1 4 5 A megbízhatatlan narrátor memoárjai – Memoirs of the unreliable narrator: Az emberiesség utolsó napja

2017/10/20

Az emberiesség utolsó napja

„Valódi esély van a Földközi-tenger középső térségében húzódó migrációs útvonal lezárására, az uniós tagállamok vezetői megállapodtak, hogy fokozzák az olasz hatóságoknak és az észak-afrikai országoknak nyújtott támogatásukat – közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a csütörtökön kezdődött brüsszeli uniós csúcstalálkozó első munkaülését követő, esti sajtótájékoztatón.Tusk arról számolt be, hogy az uniós állam- és kormányfők fokozott segítséget ajánlottak fel Olaszország számára a migrációs válság kezeléséhez, a bevándorlóáradat megfékezéséhez, illetve abban egyeztek meg, hogy “elegendő” támogatásban részesítik az észak-afrikai országokat.Elmondta, az Európai Bizottság garantálni fogja, hogy az erre a célra Afrikának nyújtott uniós támogatást az illegális bevándorlás felszámolására fordítsák.“Már néhány héten belül konkrét eredmények várhatók” – vélekedett.” (forrás)

Fordítás: 
1. lefizetjük Törökország után Líbiát és még néhány észak-afrikai országot is (mind remek demokráciák, az emberi jogok isteni tiszteletben tartásával)
2. nem beszélünk többé menekültekről, hanem eltoljuk a hangsúlyt a „migrációra” és a „migránsokra”, mert ez jobban rezonál a választókkal
3. az „illegális” szót is gyakrabban fogjuk használni (lásd mint fent)
4. így nem kell a fehér embernek nézni, amint más bőrszínűek (akik nem voltak elég szerencsések ahhoz, hogy fehérnek és európainak szülessenek) megfulladnak, meggyilkolják, megerőszakolják őket, rabszolgaságba kerülnek, darabonként adják el őket a szervpiacon, vagy a fentiek valamelyik kombinációja történik velük


Szégyenteljes, embertelen döntés ez, amellyel az EU tagállamai és intézményei nyíltan támogatják a kínzást és a nemi erőszakot, és hajlandók félrenézni és úgy tenni, mintha ennek semmi köze nem volna a részükről évtizedeken át tartó kizsákmányoláshoz, háborús uszításhoz és rendkívül rossz politikai döntésekhez. Nincs itt semmi emberiesség, csak érdekek.

Fordítás: baszódjatok meg mind.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

nőnapi nemfogadalom