Erre sem gondoltam volna, hogy valaha ennyire kiszolgáltatottá váljak. Ma ugyanis megdicsértek órán. Nem nagy ügy, persze. De ha az ember olyan helyre jár naponta, ahol főleg (amúgy jogos) bírálatot hall, és jóval kevesebb dicséretet, akkor szinte szomjúhozza az elismerést. A piros pontot vagy ezüstcsillagot, ha oviban lennék. Úgyhogy hatalmas vigyor, belül elégedettség, és kicsit több bátorság van bennem. És mintha nőtt volna a motivációm is. (Szóval ha valamelyik tanárom ezt olvassa, akkor jelzem, hogy ez a helyes módszer a pozitív motiválásra, khm-khm... Ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy a BUX változására ezentúl sem fogok beizgulni.) Ugyanis ma képes voltam két órán keresztül folyamatosan tolmácsolni a mikrofonomnak, hogy aztán visszahallgassam a szöveget, és kijavítsam a hibáimat. Belejöttem a szakzsargonba is: konszekezek (konszekutív tolmácsolást végzek), blattolok (első olvasásra fordítok mondatonként).
Közben pedig hiányzik néhány jóbarát, akiket hetek óta nem láttam, és akiknek már régóta levelet akarok írni, de valahogy mindig közbejön valami: álmosság, lustaság, windows-halál, internet-összeomlás, és még egy halom összetett szó. Sultanus, Julia, mi van veletek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése