reggelizünk a balkonon, legfeljebb a délutáni bágyadt napra ülünk ki egy kicsit teázni, hogy feltöltődjenek a napelemeim. A narancsmentám viszont hatalmasra nőtt, a bazsalikom egyméteres bokor. Igen, pesztó lesz holnap. A többi zöld is jól néz ki, a napokban behozzuk őket, ne fagyjanak le. Apropó, fagyás: még nincs fűtés, csak esténként valami langyos micsoda, úgyhogy hosszú ujjú, pulcsi, melegítő, zokni, és összebújunk a takaró alatt.*

Közben pedig várunk. Várjuk „a” hírt. „A” levelet. Néha türelmetlenül, de leginkább beletörődve. Már nem lehet sok idő, legfeljebb 2-3 hét. Idegőrlő ez a sok várakozás. És ha ez lejár, újabb várakozások jönnek, de talán már kicsit másként. Félelmetes lehet, amikor az ember arra vár, hogy végre elindulhasson az élete. Hogy legalább részben ő irányíthassa, ami vele történik. Én meg úgy igazán megérteni sem tudom, hiszen nem voltam benne, csak kívülről nézem, és benne élek a hangulatban. Próbálok megértő, támogató lenni, de mindig újból rá kell döbbennem arra, hogy úgy igazán nem tudok segíteni, mert nekem sincs befolyásom a folyamatra.

Várunk tehát. Advent, jut eszembe némi iróniával.


I think I am a bit tired. We are tired. A little. Or maybe a little bit more. Of course, the fact that the sky is grey in the mornings and it is cold outside doesn't really help. We don't eat breakfast on the balcony anymore. We might spend some time outside in the afternoon sitting in the faint sunlight, sipping tea – my solar cells need recharging. But my orange mint grew, the basil became a meter-high bush. Yep, tomorrow is pesto day. The other greens look good as well, we'll put them inside during the weekend so they don't freeze. Talking about freezing: there is no heating yet, only some lukewarm thingy in the evenings, so: long-sleeved shirt, sweatshirt, sweatpants, socks, and we cuddle under the blanket.*

Meanwhile we wait. We wait for "the" news. For "the" letter. Sometimes with impatience, but mainly with resignation. It cannot be long, max. 2-3 weeks. This long waiting is nerve-racking. And with this done, there will be new periods of waiting, but hopefully differently. It must be terrifying to wait for your life to finally start. So you can be in control of your life again – at least partially. And I cannot even really grasp it, because I have never been in this situation. I am just looking at it, living in this atmosphere. I am trying to be understanding and supportive, but again and again, I have to realise that I cannot really help, because I have no influence over the process.

So we wait. The word 'Advent' comes to mind, not lacking some irony.

* Frissítés: írtam egy e-mailt a cégnek, hogy nincs fűtés, ők továbbították az e-mailemet az illetékeseknek, és most van fűtés.
Update: I wrote an e-mail to the company that we have no heating, they forwarded it to the company responsible, and now we have heating.

A szavazás felelősség

Kedves családtagjaim, barátaim, közeli és távoli ismerőseim!

Rengeteget gondolkodtam, hogy egyáltalán megszólítsalak-e az októberi népszavazással kapcsolatban. Végül úgy döntöttem, hogy úgyis ott van a levegőben, a beszélgetéseinkben, a virtuális és való életben levő megnyilvánulásaimban, és nem szeretnék szőnyeg alá söpörni semmit.

Szeretném elmondani, hogy rendkívül fontosnak tartom, hogy ha már népszavazásra került a sor, akkor a választópolgárok éljenek állampolgári jogukkal, így csak biztatni tudlak arra, hogy menjetek el szavazni. Vagy ha nem mentek, akkor azt ne kényelemből, hanem meggyőződésből tegyétek (lásd még: állampolgári tudatosság). A kérdést bizonyára ismeritek.

Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?

Írhatnék arról, hogy mennyire manipulatív ez a kérdés, hogy az uniós tagsággal nemcsak uniós támogatás jár, hanem kötelezettségek is. Jöhetnék az Intelmekből vett idézetekkel. Hivatkozhatnék Jézusra (ha már Mária országa vagy mi). Magyarázhatnám, hogy „Brüsszel” egy város, hogy az EU egy olyan klub, amelynek a magyar állampolgárok még mindig tagjai akarnak maradni, hogy a dolog nem annyira egyszerű, hogy „Brüsszel” kitalál valamit, és azt tűzön-vízen átviszi. Mesélhetnék arról, hogy az EU egyáltalán nem tökéletes, de legalább annyira múlik a megválasztott képviselőkön, mint azokon, akik megválasztják őket. Linkelhetnék cikkeket a magyar állam letelepedési kötvényeiről, mert akinek van kb. 300e eurója, az „jó bevándorló”. Lehet kínai, orosz, arab, akármi. Hozhatnék önellentmondásos idézeteket a miniszterelnök beszédeiből.

Mesélhetnék arról, hogy mennyire gusztustalannak tartom azt a plakátot, amely menekültek által elkövetett megerőszakolásokkal riogat, miközben a magyar kormány még az Isztambuli Egyezményt sem ratifikálta, miközben még mindig átlagosan hetente egy nő hal meg családon belüli erőszak következtében Magyarországon, vagy miközben még mindig széles körben tolerálják, hogy egy (sok) ismert egyetemi professzor megalázó kijelentéseket tegyen a nőkre. Nem teszem. Ez az újságírók feladata, ti pedig bizonyára körültekintően tájékozódtok a szavazás előtt.

Inkább arról szeretnék beszélni, hogy a szavazás (és nemcsak az október 2-i referendum) felelősség is. Minden egyes szavazó felelőssége. A tiétek.

Nem titok, hogy december óta Németországban élek, és egy szír menekült a párom. Nem titkoltam azt sem soha, amikor önkénteskedni mentem, és azt sem, hogy mit gondolok. Talán páran azt gondoljátok, hogy elfogult vagyok, és ezért nem érdemes rám hallgatni. Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy nem ment el a józan eszem pusztán attól, hogy szerelmes vagyok. Ismer(het)tek.

Tisztában vagyok azokkal az érvekkel, amelyek az integráció kihívásairól, nemzetbiztonsági óvintézkedésekről, kulturális különbségekről szólnak. Nem is szoktam elkenni őket, de ez az írásom most szándékosan nem erről szól.

Személyes kérésem van.

Azt szeretném tőletek kérni, hogy ha úgy döntenétek, hogy elmentek szavazni, akkor amikor beléptek a szavazófülkébe, gondoljatok egy pillanatra rám. Akarjátok-e, hogy egy olyan országba menjek látogatóba A.-rel, ahol őt lenézik, megvetik, leszólják? És vele együtt engem is, hiszen haza- és nemzetáruló vagyok. Akarjátok-e, ha a fületek hallatára engem migránssimogató kurvának neveznének (megtörtént eset)? Mit tennétek, ha egy társaságban valaki migráncsozni kezd? Tényleg azt gondoljátok, hogy minden muszlim menedékkérő potenciális terrorista? Vagy vannak „kivételek”, pl. A., aki „jó bevándorló”, de a többi aztán tényleg egytől-egyig veszélyes? Kiállnátok-e mellettem (akár a távollétemben is), vagy néma cinkosokként inkább hallgattok?

Akartok-e egy olyan országban élni, ahol egy barátotok/családtagotok közmegvetés tárgya lehet egy magánéleti választás miatt? Vagy ahol egy népcsoportot vagy vallási csoportot meg lehet bélyegezni? Honnan tudjátok, hogy nem ti vagytok a következők?

Volt 2004-ben egy másik népszavazás, és amilyen szerencsém van, annak is érintettje voltam. Nem lett jó vége. Akik akkor ismertek, tudják, hogy senkitől sem kértem, hogy elmondja, hogyan és miért úgy szavazott (vagy elment-e). Nem tartozik rám. Most is így fogok tenni. Nem érdekel, hogy xy hogyan szavazott.

Sosem fogok rákérdezni. Semmi közöm hozzá. Szeretném ezt világossá tenni, mielőtt az a vád érne, hogy az igenek, nemek és érvénytelen szavazatok alapján csoportosítok.

De ne áltassátok magatokat azzal, hogy lehet nemmel szavazni, de a felelősség nem a tiétek (hanem a kormányé, Brüsszelé, a migránsoké, az RMDSZ-é, az egyházaké – a sor folytatható). Aki nemmel szavaz, az jobb, ha tudja, hogy minden atrocitás és minden egyes uszító, gyűlölködő megnyilvánulás, ami október 2-a után következik, az ő felhatalmazásával és beleegyezésével fog történni. Nem haragszom érte. De a saját és főleg A. testi épsége és a lelki békénk most fontosabb. Ennek a szavazásnak jóval nagyobb a tétje, mint a korábbinak. Itt konkrétan a családomra, az életünkre, az emberi méltóságunkra megy a játék, és ebben kénytelen leszek kizárólag magunkra gondolni.

Nekem itt a határ. Vállalom érte a felelősséget. Annyit kérek, hogy ti is vállaljátok a felelősséget a döntéseitekért, a tetteitekért és azok következményeiért.

(A cikk első megjelenési helye az Erdélyi Riport volt.)

You are responsible for your vote - October 2nd, referendum in Hungary

My dear family members, friends, acquaintances nearby and far away,

I put a lot of thinking as to whether write to you about the referendum in October in Hungary. Finally, since it is there in our conversations, and in my virtual and offline manifestations anyway, I decided to do it. I don't want to sweep anything under the rug.

In my opinion, since this referendum is to take place, exercising your rights as a citizen is of the utmost importance, therefore I can only encourage you to go and vote. If you are not going, don't do it for reasons of comfort, but out of personal conviction (see: civic awareness). You certainly know the question that you need to reply to.

Do you want the European Union to be able to mandate the obligatory resettlement of non-Hungarian citizens into Hungary even without the approval of the National Assembly?

I could write about how manipulative this question is, or that the EU membership means not only EU funding, but also obligations. I could quote from the book of Stephen I of Hungary, Admonitions. I could remind you of Jesus (since Hungary is supposed to be Regnum Marianum). I could go on explaining that ‘Brussels’ is a city, or that the EU is a club of which the citizens of Hungary want to remain members of, and the situation is not as simple as ‘Brussels’ makes up something and then forces it on everybody. I could tell stories about how the EU is not even close to being perfect, but this is as much the responsibility of the representatives as of those who elect them. I could bring articles about the Hungarian Investment Immigration Programme, and how if someone has 300k euros is considered a 'good' immigrant, may they be Russian, Chinese, or Arab. I could bring self-contradictory citations from Viktor Orbán's speeches.

Furthermore, I could write about how disgusting it is that the Hungarian government campaigns against refugees by accusing them of raping women, while the Hungarian government hasn’t even ratified the Istanbul Convention, when at the same time at least one woman in Hungary dies every week as a victim of violence against women; or that how appalling it is that it is widely tolerated that a (many) university professor(s) make(s) woman-bashing statements. I won't do any of these. This is the task of journalists, and I am sure that you carefully looked at all the pros and cons before voting.

I would rather talk about the fact that voting (and not only on October 2^nd) is a responsibility. The responsibility of each voter. Yours.

I never kept it as a secret that since December I live in Germany and my partner is a Syrian refugee. I never kept it as a secret either when I went to volunteer, neither did I do with my opinion. Maybe some of you think that because of being in love I am biased. I would like to calm down everyone: I am in love, but I am a rational person. You (should) know me.

I know the arguments and the problems regarding the challenges of integration, national security, and cultural differences. I have never swept them under the rug, but this post is wittingly not about these issues.

I have a personal request.

I would like to ask you that (if you decide to go and vote) when you enter the voting booth, think of me for a second. Do you want me to go to a country with my love, A. for a visit where he is despised and denigrated? And with him, me, since I am considered a traitor of my country and of my nation. Do you want people to call me a ‘migrant-caressing whore’ (true story)? What would you do if in a gathering someone would start attacking refugees as a whole? Do you really think that all Muslim asylum-seekers are potential terrorists? Or there are ‘exceptions’ like A., who is a ‘good migrant’, but the rest is really dangerous? Would you make a stand (even in my absence), or would you be silent and thus, complicit?

Do you want to live in a country where a friend/family member could be treated with contempt by the public because of a personal choice? Or where an ethnic or religious group can be stigmatized? How do you know that you are not the ones to be on next?

There was another referendum in 2004, and I, lucky bastard, was affected by that as well. It didn't end well. Those who knew me back then, know that I never asked anyone to tell me how and why they voted as they did (or if they went to vote). It is none of my business. I will do the same now again. It is not my concern how XY voted.

I will never ask anyone about their vote. It is none of my business. I would like to make this crystal clear before anyone accuses me of grouping people according to yes, no and invalid ballots.

But do not delude yourselves into thinking that you can vote no, but you bear no responsibility (and you can shift it on to the government, Brussels, the migrants, the Democratic Alliance of Hungarians in Romania, the churches – I could go on). Those who vote no, should know that every single atrocity, every single manifestation of hatred after October 2nd will be done based on their authorisation and with their consent. I am not holding it against you. But my and A.’s physical safety and our peace of mind is more important. The stakes of this referendum are a lot higher than of the previous one. This is about my family, our life, our human dignity, and in this case I will put us first.

I am at a breaking point (and so are we all, as a nation). I accept the responsibility for it. All I am asking you is to accept responsibility for your own decisions, your actions and their consequences.

Sajnáljatok (egy kicsit) – Please have pity on me (just a little)

(scroll down for English)

Nna. Kezdődött a nap zuhogó esővel (utazáshoz ideális), aztán késtek a vonatok, aztán megint késtek a vonatok (több panaszt a mávra ne halljak, halljátok-e), aztán lehalt a megrendelő szervere (kérik a fordítást megint, persze sürgősen, én laptopról (közben dolgozom egy másik fordításon), szakadozó nettel, Amer a vonal másik végén levelet ír, fordítást csatol), aztán egy másik megrendelő visszaír, hogy volt egy hiba, ránéznék-e, aztán egy újabb fordítás, hogy vállalom-e (időben belefér szerencsére), aztán még kettő, aztán még csak ezt az egy mondatot ugyammá nézzem meg gyorsan. Közben átszállás, újabb utasítások diktálása telefonon (igen, Amer, tudom, ne főnökösködjek annyit, hihi), van még 20% az akkuban, gyors hajrá. Háromnegyed hat, megérkezik a vonat. Ja, mikor tudom megnézni azt az izét tageditorban? De úgy, hogy holnap reggelig. Ja, a laptopon valamiért nem akar elindulni (telepítő most pont nincs itt). Hosszas keresgélés után feladom-feladjuk, távsegítséggel hozzáférek az otthoni géphez, megcsinálom. Ja, átolvasni a leadandót, az is megvan, leadom.
Ja, és hívtak egy magyar számról, jut eszembe. Írjatok, ha ti voltatok.

Azt hiszem, ezt úgy hívják röviden, hogy ez nem az én napom volt. De legalább sztéket vacsoráztam rúmszervisszel (nem, a rúmszervizelőt nem ettem meg, bár elég éhes voltam), és még csak nem is szégyellem magam (a többi gluténes volt, eskü). Lehet, hogy az éjszaka sem lesz az enyém?

(Mondjuk ez az örökös vonatkésés ebben az egyébként rendkívül akkurátus és precíz országban nagyon fura. Néha szórakoztató, máskor meg csak idegesítő.)


Soooo. The day started with rain (ideal if you travel), then the trains were late, then they were late again (Hungarians: no more complaints about the Hungarian railway company, do you hear), then the server of a client just died ('please send the translations again asap', me from the laptop (while working on another translation), internet is breaking up, Amer writing a letter on the other end of the line, attaching translation files), then another client writes about a mistake, can I take a look at it, then another translation request (deadline is okay, luckily), then two more, then just look at this one sentence please. Meanwhile I am switching trains, giving new instructions on the phone (yes, Amer, I know, I shouldn't boss you around so much, hehe), 20% left in the battery, last hurrah. 17.45, train arrives. Oh, and when can you look at that thing in tageditor? Oh, and until tomorrow morning. Oh, and it doesn't start on the laptop for some reason (no, I don't have the installation files for now). After looking for it for too long, I give up, we give up, I remotely access my home computer, done. Oh, and proofread that translation for tomorrow. Done. Oh, and a Hungarian landline called. Was it any of you?

I guess this is when people say that this was not my day. But at least I ate a steak with room service (no, I didn't eat the guy, although I was pretty hungry), and I am not even ashamed of it (the rest of the food on the menu was glutenous, I swear). Maybe this night will be the same?

(Okay, this eternal delay on the railway in this otherwise precision-oriented country is pretty strange. Sometimes it's funny, other times it just drives me mad.)