ó, ió, ció, revolúció

Készült az ünnepi töltött káposzta. Mindenki a híreket leste, rá voltunk tapadva a tévére. Ugyanarra a tévére, amelyiket 3-4 évesen a húspotyolóval akartam szétverni. Vagyis hát nem tévét, na. Vártam a rajzfilmet, minden este volt rajzfilm, kemény 5-10 perc lehetett. Már nem is emlékszem, hogy a nu zájec págágyí volt vagy a Tom és Jerry szovjet változata, de a lényeg, hogy az ötéves tervről szóló duma nem maradt abba (azóta ahányszor kimondom románul a „trebuie” szót, örökké felrémlik előttem az a kucsmás alak egy erkélyen állva, hadonászik ütemesen a kezével, és mondja, hogy miket kell csinálni). A szüleim azt mesélik, hogy a következő pillanatban apám odaugrott a tévéhez, és elkapta a kezemet, mielőtt még a húspotyolóval (húsklopfoló) lesújtottam volna. A tévének valószínűleg baja nem lett volna (bár ki tudja), de inkább nem kísérleteztek vele. Szóval erre a tévére voltunk rátapadva családostul. Meg talán a legátus is, mert ugye karácsony, sátoros ünnep, olyankor a papi családba dukál a legátus (istenem, szegény T.I. bácsi, amikor ezt így a szószékről bemondta, hogy a papi család, és ki nyihogott fel az orgonánál, na ki? Naná, hogy a papné és a kisebbik leánya. A papnak viselkedni kellett, mert túl sokan látták volna, hogy vihorászik, de szerencsére a bajusza ezt-azt eltakart). Nem is tudom már, ki volt a legátus. Valami István talán. Vagy nem.

Hogy rendkívüli dolgok mennek végbe, arról elég hamar meggyőződhettem. Először is anyám híresen csinos, csodálatosan formázott töltelékei, amikre mindig annyira büszke volt, akkorák voltak, mint egy felnőtt ökle. Ami csakis arra utalhatott, hogy valami nagyon szokatlan történik, mert anya soha életében nem csinált ekkora töltelékeket. Akkor sem, amikor pár évvel később több száz darabot készített egy halom éhenkórász teológusnak. Most meg folyton berohant a tévéhez, a kezében egy-egy töltelék, gyorsan megcsavargatta, benyomkodta az oldalát, aztán vissza a másikhoz, és így tovább. Azért földindulás ide vagy oda, az a hallatlan dolog mégsem következett be, hogy netán a tévé előtt ülve készítse el a töltelékeket.

Láttam ezernyi kiabáló embert a tévében, megdöbbent arcú diktátort, zsoszcsáusészkú, az emberek rohantak, kiabáltak, elfoglaltuk a tévét, a rádiót, a hadsereg mellettünk van (armata e cu noi, armata e cu noi), le a diktatúrával. Új szót tanultam aznap: terrorista. Tele voltam kérdésekkel. Mi az, hogy elfoglalták a tévé épületét? És kik azok a terroristák? A katonák kidobálták az iskolából a falokon lógó képeket. Talán máglyát is gyújtottak alattuk, én már nem tudom. Láttam puskát közelről, egy moldvai fiúé volt. Nem lehetett több 20-22 évesnél. Olé, olé, olé, olé – megvan a dallam és a szöveg folytatása, ugye?

Kitéptük az iskolai könyvekből a fényképét. Akkor, a tévénézéskor döbbentem rá, hogy az az arc, amit annyiszor láttam képen, már egyáltalán nem egy fiatal, élete teljében lévő férfi, hanem egy ráncos öregember. Elkapott valamiféle eufória, és valahogy felszabadítónak éreztem, hogy kitéphetem azt a lapot. Én, aki könyvből lapot soha ki nem téptem. De ez nem olyan lap volt. Elővettük a karjókáimat, I.-vel rajzoltunk neki fülbevalót, befeketítettük a fogait, kapott tüskefrizurát, Hitler-bajuszot. Szabadon engedtük a fantáziánkat, volt elég kép. Kitéptem a Trei culori-t is. Közben örökké faggattam valakit, hogy mi történik, mit mondott az ügyvéd, miért kiabálnak egyszerre egymással, miért lőtték le őket, és anya, akkor a golyó érintette a májat vagy a lépet, és vajon hol távozott? És hogy is hívják a lépet latinul? Megint elfelejtettem. (Akkortájt még igazságügyi orvosszakértőnek készültem.)

Én is haragudtam rá. A szüleim nem politizáltak előttem nyíltan soha, kicsi voltam még ahhoz, de valahogy a levegőben volt. Az oviban, ahol nem lehettem sólyom, és mindenki másnak volt olyan ruhája (tudjátok: kék szoknya, sárga ing, piros nyakkendő), csak nekem nem. Otthon, amikor négyévesen megtanultam, hogy „az ilyen verseket és énekeket csak itthon szoktuk szavalni vagy énekelni, az óvodában nem”. Az iskolában, amikor M. tanító néni állt az iskola kapujában reggelente, és nézte, hogy kinek nincs meg a hajpántja, és akinek nem volt, azt leszidta, megalázta, hazaküldte. Aki fennhangon lehordott, hogy attól, hogy a pap gyereke vagyok, még ugyanúgy kell a hajpánt, és azonnal takarodjak haza, őt nem érdekli, hogy még vizes, mosta volna ki anyád korábban. (Hogy aztán néhány hónappal később az első sorban ájtatoskodjon a templomban, ahogy az már szokás.)

Nemrég megnéztem egy dokumentumfilmet az „eseményekről”. Milyen szép, távolító szó ez: az események. Engem pedig a hideg rázott, és közben ölt a kíváncsiság, hogy amiket akkor, nyolcéves fejjel nem érthettem meg, most hátha. Vagy legalább látom. Vagy többet látok.

Idén nem lesz töltött káposzta, elfelejtettem savanyú káposztát venni. De majd januárban.

Hangok

Reggel fél nyolc, megszólal a telefonon beállított ébresztő. Ugyanaz a hang, amelyiket gondosan töröltem mindegyik riasztóbeállításból, de úgy látszik, ezt pont elfelejtettem. Hát persze, jut eszembe, mert ez korábban nem reggel fél nyolc volt, hanem hajnali négy. Korábban. Utoljára. Legutóbb egy éve. Azóta nem állítottam át, nem töröltem, nem is nyúltam hozzá. Aztán tegnap este félálomban úgy döntöttem, hogy az a hajnali ébresztő igazán eltűnhetne már onnan, semmi szükségünk rá, legyen csak belőle hét harminc. A csengőhangról pedig megfeledkeztem.

Szóval fél nyolc van, és az a hang szól. Az a hang, amelyik akkor ébresztett, amikor valami miatt hajnali négykor kellett kelni, mert indult a vonat Bielefeldbe vagy Soestba. Mert valami miatt jelentkezni kellett: interjú, ujjlenyomat, havi megjelenés, akármi. Az idegenrendészeti csengőhang. Friss levegő a fantázianeve a telefonon. Szinte kiugrok az ágyból, a szívem vadul ver, hogy úristen, el fogunk késni, mert már hét van, a vonat hat előtt elindult, kit hívjak fel gyorsan, hogy megértessem vele, hogy megyünk, érkezünk, nem maradunk le az időpontról, csak kicsit később, de ott leszünk, és akár az utcán is éjszakázunk, ha kell, ugye megértik, csak ne legyen semmi baj, csak ne jegyezzenek fel valamit emiatt valahova. A kelet-európai reflexeim csak rontanak a helyzeten. Levegőhöz is alig jutok, nemhogy frisshez. Pakold be a laptopot, mondom félig hangosan A.-nek, hátha egész nap ott leszünk.

Átölel. Nem megyünk sehova, csak rosszat álmodtál. Nincs több Bielefeld, Soest, Bad Sassendorf. A csengőhang volt az.

Miközben átállítom ezt a csengőhangot is, hallom, hogy a konyhában fő a kávé, és forr a teavíz. Bebújok a papucsomba, és lassan kimegyek a vécére. Van időnk.

Tones

It's half past seven in the morning, the alarm is ringing on the phone. The same tone that I carefully deleted from every single alarm setting, but apparently, I forgot about this one. Of course, since earlier this was not half past seven, but four o'clock in the morning. Earlier. Last time that was a year ago or so. I didn't change the settings since then, I didn't delete it, didn't touch it even. Then last night, being half asleep, I probably decided that it should really go away, we have no use for it, so let's change it to seven thirty. And I forgot about the ringtone.

So, it's half past seven, and that alarm is ringing. The alarm that woke us up when we had to get up at 4 am, because we had to catch a train to Bielefeld or Soest. Because there was something to take care of: interview, fingerprinting, monthly appearance, anything. The immigration office ringtone. Its called Fresh Air on the phone. Yeah, well, I basically jump out of bed, my heart is racing, oh my god, we'll be late, it's already seven, the train left before six, whom could I call quickly to explain that we are on our way, we are coming, we're not missing the appointment, we'll only be a bit late, but we'll be there, and we'll even spend the night on the street if there is no other way, you understand, right, we just don't want any trouble, no notes taken anywhere. My Eastern European reflexes only make it worse. I can barely catch my breath, let alone fresh air. Please put the laptop in the backpack, I'm telling A., we might have to spend the whole day there.

He hugs me. We're not going anywhere, it was only a bad dream. No more Bielefeld, nor Soest, nor Bad Sassendorf. It was the alarm ringtone.

I am changing the settings for this ringtone, and I can hear the coffee getting ready in the kitchen, the water boiling for the tea. I put on my slippers and go slowly to the toilet. We have time.

Az emberiesség utolsó napja

„Valódi esély van a Földközi-tenger középső térségében húzódó migrációs útvonal lezárására, az uniós tagállamok vezetői megállapodtak, hogy fokozzák az olasz hatóságoknak és az észak-afrikai országoknak nyújtott támogatásukat – közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a csütörtökön kezdődött brüsszeli uniós csúcstalálkozó első munkaülését követő, esti sajtótájékoztatón.Tusk arról számolt be, hogy az uniós állam- és kormányfők fokozott segítséget ajánlottak fel Olaszország számára a migrációs válság kezeléséhez, a bevándorlóáradat megfékezéséhez, illetve abban egyeztek meg, hogy “elegendő” támogatásban részesítik az észak-afrikai országokat.Elmondta, az Európai Bizottság garantálni fogja, hogy az erre a célra Afrikának nyújtott uniós támogatást az illegális bevándorlás felszámolására fordítsák.“Már néhány héten belül konkrét eredmények várhatók” – vélekedett.” (forrás)

Fordítás: 
1. lefizetjük Törökország után Líbiát és még néhány észak-afrikai országot is (mind remek demokráciák, az emberi jogok isteni tiszteletben tartásával)
2. nem beszélünk többé menekültekről, hanem eltoljuk a hangsúlyt a „migrációra” és a „migránsokra”, mert ez jobban rezonál a választókkal
3. az „illegális” szót is gyakrabban fogjuk használni (lásd mint fent)
4. így nem kell a fehér embernek nézni, amint más bőrszínűek (akik nem voltak elég szerencsések ahhoz, hogy fehérnek és európainak szülessenek) megfulladnak, meggyilkolják, megerőszakolják őket, rabszolgaságba kerülnek, darabonként adják el őket a szervpiacon, vagy a fentiek valamelyik kombinációja történik velük


Szégyenteljes, embertelen döntés ez, amellyel az EU tagállamai és intézményei nyíltan támogatják a kínzást és a nemi erőszakot, és hajlandók félrenézni és úgy tenni, mintha ennek semmi köze nem volna a részükről évtizedeken át tartó kizsákmányoláshoz, háborús uszításhoz és rendkívül rossz politikai döntésekhez. Nincs itt semmi emberiesség, csak érdekek.

Fordítás: baszódjatok meg mind.

The day humanity was lost

„We have just concluded our discussion about migration and the need to help Italy manage the Central Mediterranean route. Leaders agreed to offer Prime Minister Gentiloni stronger support for Italy's work with the Libyan authorities. We have a real chance of closing the Central Mediterranean route. That is why we decided that Member States will provide sufficient finances for the North Africa window of the Trust Fund for Africa, while the Commission ensures that this money is channelled to stem illegal migration.” (source) Translation: 1. we'll pay off not only Turkey, but also Libya and other North African states (all of them well-functioning democracies where all human rights are guaranteed) 2. we'll stop talking about refugees and shift the focus on the word 'migration' and 'migrants', because it resonates better with the voters 3. also, the word 'illegal' will be used more often (see above) 4. this way white people don't have to watch anymore how others (who were not so lucky to be born white and European) drown, get killed, tortured, raped, thrown into slavery, sold off piece by piece as organs, or some combination of these This is a shameful, inhumane decision, with which the EU Member States and the EU institutions openly support torture, rape, and are willing to look away, pretending that this has nothing to do with decades of exploitation, warmongering and really bad politics on their side. There is no humanity here, only interests. Translation: fuck you all.

Menekült-e vagy?

Megdöbbentő, felháborító és elkeserítő az őcsényi és az esztergályhorváti „helyzet”, de nem gondolom, hogy jó stratégia volna erre „Menekült vagyok” feliratú + Jude + sárga csillag pólót felvenni. Több okból sem.
1. Nem sok értelme van különböző tragédiákat sem összehasonlítani, sem egyiket szimbólumként kiemelni. Az egyetlen borzalmas hasonlóság közöttük, hogy rengeteg ember halt, hal meg mindegyik során. Az okok, az ideológiák, a módszerek mind eltérnek, szóval a katasztrófaturistáskodásnál több értelmét nem igazán látom.
2. A menekültválság nem a holokauszt. Nem rosszabb, nem enyhébb, nem semmibb. Nem az. Nem olyan, hacsak azt nem nézzük, hogy rettenetes tragédia, és innentől lásd az 1. pontot.
3. Könnyű nekem-neked „menekült vagyok” pólóban fel-alá flangálni. Értem én, hogy mi a cél, és adott esetben, megfelelő körülmények között még akár kapható is lennék hasonló figyelemfelkeltésre, de pont a helyzet hiszterizáltsága miatt attól tartok, hogy kizárólag provokációként értékelik majd. Én legalábbis még nem láttam olyan embert, aki egy hasonló feliratú pólótól hirtelen magába szállt volna.
4. „Magyar vagyok, nem turista”. Ettől hányan gondoltátok át mondjuk a határon túli magyarokkal kapcsolatos gondolataitokat, indulataitokat stb.? Na ugye. Ez olyan, mintha valaki „Idősebb vagyok, mint Szlovákia” pólóban ülne le „párbeszédre” a szlovák féllel.
Az érzékenyítésnek, valódi párbeszédnek viszont van értelme, és talán elmozdul ebbe az irányba a dolog.

És ami még fontosabb: hagyjuk már a fenébe a skatulyákat. Migráns helyett menekült. Vagy egy sárga csillag. Teljesen mindegy, ugyanúgy skatulya.

Nem menekült. Nem zsidó. Nem arab. Nem nő. Nem muszlim. Emberek vagyunk.

Everyday multiculturalism

Today in the phone store the salesperson was quite openly wondering how I could have a Romanian ID, when my skin is so _light_ (exact words). Because in her experience, Romanians have darker skin. And then she quickly added that it is true that they (Turkish) are also different: it depends if they come from the Eastern or Western part of the country. I was so confused for a second, that I could only mumble something among the lines that I am definitely a Caucasian.

Mindennapi multikulti

Ma a telefonboltban egészen nyíltan rám csodálkozott az eladó, hogy mégis hogy van nekem román személyim, amikor olyan _világos_ (idéztem) a bőröm. Mert ő azt tapasztalja, hogy a románok inkább sötétebb bőrűek. Aztán gyorsan hozzátette, hogy igaz ugyan, hogy náluk, törököknél is van különbség aszerint, hogy a keleti vagy nyugati országrészből származnak. Hirtelen zavaromban csak annyit tudtam kinyögni, hogy ami biztos, hogy kaukázusi vagyok.

Amikor a fordítás ferdítés

Adott egy menekültválság 2015-ben, pattanásig feszült idegek, gáncsolás, propaganda, minden. Kiderül időközben, hogy egy „kolléga” egészen konkrétan meghamisított egy nyilatkozatot, és beismerő vallomássá alakította át azt, ami nem volt az. Az is érdekes volt, hogy az iroda hogy nyert a közbeszerzésen, de ezen most hadd ne lepődjek meg.

A „fordító” (nem és nem vagyok hajlandó elhagyni az idézőjelet) tudta, hogy a „fordítását” bizonyítékként használják fel a bírósági eljárás során, és ennek tudatában hamisította meg az arab eredeti magyar verzióját. Most belegondolok, hogy a tanáraink néha még a szinonimák használatától is óvtak, mert egy csomó helyzetben nagyon nem mindegy, hogy milyen szót használ az ember. Vagy hogy egy normálisabb iroda biztosít lektort, aki néha még a stilisztikai izéket is kijavítja, és ha túl sok a hiba, vagy több súlyos hiba csúszik be, akkor rögtön megy a levél a fordítónak, hogy mi történt.

Nemhogy egy bírósági eljárásban, ahol konkrétan emberek élete múlhat azon, hogy mit írok oda, hova teszem a vesszőt, a hangsúlyokat, milyen jelzőket használok. Nem beszélve a konkrét tartalomról.
Na de végre kiderült. Eltelt ugyan egy-másfél év (a „fordítást” 2015 decemberében adták be a bíróságnak), de kicsire nem adunk.

Szóval kiderül, hogy a „fordító” ferdített. Olyannyira, hogy hamis tanúzás miatt eljárás indul ellene. Eddig oké.

• Szabadlábon várja a tárgyalást. Ez már annyira nem tetszik, de nem vagyok én jogász, nem értek hozzá.
• Felfüggesztettet kérnek rá. Ez még kevésbé tetszik, főleg azért nem, mert ha az akkori vádlottat elítélik, akkor arra nem felfüggesztett kapott volna. Ráadásul a „fordító” pontosan tudta, hogy a „fordítás” milyen következménnyel járhat a vádlottra nézve.
• Ja, és büntetett előéletű. A „fordító”. Az ügyészségnek dolgozó fordító. Teccikérteni. Javítsatok ki, de ha jól tudom, a büntetett előélet nem azt jelenti, hogy biciklizett a járdán. Ha egy sima marketinges szöveget fordítok egy új irodának (aminek a legrosszabb következménye, hogy pocsék a szöveg, és röhög rajtuk a fél világ, én pedig nem kapok több munkát tőlük, de még mindig nem múlnak rajta életek), akkor is elkérik a részletes önéletrajzomat, végzettséget, diplomákat, nyelvvizsgákat, referenciákat. Titoktartási szerződést íratnak alá, külön nyilatkozat, hogy vállalom a felelősséget a fordításért stb. Legszívesebben a segglyukamba is bekukkantanának, hogy a formája megfelel-e ülőmunkára. De az ügyészségnek lehet büntetett előélettel dolgozni? Egy ilyen ügyben? Nincs minimális átvilágítás se?
• Ja, és a többi „fordítását” nem vizsgálják. Mert nem merült fel a szükségessége. Hát nem tudom, a Kecskeméti Nyomozó Ügyészség (de fura ez így, nem egybe kellene írni, mint a nyomozóhivatalt?) helyében én azért legalább egy kicsit gyanakodnék. Csak egy kicsit.

Hát bazmeg.

Így írtok ti – tanulmányt

Ha tanulmányt írsz:

1. Végy egy Michael Jackson-idézetet, de az ég szerelmére, végig ne gondold az általad kiválasztott mottót („If you want to make the world a better place,/take a look at yourself, and make a change.”) vagy az üzenetét, mert a végén kiderülne, hogy rád is legalább annyira vonatkozik, mint amennyire másnak szántad üzenetként. A dal egyébként így indul:

I'm Gonna Make A Change,

For Once In My Life

It's Gonna Feel Real Good,

Gonna Make A Difference

Gonna Make It Right 

Meg még ilyenek is vannak benne, hogy:

I See The Kids In The Street,

With Not Enough To Eat

Who Am I, To Be Blind?

Pretending Not To See

Their Needs

A fene se gondolta volna, hogy MJ a magyar gyermekszegénység kapcsán aktuálissá válhat.

I'm Starting With The Man In

The Mirror

I'm Asking Him To Change

His Ways

And No Message Could Have

Been Any Clearer

Apropó, üzenet. 

2. Adj a tanulmánynak valami hangzatos címet: legyen rövid, értelmetlen, bombasztikus. Legyen benne a „baloldal” szó, ezzel garantáltan megszólítod a célközönségedet. Esetleg a „liberális”, „feminista”, „migráns” szavak is szerepelhetnek benne. 

3. Üss fel hat tojást néhány „Daily” kezdetű bulvárlapot, és másolj ki egy-két hivatkozást, majd illeszd be a szövegedbe zárójelben. De vigyázz: nehogy véletlenül a szövegszerkesztőd hiperhivatkozás-beillesztőjét használd, hogy elegánsabban nézzen ki. Kicsire nem adunk, az üzenet a lényeg. Ami ugye mindennél világosabb, mint MJ is megmondta.

4. Írj össze egy halom féligazságot, hazugságot, másolj ki adatokat, számokat innen-onnan. A lényeg, hogy mindig történetet mesélj. Figyelj arra, hogy legyenek benne ellenőrizhető tények, adatok, számok. Soha ne hivatkozz lábjegyzetben semmire! A lábjegyzet a sötét imperalista-kapitalista-sorosbérenc-bolsevista-feminista háttérhatalmak terméke, ennélfogva kerülendő.

5. Találj egy főgonoszt, aki mindenkiért okolható. Lehetőleg idős ember legyen, ez később még fontos lesz.

6. A tanulmányban használd az „integrálhatatlan muszlim tömegek” (háromszoros félelem), „szirénhangok”, „ballib” (na jó, ez már amolyan obligát állandó jelző), „kommunista”, „aktivista”, „jogvédő”, „Európa”, „terrorizmus”, „Ukrajna”, „pénz”, „ösztöndíj” stb. szavakat. Minél kevésbé követhető, annál jobb. Ne feledd: a cél a gonosz háttérhatalmak megtévesztése.

7. Hadoválj össze még egy halom értelmetlen, összefüggéstelen dolgot (és ne dőlj be a lábjegyzetírás Eco-árnyú szirénhangjainak), teremts ok-okozati viszonyt ott, ahol nincs. Használd a fantáziádat, ne legyél földhözragadt könyvmoly. A könyvmolyok sorosista bérencek, akik képesek hetekig-hónapokig „forráskutatást” végezni, és ezzel is bomlasztani az igazi kutatók munkáját.

8. Tegyél rá egy lapáttal az egészre azzal, hogy a főgonosz (reménybeli közeljövőbeli) halálára célozgatsz (mert attól persze egy csapásra minden megoldódik). De csak finoman, nehogy gusztustalansággá váljon.

9. Publikáld, majd riadóztasd a havereket, hogy szemlézzék főműsoridőben.

10. Hivatkozz rá tanulmányként a szakmai önéletrajzodban. Ne bánd, ha a külföldi szakmai lapok nem veszik át, ők természetesen az imperialista-kapitalista-izé szolgálói, tehát nem érdekesek.

Március idusára

„Ez nem a ti Magyarországotok”, azt mondja egy jól öltözött úriember. Közvetlenül azután, hogy lesorosbérencezett valakit, mert látta rajta, hogy „Soros-huszár”.

Most írhatnék arról, hogy mennyire veszélyes, amikor az emberen látni vélik, hogy ő ki és mi. Hogy innen már csak egy lépés a billog. Aminek nem kell konkrét jelnek sem lennie, elég az, ha az emberről „tudják”, hogy melyik csoportba skatulyázható, és onnantól kezdve úgy bánnak vele.

Inkább egyetértek az úriemberrel. Ez valóban nem az én Magyarországom.

Már ha egyáltalán van nekem ilyenem (apropó, skatulyák), és azt is nem próbálják meg elvitatni tőlem valamilyen politikai ideológia mentén. Mert szép lassan az is elvétetik tőlem, amim van.

Előre szólok: nem adom.

Ábel lánya Németországban

Megyek ma nyugodtan a bíróságra valami beadványt benyújtani. Mondom a gutentágot, ők is, kérdem, merre van a szoba, amit keresek. Elmagyarázzák, aztán mondják, hogy akkor most vizsgálat.

Beléptetéskor testszkennelés (vagy hogyhíjják), táskát is átvilágítják. Rutinosan pakolom ki a zsebeimet (jééé, egy marok aprópénz) a műanyag tálcára: telefon, kulcsok, zsebkendő, izé. Kérdem, hogy sapkát-sálat-kabátot is akarják-e, mondják, hogy nem. Büszke is vagyok magamra, hogy én milyen vagányul, egykettőre elintézem a biztonsági izét. Beállok az izé alá, a fejem fölött egy női robothang pedig megszólal, hogy pakoljam ki a zsebeimből stb. a fémeket, és lépjek vissza. Visszalépek az őr irányába (aki egyébként golyóálló üveg mögül irányít), hogy akkor mi legyen. Végigkérdez, hogy van-e: lánc, gyűrű, óra, fülbevaló, karkötő, öv, beültetett izémizé. Mondom, nincs. De tuti, hogy ne vegyem le a kabát-táska-sál-sapka izét? Neeeem, dehogy, hideg van. Jó.

Beengednek, a túloldalon egy másik ember vár. Mondja, hogy a táskámban van egy valamilyen izé, szerkezet (a felvevőm) meg egy kés (a bicskám). És hogy akkor ő azt most elvenné, kapok érte egy cetlit, és kifelé visszaadja. Udvariasság ide, Frau oda, kicsit azért furcsán nézett (bár igyekezett uralkodni a vonásain), hogy mi a fenét csinál egy harmincas nő egy bicskával, és főleg a bíróságon. Sűrűn elnézést kértem, mondom, hogy izé, szalonna meg miegymás, egyszerűen elfelejtettem kipakolni otthon (repülés előtt mindig eszembe jut). Semmi gond, azt mondja, csak a bíróságra ugye nem lehet ilyeneket bevinni.

A szalonna kapcsán kérdi, hogy honnét. Megmondom. Tényleg? A nagymamája szebeni szász. Kicsi a világ, na.

Checklist for today (finished tasks)

-call the Amtsgericht (enquiry)
-fill the papers to be submitted to them
-ask Lawyer_1 to check the paper prior to submission to the Amtsgericht + thank him for his fast reply
-call the Bundesagentur für Arbeit (Integration Point), ask for an appointment (letter for the appointment will arrive in 2-3 weeks). No, this is not the jobcenter, but it somehow is. Don't ask me how it is, I don't know and don't care. 'Another authority' in my system, and that's it.
-call the bank pursuant to their letter (appointment on Thursday)
-modify personal data on the online banking site

Efficiency is my middle name.

Ellenőrző lista mára (befejezett tennivalók)

-kerületi bíróságot (Amtsgericht) felhívni (érdeklődés)
-kitölteni a nekik beadandó papírokat
-megkérni Ügyvéd_1-et, hogy ellenőrizze a doksikat a beadás előtt + megköszönni a gyors választ
-felhívni a Munkaügyi Hivatalt (Integration Point), időpontot kérni (az értesítés az időpontról 2-3 héten belül érkezik). Nem, ez nem a jobcenter, de valahol mégiscsak az. Nehogy megkérdezzétek, hogy működik, mert nem tudom, és nem is érdekel. „Újabb hatóság” fiókba kerültek, oszt kész.
-bankot felhívni, mert írtak levelet, hogy hívjam fel őket (időpont csütörtökön)
-személyes adatokat módosítani az online bankolási felületen

Ezentúl becézzetek hatékonyságkirálynőnek.