Emberek és a szavaik – People and their sentences

(Scroll down for English)

Szemelvények az elmúlt három hét terméséből:

1. „Miért nem viszi haza őket?” (mert nem férnek el az 56 négyzetméteren, azért.)
2. Hazaáruló. Oké, ez már ismerős, én egy kettős hazaáruló vagyok. Lapozzunk.
3. „Háromezer forintom volt félretéve, vettem sajtot és kenyeret, hoztam szendvicseket.” (nyugdíjas hölgy)
4. „Zsidó kurva.” Vagy kurva zsidó, tulajdonképpen szinte mindegy is.
5. „Holnap is jössz táncolni?”
6. „Remélem, átmegy rajtad néhány szír, hogy érezd a törődést.”
7. „Virágom, virágom, habíbí.” (férfi a Keletiben)
8. „Mi van, a magyar fasz már nem elég jó?”
9. „Muszlin (!) ribanc” – itt konkrétan felröhögtem.
10. „Nagyon örülök, hogy megismertelek. Úgy tudok veled beszélgetni, mint azokkal a barátaimmal, akikkel napi kapcsolatban vagyok.” (néhány szír)

Quotes from the last three weeks:

1. 'Why don't you take them home?' (Because my flat is only 56 sqm, that's why.)
2. Traitor. Okay, I've heard that before, I am a double traitor. Let's move on.
3. 'I had 3 thousand HUF, I bought some cheese and bread, I made some sandwiches.' (elderly lady)
4. „Jewish whore.” Or whorish Jew, practically it's the same thing.
5. 'Will you come tomorrow to dance, too?'
6. 'I hope you will get gang raped by a bunch of Syrians so that you can feel how much they care about you.'
7. 'Virágom, virágom, habibi.'* (man in Keleti station)
8. 'Hungarian cock isn't good enough for you?'
9. 'Muslin (!) bitch' – lol.
10. 'I am truly happy that I have  met you. I talk to you like I'm talking to any of my friends whom I talk to on daily basis.' (a bunch of Syrians)

*Virágom, virágom is the refrain of an old Hungarian folksong. I know the difference between masc. and fem. in Arabic, but that afternoon wasn't really the time nor place for such subtilities.

Kedves Aggódó Magyar Férfiak (AMF)!

Az elmúlt hetekben többen is jeleztétek az iránti aggódásotokat, hogy ez a sok bevándorló muszlim majd tömeges nemi erőszakot követ el rajtam, a meg nem született lányomon, a barátaimon és az összes le- és felmenő női rokonomon. Nagyon megható az aggódásotok, és mivel tudom, hogy ti mindig bátran felemelitek a szavatokat a védtelen nők érdekében, ezért javaslatot tennék nektek. Ez egy patriarchális ország, már az Országgyűlés összetételéből is látszik, így azt gondolom, hogy a ti szavatok nagyobb súllyal esik majd latba. Nagyon szeretném, ha megvédenétek engem, és mindenkit, akiért aggódtok. Ennek érdekében a következő javaslatom van: azonnal követeljétek szavazattal, tüntetéssel és minden elérhető eszközzel, hogy:

1. legyen külön tényállás a családon belüli erőszak, hiszen a statisztikai adatok szerint minden héten legalább egy nőt meggyilkol a férje vagy volt férje, élettársa vagy volt élettársa, barátja vagy volt barátja;
2. követeljétek a távoltartást, hiszen Magyarországon minden ötödik nőt bántalmaznak;
3. legyen elfogadhatatlan az áldozathibáztatás, és ez ellen ti magatok lépjetek fel a legkeményebben;
4. minden ötödik családban bántalmazza az apa az anyát – ne engedjétek, hogy ezt büntetlenül megtehesse, hiszen a felnövekvő gyerekek is ezt látják;
5. zárjátok ki magatok közül mindazokat, akik hibáztatják az áldozatokat, vagy ők maguk is bántalmazók;
6. azonnal értesítsétek az illetékes hatóságokat, ha tudomást szereztek arról, hogy egy nőt vagy gyereket bántalmaznak vagy megerőszakolnak;
7. ne juttassatok be szexista és vak komondorokat tartó képviselőket a parlamentbe, vagy ha már bent vannak: követeljétek azonnali távozásukat, minden közhivataltól való örökös eltiltásukat és az azonnali büntetőeljárás megindítását;
8. ha látjátok, hogy egy nőt bántalmaznak, ne fordítsátok el a fejeteket;
9. kvótákkal és egyéb intézkedésekkel segítsétek elő, hogy a nők ne legyenek anyagilag kiszolgáltatva senkinek;
10. ne bagatellizáljátok el a nemi erőszakot, ne vicceljetek vele, és ne hazugozzátok le azt, aki arról beszél, ami megtörtént vele;
11. segítsetek az áldozatoknak feljelentést tenni, támogassátok őket lelkileg.

Álljatok ki értünk, kedves AMF, mert láthatóan nagyon aggódtok értünk. Védjetek meg bennünket elsősorban attól a sok nemi erőszaktól, amely a magyar férfiaktól ér. Ha nem teszitek, akkor a mostani aggódásotok nem több gyáva szemforgató ájtatoskodásnál.

Mééé nem...?

Ha menekültek gyerekeinek segítek, akkor mééénem segítek az itthoniaknak,
ha az itthoniaknak segítek, akkor méééé segítek a cigányoknak, mééénem az igazi magyar gyerekeknek,
ha az „igazi magyar” gyerekeknek segítek, akkor mééé segítek „genetikailag megbízhatatlan” gyerekeknek, mééénem szülök,
ha szülök egyet, méééénem szülök egyszerre hármat, háfogyamagyar,
ha szülök hármat, és kérem a jogszerűen járó juttatásokat, akkor mééé szültem ennyit, mééénem szültem annyit, amennyit el tudok tartani, méééé akarok én az államon élősködni.

Meguntam a magyarázkodást.
Azééééé.

Virágom, habíbí

Feljövök a metróból, és hirtelen nem tudom, merre vagyok. Eleve nem sokat járok a Keleti környékén, de most végképp nem találom a kijáratot. Körtét és müzliszeletet hoztam. Csak gyerekeknek. Osztom is őket határozottan, rendületlenül. Pillanatok alatt körbevesznek. Pontosabban lerohannak. Egy kisfiú másodszorra is odafut, hogy plíz, plíz. Mondom neki magyarul, hogy „te már voltál”, és játékosan megfenyegetem. Mosolyog, vállat von, ő megpróbálta, és elfut. Öt perc alatt szétosztom a hat kiló körtét, és a 100 müzliszelet is gyorsan gazdára talál.

Kimegyek a placcra, ott pár önkéntes rajzol, színez a gyerekekkel. Egy angol nő kis táskával érkezik, lehuppan a betonra terített takaróra, kiborítja a kincseit. Körömlakk. A kislányok egymás után tartják oda az ujjaikat, mintha egyebet se csináltak volna életükben. Páran gyöngyöt fűznek.

Az emberek a földön ülnek. Ki takarón, ki sátorban, mások a lépcsőn. Nagyon fáradtak. Sokukon látszik, hogy a nélkülözés ellenére is igyekeznek ápoltak lenni. Egy aleppói nő a legkisebb gyerekével a szüleinél volt, amikor menekülni kényszerült, a férjét és a két másik gyerekét hónapok óta nem látta, semmit se tud róluk. Popsitörlőt osztogatok, csak bébiknek. Persze hirtelen mindenki bébi. De én könyörtelen vagyok, meg kell mutatni a bébit. Egy 14 éves fiú magára mutat, hogy hát ő is bébi. Mondom (és mutatom) neki, hogy nagy bébi vagy te, fiam. Kacag.

Odamegyek egy kislányhoz, és megkérdezem tőle angolul, magyarul, hogy van-e kedve táncolni. Persze nem érti, de sebaj, megfogom a két kezét, és elkezdünk forogni, közben énekelem a tavaszi szelet. Lassacskán mások is megbátorodnak, egyre többen leszünk. Ideje ugrálni. Egyet jobbra, egyet balra, hej, Dunáról fúj a szél. Pihenésképpen zsipp-zsuppolunk egyet, lóbálják lelkesen a karjukat, a nagyobbacskák néhány ismétlés után kiabálják, hogy zsipp, zsupp, endezsupp, a végén a földre guggolunk.

Egyre nagyobb látványosság vagyunk, már a felnőttek is néznek. Odagyűlnek körénk, mosolyognak. Hálásak, hogy legalább pár órára kiszakadhatnak a gyerekekkel együtt ők is a menekülésből, a földön ülésből, éhezésből, bizonytalanságból. Egy ötvenes férfivel találkozik össze a tekintetünk. Marcona, barázdált arca van. Néz, és látszik rajta, hogy emlékszik arra, hogy milyen volt, amikor néhány ezer kilométerrel odébb az ő gyerekei játszottak ilyeneket. Egy férfi beáll a kislányával, és együtt énekeljük, hogy virágom, virágom. Megkérdezi, mit jelent. Elmondom, és hozzáteszem, hogy ez becézés. Kedvesem. Habíbí. Zavartan elmosolyodik, megfogja a kezemet, és azt mondja: dánsz, virágom, virágom.

Közben riporterek fényképeznek, filmeznek, egyik bebújik a kör közepébe. „Fent” (a Keleti előtt) néha sípolnak, lehallatszik a tüntetés zaja. Dühös férfiak egy csoportja halad el mellettünk, palackokat ütögetnek egymáshoz, arabul kiabálnak, a többieket is próbálják hívni tüntetni, de nem nagyon mennek. Senkit sem bántanak, de dühösek és csalódottak. Senki nem tudja még, hogy mi lesz. Rendőrök mennek el mellettünk, az egyik megböki a másikat: nézz oda, ezek a gyerekek a tavaszi szelet éneklik. Szürreális élmény az egész este, mintha nem is a Keletiben lettem volna egy csapatnyi ki tudja, miket megélt gyerekkel, hanem óvodás kiránduláson a játszótéren.

Egy francia újságíró diktafont nyom az orrom alá, hogy mondjak valamit. Fent ordítják, hogy ria, ria, Hungária, mi rendületlenül árasztjuk a vizet, zsuppolunk. A kamaszfiúk fociznak, de azért oda-odanéznek. Amikor hívom őket, integetnek, hogy ők aztán nem, és mutogatnak, hogy bébi. Mit is képzelek én, hogy meglett suhancok körtáncolni fognak, hova lesz a frissen szerzett férfias tekintélyük. De a bújj, bújj, zöldágnak már ők sem tudnak ellenállni, örökké macskák akarnak lenni, máskor a kaput tartják. A „macska” már csatakiáltássá válik.

Valaki cukorkát osztogat. A kislány, aki már az elejétől hozzám csapódott, nekem adja az övét. Nem egyet a sok közül, hanem az egyetlent. Összeszorul a torkom. Megrángatja a szoknyámat: zsipp, zsupp.

Este kilenc. Három és fél órája vagyok kint. A gyerekek egy részét pizsamába öltöztetik. Keleti aluljáró ide vagy oda, rendnek lennie kell, este a gyerek pizsamában legyen. Utolsó kör, a végén tapsolunk, meghajlunk, a nézőink is lelkesen tapsolnak. Virágom, virágom tomorrow? – kérdezik. Nem tudom, mi lesz holnap. De áraszthatnánk vizet. Esetleg (ki)süthetnénk valamit. Közösen.

Addig is a Migration Aid közleménye, melyből kiderül, mivel segíthet, aki szeretne (a lista naponta frissül).
A cikk eredeti megjelenési helye itt.