behúzódó

Elolvasott levelekre kellene válaszolni, de nincs hozzá erőm. Meg is fognak néhányan sértődni, mások majd értetlenkednek, ismét mások lehordanak, hisztinek titulálják, aztán lesznek olyanok is, akik megpróbálnak segíteni, persze sikertelenül. Beszélgetni kellene, kimozdulni. Nincs kedvem, érted, nincs kedvem. Arra sincs kedvem, hogy egyek. Legszívesebben egész nap az ágyban feküdnék és sajnálnám magamat. Kétségtelenül sokat érnék vele.  

Tudom, hogy mit kellene tenni, és két hét rágódás, semmittevés és mélabú után rá is léptem a tettek mezejére, de még csak a martján vagyok. A türelmeteket kérem. Majd ha a derékig érő fűben gázolok, akkor elolvasom a leveleket, és válaszolok is rájuk. Addig pedig ki-ki a maga temperamentuma szerint szeressen, utáljon, nézzen le. Rám. Mert itt vagyok a földön. Letaglózva.

Metaforikus nyávogás

Itt ülök a cserben, szavak nélkül. Elhagytak, magamra maradtam. Lúgos volt a tél, kérdi Böjátusz. Valami olyasmi, bólintok egyet virtuálisan. Hamu a fejemre, rá a forró víz, csorog a lúg a kádba. Mosok. Aztán szapulok. Vagy engem szapulnak, kinek mi jut. Sulykolják belém a tudományt, hogy értsem a csíziót. Pedig előbb ki kellene sulykolni a lúgot...  

Az éjjel azt álmodtam, hogy meghaltam. Nem fájt, és még csak nem is volt nagyjelenet, amilyen a nyálas filmekben szokott lenni: a főhős már rég halott kellene legyen, de még legalább három percig hagyakozik, szerelmet vall, lelövi a negatív főhőst, elvonszolja magát a bombáig (és természetesen az utolsó három másodpercben hatástalanítja), megbocsát mindenkinek, bocsánatot kér. Így könnyű. Halál előtt pár perccel bocsánatot kérni, szerelmet vallani. Garantált megbocsátás, forró csókok. Én csak meghaltam. Egyik pillanatban még szuszogtam, a következőben már nem. Abbahagytam. Belefáradtam talán. Aztán fehér tigrisbe inkarnálódtam. Hős voltam, minden rossz embert megharaptam, Fülest megvédtem. Esténként pedig nagyokat doromboltam, ha simogatott.
Ma megtudtam, hogy a fehér tigrisek genetikai hiba következményei, ráadásul többségük beltenyészetből származik. Jellemző. Még reinkarnálódni sem tudok rendesen.

Dühöngtem, most már csak leírom

A vizsgákból világosan látszik, hogy mennyire eltérő pedagógiai módszerekkel dolgoznak a különböző nyelvi csoportok. Az egyik szinte kizárólag a földbe döngölést választotta: ritka dicséretek, negatívumok percekig tartó sorolása, szándékosan alacsony jegyek beírása (a vizsgán magasabbat kaptam, de kisebbet írtak be az indexbe, mert szerintük a félév során ez volt a teljesítményem. Ezek szerint akkor egy éjszaka alatt megtáltosodtam, ráadásul pont a vizsgára, érdekes gondolat.) Félévkor nincs  jeles, ez a jegy egyszerűen nem létezik ilyenkor. Nehogy elbízzuk magunkat. Ehem.  

Az összes többi a jóval sikeresebb pozitív motivációt választotta: többször dicsérnek (a bírálat sem marad el), és horribile dictu: akár félévkor is adnak jelest. A vicces az egészben az, hogy a félévi jeles alapján nem fogom azt gondolni, hogy többet nem kell gyakorolnom, hanem ez kifejezetten ösztönöz, mert látom, hogy van értelme. Azt hiszem, ezt nevezik személyre szabott értékelésnek. A „súly alatt a pálma” (ezt ismételgetik folyton) pedig egyszerűen baromság: nem tehernek akarom érezni a tolmácsolást és a készülést. És csak egyetlen nyelv van, amiből kifejezetten annak akarják éreztetni. Sikerült, gratulálok.

Biztosan csak a sötétség...

Nehéz lesz ez a hét. Meg az utána lévő kettő is. Utolsó rákapcsolások, pluszban betett gyakorlás, nekem néhány előrehozott vizsga, román nagykövetség (mert ugye azért haza akarnék menni). Közben pedig folyton mesterséges fényt látok, sehol egy rendes napsütés. Igaz, a ma esti havazás nagyon jót tett. Csak ezt a gyorsan és aljasul lezuhanó sötétséget elég nehezen bírom. Úgyhogy ennek megfelelően a természetem is nehezebben viselhető el. Még nekem is. Ha kell, ha nem, el tudom bőgni magam. De főleg akkor, ha nem kell(ene).

A kádnyi melegvíz (na jó, forró) ideig-óráig segít ugyan, de hosszú távon az kellene, hogy valami angyali türelemmel megáldott ember minden hisztimet elviselje. És hát ilyen nincs, bármennyire is tökéletes barátokkal volnék megáldva. Úgyhogy fogakat összeszorítani, még csak három hét. Addig majd bőgök a buszon. Van rá napi kétszer félórám.

A hétpecsét megtörik

Ha már sultanus meghajított.
Egyedik: szeretek az utcán énekelni. Még akkor is, ha cserébe hülyének néznek, és messzire elkerülnek.
Kettődik: egyszer álmomban brutálisan meggyilkoltam a szüleimet, utána napokig furdalt a lelkiismeret. Az álmot nem szándékozom gyakorlatba ültetni.
Hármódik: volt egyszer egy reménytelen szerelmem. Én voltam a reménytelenül szerető, és még csak nem is beszélhettem róla.
Negyedik: ki nem állhatom a menstruációt. Tudom-tudom, nem vagyok igazi nő. Az bezzeg alig várja, hogy napokig folyjon a vére, és görcsöljön.
Ötödik: úgy érzem, meghalnék egy szoros ruhadarabban. Egy barátom szerint a szabadságvágyam fejeződik ki az öltözködésemben.
Hatodik: néha jólesik sajnáltatni magamat. Szegény barátaim...
Hetedik: titokban nagyon félek attól, hogy félreértenek. És néha igazam van.

(Én speciel Szeklermen titkaira lennék irtó kíváncsi, de ha egyszer nem akaródzik írni nekije...)

Böszészku elnyilatkozta magát

„Románia számára nincs jelentősége annak, hogy ki nyeri az amerikai választásokat, mondta Traian Basescu román államfő a közszolgálati rádió egyik műsorában.” (Forrás: http://index.hu/politika/kulfold/udv081105/)  

Valóban mindegy, úgyis az éppen aktuális elnök seggit fogja nyalni, hehe...

Hal(l)ottak napja

Ne tegyétek nagyapára a betonlapot: hogy fog így levegőt kapni? És amilyen vézna és gyenge, nem fog tudni kijönni a feltámadáskor. Apa, te miért sírsz? Azt mondta nagyapa, hogy ne sírjunk, mert kiugrik a koporsóból, és az óráskalapáccsal rákoppint az orrunkra. Látod, én nem sírok. Ha nem lennétek ilyen komorak, most mosolyognék, mert eszembe jutott nagyapa, amint az óráskalapáccsal kopogtatja a rokonság orrát. Anya, hol vagy? Fogd meg a kezem, félek ettől a sok síró feketeségtől. Te már tudod, milyen érzés az apád sírjánál állni. Mondd el a férjednek, hogy neki sokkal jobb dolga van, mert nem kilencévesen vesztette el az apját. Nagyapa öreg volt és nagyon beteg. Jobb volt így neki, azt mondtátok. Apa is azt mondta. Akkor most miért bőg?  

Miért haragszik rám nagymama? Anya, te azt mondtad, hogy a halott csak egy hulla, amitől minél hamarabb meg kell szabadulni, mert egészségtelen. Akkor miért akarja nagymama, hogy megnézzem nagyapát a koporsóban? Nem tudja, hogy az nem nagyapa, csak egy test? Nem akarok temetésre menni. Örülök, hogy te nem akarsz temetést, anya. Megígérem neked, hogy minden úgy lesz, ahogy akarod. Nekem ki ígéri meg, hogy halálom után eléget, és a szélbe szór?