Már megint

megszólalt bennem a szolgálatos feminista. A másik főszereplőről csak annyit, hogy gyerekkorom óta ismer, a szüleim közeli barátja (bár erről eltér a véleményünk), és elég ismert személyiség. Összefutok vele öt (nem, inkább négy és fél) percre. Udvariassági körökre készülök, 5 méteres körzetben középkorú férfiak, én voltam az egyetlen nő. Mit csinálok éppen, mik a terveim. Mondom, hogy még egy hónap egyetem, aztán záróvizsga, utána dolgozni szeretnék. Válasz: vigyázzak, mert a sok tanulás ront a termékenységen.  

Hirtelen több replika is eszembe jutott. Pl. az, hogy rákérdezzek, hogy ugyanbiza a prosztatája hogy érzi magát, vagy elmondjam, hogy éppen peteérésem van, ha kíváncsi rá, vagy csak megjegyezzem, hogy anyám az orvosi mellett szülte az elsőt, aztán még kettőt (ennyit az elméletéről). De az is átfutott a fejemen, hogy odavágom, hogy legalább nem kefélek összevissza. Végül úgy döntöttem, hogy jólnevelt kislány leszek (és apámat sem hozom kellemetlen helyzetbe), így csak annyit válaszoltam, hogy jut is, marad is.  

Aznap délután újabb találka egy másik emberrel (ua. a szakma, bocsánat: hivatás - vagy még inkább: szolgálat), aki a köszönés után azzal kezdi, hogy a nők nem csinálnak elég gyereket. Csak lazán fogalmazzunk, elvtársaim, úgy érti a nép. Na, neki már megmondtam, hogy majd csinál magának, akinek kell. De hogy legközelebb rákérdezek a prosztata állapotára, az biztos. Rá én.

Hétalvó

Egyre többet alszom. Éjfél után fekszem (sokszor még később), másnap tízkor alig lehet felrángatni az ágyból (a „hétalvó, világ lustája” kezdetű ébresztővel, ami – mi tagadás – igaz). És az sem segít, ha korábban fekszem: tíz előtt ritkán ébredek. Füles sokszor korábban kel, mire én valahogy felnyitom a szemem, ő már rég a gép előtt dolgozik vagy mosogat a konyhában. Ja igen, a mosogatás. Hetek óta nem volt hozzá szerencsém. Nem mintha hiányozna, dehogy. Csak szégyellem, hogy most is itt firkálgatok, miközben a konyhában halomban áll a mosatlan. És azt sem én fogom elmosogatni. Még kifogásom is van rá: henna van a kezemen, kesztyűt pedig nem húzok. Bár annyira mégsem szégyellem, hogy felálljak innét.  

Olvasni szeretnék. Valami jót, normálisat és teljesen távolit a szakmámtól. Valami olyan szöveget, aminek az olvasása során nem jut eszembe, hogy vajon ezt franciául vagy más nyelven hogy mondanám. Olyan szöveget, amiben nincsenek olyan kifejezések, hogy gazdasági válság, európai biztos, iparosodás, feltörekvő országok, OECD, génállomány, embriócsomó, kulturális forradalom, fogyasztóvédelem vagy környezeti katasztrófa. A szöveg ne legyen kortárs, elegem van a jelenből. Múltat akarok. Legalább 150 éveset, de minél régebbi, annál jobb.

Egyre többet alszom. Figyeljétek csak meg, egyszer nem is fogok már felébredni. Igaz is, minek.