Háborgó

Tényleg csak én vagyok prűd, ha úgy gondolom, hogy alig félévvel nagymamám halála után (azaz január óta) a „gyászoló férjnek” talán nem kellene a „bejárónővel” egy ágyban aludni? Mindezt úgy, hogy közös udvarban van a lakrésze a nevelt lányával, akinek ez valószínűleg még rosszabbul esik, mint nekem.

És valóban túlérzékeny vagyok akkor, amikor megfogalmazom a nyilvánvalót? Tőlem elvárják, hogy én minél gyakrabban járjak haza, és ilyenkor mindenki programjához igazodjak, de amikor felvetem, hogy minket is meg lehet látogatni, akkor azonnal és évek óta rendszeresen visszatérő millió kifogás van: egyéb program, gyerekek, máshova tervezett nyári vakáció („sajnos nem estek útba”), pont akkorra bejelentkező vendégek, akiknek természetesen nem lehet nemet mondani. Vagy csak nem, mert nem. Azt hiszem, többet nem hívok senkit. Elég volt.