1 4 5 A megbízhatatlan narrátor memoárjai – Memoirs of the unreliable narrator: március 2013

2013/03/31

„Hadd utálhassam már kicsit az erdélyieket”

Az idézet nem pontos, a lényege ez volt. Nekem mondták.
De azt hiszem, ezentúl hízelgőnek fogom értékelni, ha „erdélyizést”* hallok. Pl. hogy bezzeg az erdélyiek sokkal könnyebben kapnak munkát Mo.-on, mint az „őshonos” magyarok (höhö, röhögnöm kell). És tutira csalnak, ha állami kórházban kezeltetik magukat  mit nekünk európai egészségügyi együttműködés és feltételrendszer meg európai egészségügyi kártya, csalnak, s kész. Mindezt olyan számítógépes rendszerben, amelyben az OEP durván megszívatja az orvost, ha valamit elgépelt. És olyan egészségügyben, amelyikben sokszor kötszerre nincs pénz. Biztos azért nincs, mert az erdélyiek mind ide jártak kötöztetni.

Úgy tűnik, a multik is összeesküdtek az erdélyiekkel a magyarországi magyarok ellen. Őket veszik fel a zsíros munkahelyekre, és az erdélyiek persze áskálódnak, és kifúrják onnan „a becsületes magyarokat”. Az nem számít, hogy szabad mozgás meg EU meg ilyen izék. Kész összeesküvés-elmélet, minden megvan hozzá, még a toposzok is.

De azért kifejezetten hízelgő ez, hiszen nagy dolog kiérdemelni egy összeesküvés-elméletet. Némi képzavarral élve mi lettünk „a magyarok” zsidói. Zsidózni kultúrember már nem szokott, cigányozni is egyre kevésbé illik, hát hadd erdélyizhessen már kicsit. Legalább levezetheti a frusztrációját egy nála is nyomorultabb állapotban lévő csoporton. Addig sem kell a saját porta előtt sepregetni. Bátor dolog ez.

*Erdélyizés: mind elvakult szélsőjobbosok, kritikátlanul imádják Orbán Viktort, beképzeltek, bunkók, nagyra vannak magukkal, és még az is lehet, hogy románul beszélnek otthon  gyakorlatilag ők a 23 millió román.

2013/03/13

Arab nyelv alapfokon - Arabic for beginners

(scroll down for the English version)

Nézzük a nyelvtani számokat. Van az egyes szám, ez tiszta sor. Aztán van a kettes szám. Mert ha valamiből vagy valakiből kettő van, azt úgy kell mondani. Logikus, nem? Aztán van a rendes többes szám. Ez is könnyű, meghatározott végződés van hímnemben és nőnemben.

Aztán van az úgynevezett tört többes - ne menjünk bele a részletekbe, legyen elég annyi, hogy ez is többes szám, azaz kettőnél több valamit/valakit nevezünk meg vele. Ezen belül van az, amikor háromtól tízig tartó darab valami van, ez a pluralis paucitatis. És van az, amikor három vagy annál több van, az a "rendes" (van már ilyen egyáltalán?) tört többes. Ilyenje a legtöbb névszónak van (jó, ez sem teljesen igaz, mert főleg a hímnemű élettelen névszóknak van, de most hagyjuk). Pluralis paucitatisa nem. A pluralis paucitatisnak amúgy négy fajtája van.

Aztán van a kvázitöbbes, amit magyarul többnyire gyűjtőnévként szoktak emlegetni. Mint a neve is mutatja, ez egy csoportra vonatkozik. Ja, és néha a többes számot is többes számba lehet tenni. Itt találhatóak meg a tört többes képzésének a paradigmái (C = consonant, azaz mássalhangzó, a kisbetűs magánhangzók pedig tényleges magánhangzókat jelölnek).

Nem vicceltem. Alapfok. Egyszerűen imádom ezt a nyelvet. Képtelenség unatkozni mellette.


English version

Let's see the grammatical numbers. Singular, that's simple. Then there's the dual. Because if there are things in pairs, or we talk about two people/things, than you have to have a dual. Logical, isn't it? Then there's the sound (regular) plural. That's simple as well, you have certain endings for masculine and feminine.

Then there's the so-called broken plural - let's not go into details, let is suffice that this is a plural also, meaning that we talk about more than two things/persons. There are two types of broken plurals: a plural of paucity, which is a plural that indicates three to ten, and a plural of multitude, which is a plural that indicates three or more. Most nouns have a broken plural (okay, this is not quite true, because the broken plural is used mainly for masculine non-human nouns, but let's not linger here). But not every noun has a pluralis paucitatis. By the way, the plural of paucity has four forms.

Then you have the quasi-plural, which indicates a group, not an instance from the group. Oh, and sometimes the plural form that can itself be made plural. Here you can see the patterns for the broken plural (C = consonant, the vowels are the actual vowels).

I'm not joking. Beginner level. I simply adore this language. It's impossible to get bored.

2013/03/02

A fiók

Mert ez nem egy akármilyen fiók. Ez egy mindenes fiók. Amiben összegyűlik mindenféle: fülbevalók, nyakláncok, illóolaj, zsebkendő, legyező, a ruhákról levágott és gondosan eltett pótgombok, még-jó-lesz-valamire-dolgok, a vendég érkezése előtt gyorsan bedugdosott apróságok, MagneB6, lejárt aszpirin, hajcsat, hímzett zsebkendő, használaton kívüli jegygyűrű, hajpánt, horgolt virág, illatos gyertya darabja. Majd beolvasztom, kiáltottam fel lelkesen olyan négy-öt hónapja (volt az több is, ne szépíts, dörmögi a Másik), s azzal a lendülettel ott is felejtettem. Ismerős?

Pedig nem vagyok egy gyűjtögetős fajta. Amire tudom, hogy nincs szükségem vagy nem használom, szívfájdalom nélkül megy oda, ahol örülnek neki és hasznát veszik - feltéve, ha olyan állapotban van. Jó, a bizsukat szeretem. Legyezőből pedig egy nem elég (van tavaszi meg nyári), így lett kettő. Aztán vettünk egy csipkést, hogy előkelő is lehessek vele. Aztán kaptam egy negyediket ajándékba. Meg egy ötödiket is. Nem egyformák, és mindegyiket rendszeresen használom. Nem kell aggódni, a két nyári kalap és a csipkés napernyő máshol van. A fülbevalóknak csináltam egy tartót. A nyakláncokat viszont nem rakhatom ki a falra, ha nem akarom, hogy a belépők azt higgyék, végkiárusítást tartok. Tényleg, a jegygyűrűt akár fel is húzhatnám az ujjamra: elriasztani az elriasztandókat.

Szóval ebben kellene ma rendet rakni, a szükségtelen dolgokat kidobni, a többit használni stb. Ugyanis ha újabb vendég érkezik, már nincs hely, ahova ezt-azt eldugdossak. Esetleg a legújabb legyezőt.

nőnapi nemfogadalom