(B)ácsi, itt becsületbeli kérdésről van szó

A magyar álamfőt megsértették. Meghurcolták. Megalázták. Aljas, mocskos újságírók kiderítették róla, hogy nem ő írta a doktoriját. Pedig ő megígérte az anyukájának, hogy belőle nagy ember lesz, doktor. Hát lett is. Csalással, lopással. És bár bölcsészként rettenetesen szúrja a szememet a plagizált doktori, mégsem azon fogok most lovagolni, hogy ez a tudományos munka megcsúfolása. Vagy hogy gyakorlatilag értelmetlenné teszi a komoly tudományos munkát. Az idézőjelezésre és a köztudásra már ki sem térek, mert elkezdek őrjöngeni.

Hanem azon, hogy ezt meg lehetett tenni, ehhez asszisztáltak, ehhez joga volt. Hogy neki szabadott csalni. Hazudni. Lopni. Nem kicsit, nagyon, höhöhö. Majd pedig mikor kiderült, szégyenteljes elkullogás helyett eljátszhatta a sértett, megbántott, idős exolimpikont, akit bántanak a csúnya, gonosz emberek. Aláadták a kérdéseket, ő pedig arrogánsan válaszolgathatott, megcsúfolva mindenféle erkölcsi normát. Már megint asszisztáltak neki. Ezzel végleg erkölcsi hullává változott. És még ki merészeli mondani, hogy becsületbeli kérdésről van szó, hogy az ő lelkiismerete tiszta.

Azt hittem, Gyurcsány alá nem lehet menni. Tévedtem. Schmitt really happens.

Mestermű

A kedvenc sógorom küldte, megosztom veletek is: ez egyszerűen egy mestermű. Négyszáz év zenéje kilenc percnyi éneklésbe sűrítve, nem kevés iróniával fűszerezve. Sit back and laugh.

Amikor a fészbúk célcsoportja vagyok

Amikor a fészbúk célcsoportja vagyok, olyanokat reklámoznak nekem, hogy:
1. hatékony fogyasztószer
2. esküvőszervező tanfolyam
3. ruhák, cipők - csak most, csak nekem, naná
4. átváltoztatunk stúdiófotózás. Sminkmester, stylist.
5. ékszerek
6. Kezdje el a fogyókúrát!
7. nyári esküvői akció
8. mellnagyobbítási ajánlat

És még sorolhatnám. Ezek közül egyik sem érdekel, mégis ezt kapom, mert:
1. nő vagyok
2. nem vagyok házas
3. harminc múltam

Tudom-tudom, én vagyok a termék, ezzel jár az, hogy regisztráltam. De akkor is. Üdítő lenne már végre legalább egy pénisznagyobbító reklámmal találkozni valamelyik nap. Regisztráljak férfiként?

Március idusa

Március 15-e kislánykoromban nem ünnep volt. Nem olyan ünnep, amit bátran, lelkesen megünnepelhettünk volna. Csak titokban, rejtőzve, az iskolában aznapra beteget jelentve. Az ablakból néztem, ahogy az emberek óvatosan körülnézve beszivárognak a templomba. Utcai ruhában, mintha csak sétálni indultak volna, s véletlenül a templomkertbe tévedtek volna közben. Az énekeskönyvből hiányzott két ének, a számozás jelezte, hogy ott volt valami. A Himnusz és a Szózat. Ha valamelyik eléneklésére szólítanak fel egy ünnepségen, mindig várom, hogy bejelentse valaki, hogy „énekeljük el az 52./53. éneket”, és mindig meglepve tapasztalom, hogy Himnusznak és Szózatnak nevezik. Hogy ezt meg lehet, meg merik nevezni. Mernek nevet adni a hiánynak. Egy hiányzó számnak. Mennyire jelentésessé válik egy-egy szám, talán pontosan a hiánya miatt.

Szavalásról, előadásról, koszorúzásról szó sem lehetett. A vár utcai oldalán volt egy emléktábla egy tömegsír fölött, a római számok még mindig ritmikusan lüktetnek bennem: MD-CCC-X-LIX. Január 8. Ennyi állt rajta. Repkény futotta be, alig látszott a 3 méterre lévő járdáról. A tisztelgés annyiban merült ki, hogy lassan elsétáltak előtte. A merészebbje „véletlenül” elejtett valamit, így egy pillanatra megállhatott. Mindenki tudta, mi történt akkor. Otthon beszéltünk erről. Nem a házban. Ott nem lehetett. Ott leginkább olvastunk. Suttogtunk. Igazán beszélni az udvaron lehetett, a diófa alatt.

Nem volt történelmi játszóház, ünnepség, megemlékezés, beszédek, felvonulás, zászlófelvonás, ünnepi műsor a tévében, nyalka huszárok büszke lovakon, talpramagyar, kokárda. Hiány volt és magányos ünneplés. Fájdalom volt és félelem. Hogy meglátnak. Meghallanak. És akkor mi lesz, uramisten, mi lesz itt.

Március 15-e a hiány ünnepe azóta is. Azé a napé, amikor a sötétségben élők olyannyira nem bírták elviselni, hogy mások gyertyát gyújtottak, hogy inkább a szemüket is kiverték, hogy ők se lássanak. A provokációé. A szoborgyalázásé. Utcanévtáblák lerángatásáé. Ellentámadásé, barikádé, Molotov-koktélé, reszketésé. „A” Vátra. Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok.

A kőszívű ember fiai Nagyival. Százhuszonötödszörre is.
Régi magyar filmek. Baradlay Richárd (heves szívdobogás).
Napsütés.
Nyugalom. Félelem nélküliség.
Énekeskönyvünk 52. és 53. éneke.
Bár a hiány megmaradt.

Kísértet - Szilágyi Domokos

Kísért a múlt.
Kísért a jövő.
Találkoznak az ismeretlenségben.
Oly összevisszaság,
mint hajdan a pokolban,
mint jövő az égben.
De az is meglehet,
hogy egy és ugyanaz mind a kettő.
(1973)

(Ma csak ennyire futotta. Kísértetekre.)

A nőnap és a méregtelenítés

Szemelvények a mai nap elkerülhetetlenül szembejövő cikkeiből. A nőnap margójára.

Tavasz van, méregteleníts. Fogyj le. Igyál teliholdkor szedett kutyabengefűből készült kézzel préselt kézműves natúr levet. Egyél étrendkiegészítőt. Ne egyél este hat után, mert csak így leszel csinos és kívánatos.

Ja, és a hormonokról még nem is beszéltem. Mert azok ugye dúlnak ilyenkor. Legalábbis a lapok szerint. Nőnap van. Legyél csábító, vegyél fel szédítő csipkecsodákat. Természetesen csak miután elvégezted a teljes házimunkát.

Ünnepeld meg, hogy nő vagy. Azaz kínozd a testedet szart sem érő fogyókúrákkal (nehogy véletlenül életmódot változtass, mert az esetleg még segítene is), próbálj meg görcsösen megfelelni az anorexiás nőideálnak, legyél szexistennő, mesterszakács, Waldorf-anya, élmunkás. Mindezt a nők esélyegyenlőségéről szóló napon. Szomorú.

És még csak nem is hatódok meg egy csokor védett virágtól, csak sajnálom, hogy hamarosan el fog hervadni. Nem is vagyok Igazi Nő. Szerencsére.

Mit szeretnél ajándékba?

Hogy én hányszor hallottam már ezt a kérdést... Karácsonyra, születésnapra, különleges alkalomra. Eddig álszerényen hárítottam, hogy áááá, nem szeretnék semmiiiiit. Hát dehogyisnem szeretnék. Főleg, ha megkérdezik. Mondjam meg?

Az édesség általában beválik, hacsak az illető nem az a fajta, aki minden hónapban fogyókúrázik, és ezt a lehető legnagyobb társaság előtt híreszteli is. Megnyugtatok mindenkit: én nem ez a fajta vagyok. Sőt: imádom a belga csokit.

Könyv. Jó könyv. Tanácstalan érdeklődőknek listát adok.
Illatos izék. A levendula, jázmin, citrom előnyben.
Szálas, nem ízesített fekete tea.
Levendulaméz.
Aki ennél is különlegesebbet szeretne, arra is van javaslatom. Igazi könyvmolynak ilyen jár (és nekem még nincs brühühüüü). Vérszegénynek pedig természetesen ez. Én mindkettő vagyok, micsoda véletlen!

Vagy pedig vehet nekem egy (sok) cserép orchideát (úgyis csak egy lila-fehér lepkeorchideám van). Mondjuk egy narancsos árnyalatot. Garantált siker.
Én pedig cserébe megígérem, hogy nem fogok álszerényen hárítani, hogy áááá, nem kellett volnaaa, hanem a nyakába csimpaszkodva [választható] cuppanós puszikat (kérésre akár többet is) nyomok az arca mindkét felére.

Címkék

Végre sikerült hozzárendelni a címkéket a posztokhoz, lefele görgetve megtaláljátok őket. A régi kommenteket még mindig nem lehet importálni. Azon gondolkodom, hogy szükségmegoldásként lehet, hogy a posztok végére fogom őket bemásolni. De ha valakinek van jobb ötlete, ne kíméljen.

Tavasz van, én megmondtam

Mondtam én, hogy március elsejétől tavasz lesz. Süt a nap. Nemcsak néhány percre bújik elő a szürkéskék felhők mögül, hanem rendesen süt. Melegen. Most már száríthatom a hajamat az udvaron, nem kell a lakásból az ablaknál állva lopni a napfényt. És be akarom futtatni ezt a ronda drótkerítést is (mást lehet, hogy nem zavar, de engem igen, mert én naponta látom), valami gyors és igénytelen növény kellene, talán vadszőlő. Gyorsan el is pakoltam a téli holmikat, kabátot, vastag szoknyát, csizmát, pulcsit, kötött sálat, sapkát, átrendeztem a szekrényben a ruhákat.

Gudbáj, harisnyanadrág.
Helló, titokzokni.