Tegnap elhatároztam, hogy mától (vagyis tegnaptól) kezdve tavasz van. Eltüntettem a csizmát, vastag harisnyát, szövetkabátot és a kötött pulcsikat, és elővettem a normális emberi mivoltomat: vékonyabb szoknyát (kordbársony, szövet már nem nagyon fog kelleni), rövidujjú blúzot, spagettipántos pólót (habár azokat télen is hordtam, sokak megrökönyödésére), tavaszi kabátot, csinos pipőkét. Hát nem kisütött a nap? Ha tudtam volna, hogy az én elhatározásomra vár, már régóta döntöttem volna...
Ha nincs rajtam annyi réteg, máris jobban érzem magam, rendesen tudok lélegezni, nem melegszem ki folyton. Igaz, hogy egy csomó embert még így is meg fogok botránkoztatni, de már kezdek belejönni a szerepembe. Ha egy tanár vagy egy társam furcsa arckifejezéssel néz rám, akkor tudom, hogy most következik az a kérdés, hogy: „Te (maga) tényleg nem fázol (fázik)?” Vagy ennek a variációi. Én pedig egy jógit megszégyenítő nyugalommal válaszolom mindig ugyanazt: „Nem.” Habár lehet, hogy egyszer azt kellene válaszolnom, hogy de, tulajdonképpen majd” megvesz az isten hidege a plusz 22 fokos teremben, adjanak már egy fókaprémet...
2008/02/10
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
-
Külön tudósításban foglalkozott az uniós csúcstalálkozón képviselt magyar állásponttal hétvégi számában a Le Monde. A lap szerint Orbán Vikt...
-
Az elmúlt napokban-hetekben sokat cikkeztek arról, hogy akkor most Kertész Ákos „genetikus kitétele” hogyan értelmezendő, hogy is írhatott i...
-
"A nők az önmegvalósítás, emancipáció mellett elfelejtenek gyereket szülni." "Majd ha mindenki megszülte a maga két-három va...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése