Napi mondat

Azért van annak egy diszkrét bája, amikor a vonaton veled szemben ülő kigyúrt kopasz arra panaszkodik, hogy fáj a feje, mert frontérzékeny a buksija.
Egyébként tényleg megsajnáltam.

Már megint a petesejtjeimet számoljátok?

Abortuszpárti, azt mondja. Nem, nem pártolom az abortuszt. Senki, még a legvéresszájúbb feministák sem pártolják az abortuszt abban az értelemben, hogy ideális fogamzásgátlóként propagálnák. Én már csak tudom, közéjük tartozom. A választás lehetőségét (korai felvilágosítással, olcsó, hozzáférhető, hatékony fogamzásgátlással, a férfiak felelősségvállalásával a fogamzásgátlásban) viszont igen. Szemben az úgynevezett életpártiakkal, akik gyakorlatilag inkubátornak tekintenek minden fogamzóképes nőt, és nagyjából addig is érdekli őket a fogantatástól szent életke, amíg a nő méhében van.

"Engem nem az érdekel, hogy tabletta vagy kaparókanál. Engem az érdekel, hogy megszülethessenek a gyerekek!"
Ezt nyilatkozza Harrach Péter, akinek állítása szerint a három fia felér legalább öt lánnyal. Tökmindegy, hogy milyen áron, csak szülessenek meg. Hogy aztán utána mi lesz velük, az őket nem akaró nővel, a családdal, kit érdekel. Every sperm is sacred ugyebár. A férfiak felelősségéről persze megint nem esik szó. Miért is esne, hiszen egy 65 éves férfi (és a 92%-ban hímnemű parlament) kívánja a nők önrendelkezését korlátozni. Már megint. Aki pedig úgy gondolja, hogy ehhez bárkinek joga van, az nézze meg ezt a videót. Mert akkor ez is jogos.

Nem azzal van a baj, hogy valaki a saját életében (bármilyen oknál fogva) elképzelhetetlennek tartja az abortuszt. Azzal sincs gond, ha ezt magára vonatkoztatva ki is mondja. Azzal viszont már gond van, ha ezt törvényi erőre akarja emeltetni, és rá akarja erőltetni másokra. Aki pedig azt gondolja, hogy abortuszra jókedvükben mennek a nők, annak javasolnék napi két végbéltükrözést kb. egy héten keresztül, aztán elbeszélgethetünk.

Kérdezzétek meg még egyszer, hogy miért nem szeretnék magyar állampolgár lenni. A válaszom az lesz, hogy elég nekem, ha egy ország szívat amiatt, hogy xx vagyok az xy helyett. Arra legalább könnyebb haragudni. Ez csak fáj. Rettenetesen.

A kétségbeesés kezdete

A kétségbeesés ott kezdődik, amikor az ember úgy érzi, hogy a gyom már a lelkét is felverte.

Amikor rendszeresen azzal álmodik, hogy karddal próbálja elpusztítani a fojtogató indákat. Amik persze állandóan újranőnek, mint a mesében. Csak itt nincs a végén semmi jutalom, hacsak nem az, ami a boldog Sziszüphoszé is. Mert csak egyetlen igazán komoly filozófiai kérdés van: az öngyilkosság.

(Kedves olvasóim, ne legyetek pozitivisták. Ez a poszt nem rólam szól. Vagy nem most szól rólam. Vagy nem így. De szól valakiről, valahogyan, valamikor.)