A kódex

A győri. Neeem, nem az amolyan Corvina-félékre gondolok, hanem a Borkai-félére. Magatartási kódexet írnak Győrött, apám. A jegyző bácsi ugyanis ittas állapotban beleharapott a kolléganő karjába. És ahelyett, hogy kirúgnák, csinálnak egy kódexet. És kitől kérnek hozzá tanácsot? Na vajon? Talált, süllyedt: a győri püspökségtől. Csináljon már valamit a Zegyház, ha a sorozatos pedofilbotrányokkal és cölibátusellenzőkkel már nem tud mit kezdeni. Nem értem, miért keverik ebbe bele a katolikus papságot: azok nem dress-code szakértők, hanem a hívek lelkére szakosodtak. Habár a pápa ruhatárát elnézve lehet, hogy értenek hezza...  

Nincs több push-up, szegény férfiakat nem kényszeríti többé nemi erőszakra a kivillanó hófehér váll, nem izgulnak majd vén fejjel Mariska visszeres bokájára a mosdóban. A fiatalabb nőknek meg lesz majd zsákruha, hamu a fejükre, szigorúan begombolt blúz, erényöv lakattal. Mit képzelnek ezek, hah! És nem lesz több lajoskámozás a portással, hanem Excellenciás Uram lesz a karbantartó is. Becézés, mi? Nem vagyunk az óvodában - mondá Havasrétiné Méry Judit, a Győri Nők Független Szervezetének elnöke.  

Szabály lesz, az istenfáját. Árulkodó mondat: „Szabályozni kívánjuk a főnök-beosztott, illetve a férfi-nő viszonyt.” Ahamm, értem én: a főnök = férfi. És ez Győrre különösen igaz. Polgármester, alpolgármesterek, jegyző, kabinetfőnök: férfiak. Nekik vannak titkárnőik. Ez a természet rendje. És az ő karjukba nem szabad ezentúl beleharapni. Mivaaaan, ezt eddig nem tudtad, Lacikám?

Szülinap

Nem az enyém, az a csodálatos szeptemberben van. A blogé. A tiszteletére kisütött a nap is. Én pedig most ünnepélyesen el fogok mosogatni.

Gratul

Az albánok megcsinálták. Koszovó hivatalosan is állam. Az ellenzői pedig pukkadjanak meg.

Menő manó

Ez az állandó mehetnékem, az. Mintha nyű lenne a likamban. Háromhavi tömény idegenség, külhoniul fognak nekem beszélni, pénzért dolgozom, és mindezt egy icipici Nagyhercegségben. Közben pedig természetesen készülök a vizsgáimra, gyakorolok, s a szabadnapom alatt le is vizsgázom. De a terveim szerint nem egyedül megyek. Áprilisban kezdődik. Addig nyomom a retúrt (vagyis gyakorolom a magyar-francia tolmácsolást, na)...

T-a-v-a-sz

Tegnap elhatároztam, hogy mától (vagyis tegnaptól) kezdve tavasz van. Eltüntettem a csizmát, vastag harisnyát, szövetkabátot és a kötött pulcsikat, és elővettem a normális emberi mivoltomat: vékonyabb szoknyát (kordbársony, szövet már nem nagyon fog kelleni), rövidujjú blúzot, spagettipántos pólót (habár azokat télen is hordtam, sokak megrökönyödésére), tavaszi kabátot, csinos pipőkét. Hát nem kisütött a nap? Ha tudtam volna, hogy az én elhatározásomra vár, már régóta döntöttem volna...  

Ha nincs rajtam annyi réteg, máris jobban érzem magam, rendesen tudok lélegezni, nem melegszem ki folyton. Igaz, hogy egy csomó embert még így is meg fogok botránkoztatni, de már kezdek belejönni a szerepembe. Ha egy tanár vagy egy társam furcsa arckifejezéssel néz rám, akkor tudom, hogy most következik az a kérdés, hogy: „Te (maga) tényleg nem fázol (fázik)?” Vagy ennek a variációi. Én pedig egy jógit megszégyenítő nyugalommal válaszolom mindig ugyanazt: „Nem.” Habár lehet, hogy egyszer azt kellene válaszolnom, hogy de, tulajdonképpen majd” megvesz az isten hidege a plusz 22 fokos teremben, adjanak már egy fókaprémet...

Nosztalgia

Régebben akár három napig is feküdtem 40 fokos lázzal. Most egy nap alatt lejárt a magas láz. Manapság már a vírusok sem a régiek...