A kimaradt strandolást délután bőségesen bepótoltam: az áldott jó eső zuhogni kezdett, én pedig véletlenül éppen akkor sétáltam mezítláb az udvaron, és csodák-csodája, valahogy bőrig áztam. Mégiscsak fürödtem, no. Bár így nagyobb közönségem volt, mint szerettem volna. De valahogy akkor nem zavart.
Este hosszas beszélgetések, éjszakába nyúló nevetés, sangría és egyéb finomságok. Marlene mosolyog, Zoli hozza a szokásos hiperaktív formáját, Anita (az angol lektor) egyre folyékonyabban beszél magyarul, Charlie valami könyvet búj, Tündivel kisajátítjuk a pogácsát, Krisztáék „folyton csak a cigivel”, Viki bevackolja magát az egyik fotelbe, Gabiék „hétvégén alszanak”, Ricsi kattintgat, Vera sangríát kavar, Kriszti mosolyog nagyokat, Mesiék berobbannak. Ma új szinonimát tanultam a nyugalomra: Brigi.
(1) Igen, tudom, minek vagyok ilyen frusztrált, gátlásos és hiú, hogy a combomon négy éve ott lévő (és eltűnni semmilyen próbálkozásra nem szándékozó) striákat és a térdem alatti sebhelyet rejtegetem.