Menőmanó

Hétfő óta 16 km-t gyalogoltam. Mivel a belváros másfél km-re van, ezért egy oda-vissza séta már kitesz 3 km-t. Élelmiszerbolt van itt is, de piac csak a belvárosban. A kóruspróbák már 2,8 km-re vannak: oda gyalog megyek, aztán autóval hoznak visszafelé. És mivel ezen a héten úgy alakult, hogy naponta el kellett menni valamiért a belvárosba (hétfőn kórus, kedden piac, szerdán fogantyúk és lábak a polcnak, csütörtökön kórus, pénteken piac és élelmiszerüzlet), hát összegyűlt kb. 16 km. Két hete volt még némi izomlázam, ebből mostanra annyi maradt, hogy kicsit fáj utána a lábam, de izomláz már nincs. Fitt leszek, mint a gyalogkakukk. Bibip.

Pénteken a Westendben...

...egy jóvágású fiatalember megdicsérte a szoknyámat. Hogy milyen szép és milyen jól áll. Aztán gyorsan meg is kérdezte, hogy nem akarok-e ismerkedni. Szinte félrenyeltem az ételt. Tőlem még senki sem kérdezte ezt meg. Mikor arra vártam, hogy valaki kérdezze már meg, akkor nem kellettem senkinek. Mikor kellettem volna (ha volt ilyen egyáltalán), akkor foglaltat jeleztem.  

Szóval ott ülök a thai pirított tészta mellett, velem szemben áll egy férfi, s azt mondja, hogy ismerkedni akar. Én pedig ülök meglepetten, mert fogalmam sincs, hogy mit kell ilyenkor válaszolni. Lehet, hogy éppen valami visszaeső erőszaktevő karmaiból menekültem meg (bár idegenekkel egyébként sem megyek el sehova), de az is lehet, hogy tényleg csak ismerkedni akart a szerencsétlen. Azt hiszem, az arcomra volt írva, hogy fogalmam sincs, mi a következő lépés. Eldadogtam valami olyasmit, hogy „szívesen beszélgetek veled, de én... de nekem...” Mennyire béna ez. Először is: mi az, hogy „ismerkedni”? Barátnő kell neki vagy ismerős? Mert ha az utóbbi, akkor nem traktálom a magánéletem különféle vonatkozásaival. Másodszor is: mit mond az ember lánya, mije/kije van neki? „Foglalt vagyok?” „Van párom/kedvesem/szerelmem/férjem/vőlegényem?” Én végül a „szívesen elbeszélgetek veled, de nekem van párom”, majd gyorsan fülig vörösödök verziót választottam. Választottam? Ez jött ki a számból a nagy meglepetés miatt. Azóta is vihogok. Hogy lehet ekkora marhaságokat mondani? Emberünk még feltett néhány általános kérdést, aztán álldogált egy darabig, majd udvariasan elköszönt. Én pedig hideg ebédet ettem. Kellett nekem bájologni. A fagyihoz már előkotortam az arabot, és teljesen beletemetkeztem. Az igetörzsekkel könnyebben elbánok, mint ismerkedni vágyó férfiakkal.

Kicsit túl sok

mostanában a hirtelen felbukkant, hetek óta nem látott jóakaróm. Aki csak az én javamat, és csakis miattam, naná. Dehogy akar megsérteni, beleszólni, kitolni velem, kizárólag az én érdekeimet tartja szem előtt, és hát ezért értsem meg, fogadjam el, lássam be. Kérem vissza a rosszakaróimat.

Szupergyors fogyókúra

Nagyon hatékony, akár napi 3 kilót is lehet vele fogyni. Én legalábbis ennyit fogytam. Ráadásul olcsó, gyors, nincs jojó. Szóval hogyan fogyjunk le egyetlen nap alatt három kilót: új fürdőszobai mérleget kell venni.

Átmeneti állapot

A júniusi beázás óta tegnap éjjel háromig átmeneti állapot volt. Éjjel háromkor kipakoltuk az utolsó költözős dobozt is. Pesten a beázás (kaparás, festés, száradás stb.) miatt a fürdőszobában tartott dolgokat dobozolni kellett. A ruhákat is egy időre, amíg kimeszelték a lakást, úgyhogy néhány héten keresztül bőröndből öltöztünk, a szobában ettünk, a fürdőszobás doboz tartalmából válogatva mosakodtunk. A helyzet bája pedig azt is megkövetelte, hogy két napig rendeltük az ételt, mert a konyhát is meszelték. Aztán jött a költözés – a fürdőt a száradás és a költözés közötti két hétre már nem pakoltuk vissza, csak a legszükségesebbeket –, megint minden ruhát szekrényből ki, dobozba be. Az új lakásban „csak” egy hónapig kellett bőrönd+doboz segítségével öltözni, de végre kész a szekrény, múlt éjjel azt pakoltuk be nagy szorgalmatossággal. Vége az átmeneti állapotnak, nincs több kipakolandó doboz. Nem is hiszem el. Szóval: nincs több kipakolandó doboz. Nincs. Most már csak függöny kellene az ablakok elé, hogy a szomszédok ne lássák, milyen színű ágyterítőnk van.

Koncert ugrálós karmesterrel

Sting-koncert volt, elmentünk. Bár nagyon szeretem, kicsit tartottam attól, hogy balul sül el ez a szimfonikus zenekaros vállalkozás. Kellemesen csalódtam, hogy ilyen közhelyekkel éljek. Sting még mindig tud énekelni, a Royal Philharmonic pedig úgy tűnt, belevaló, simulékony emberekből áll. No meg egy pattogó karmesterből, akit sosem kellett kivetítőre vinni, mindig pontosan látszott, hányat ugrik. Nagyon jól sikerült a Moon Over Bourbon Street szimfonikus verziója, az utolsó daloknál már mindenki állva tapsolt (a karomban persze most izomláz). Még elcsíptük az utolsó vonatot haza. Ma hattól Mozart-féle Requiem, de azt már nem én hallgatom, hanem előadom. Mármint kórustagként. Szabályosan izgulok, milyen lesz.