A melegfelvonulás margójára

„A szeptember 5-re tervezett melegfelvonulás alkalmas arra, hogy félelmet, visszatetszést keltsen és veszélyezteti a kiskorúak megfelelő erkölcsi fejlődését is, mondta Ékes Ilona. [...] Ékes Ilona szerint a felvonulás – a tavalyi tapasztalatok alapján – veszélyt jelent a közbiztonságra, a közrendre és a közerkölcsre is. Ráadásul mások mozgásszabadságát is korlátozza, hiszen ellehetetlenítené Budapest belvárosában a tömegközlekedést.”  

Az augusztus 20-ra tervezett Szent Jobb körmenet alkalmas arra, hogy félelmet (ld. kényszertérítés, ellenreformáció), visszatetszést (fölényeskedés, megbotránkoztató egyházi hatalomfitogtatás, az alázat és a becsületes szegénység megmutatására teljességgel alkalmatlan díszes ruhák) keltsen, és veszélyezteti a kiskorúak megfelelő erkölcsi fejlődését is (levágott, aszott jobbkéz látványa). A körmenet veszélyt jelent a közbiztonságra, a közrendre és a közerkölcsre is. Ráadásul mások mozgásszabadságát is korlátozza, hiszen ellehetetlenítené a Bazilika környékén a tömegközlekedést. Ezennel kérem a Szent Jobb körmenet betiltását.

És ha már itt tartunk, tiltsuk be a Budapest Parádét, a Critical Mass-t, a Mesterségek Ünnepét, a Nyugati téri hanukai gyertyagyújtást, a külföldi elnökök hivatalos látogatásait, a Red Bull Air Race-et, október 23-át, március 15-ét. És úgy egyáltalán: tiltsunk be mindent és mindenkit, nehogy véletlenül kiderüljön, hogy mások is vannak a világon.

Az a baj,

hogy hiába van puccos tolmácsdiplomám, nem fogok kelleni senkinek sem a piacon. Normális árat nem adnak, Üdvhadsereg pedig nem vagyok. Évi egy-két jótékonykodás még belefér, több nem. 

hogy hiába szeretnék hazamenni, ezzel a végzettséggel még mindig felkopna az állam. Tanítani lehetne a tolmácsolást, csak azt sem fizetik meg. Fordítás vanogat, de tolmácsolni is szeretnék. 

hogy hiába van jogom magyarul ügyintézni Marosvásárhelyen, a magyar ügyintéző is románul szól hozzám a rendőrségen, ha mögötte elmegy egy kitüntetésekkel teli uraság. Nem értem, mitől fél.  hogy hiába élek itt már öt éve, még mindig „magyarul beszélő román” vagyok sokak szemében.  

hogy ezzel a nyavalygással sem érek el semmit.

Történetek a múltamból (7) – Gondold azt, hogy Laci csókol

Nyolcéves vagyok, és halálosan szerelmes B. Laciba, az osztály legjóképűbb és legokosabb fiújába. Aki azonban lenéz, megvet, gúnyol, csúfolkodik velem. (Azóta sem tudjuk, miért, bár egyszer (már felnőttként) beszélgettünk erről.) Szóval szerelmes vagyok, ráadásul reménytelenül. Őszinteségre neveltek, így amikor nagymamám férje megkérdezi, hogy miért vagyok szomorú, elmondom neki, hogy Laci engem nem szeret, és mindig mással játszik.

Régóta nem voltak nálunk Nagyiék, velük akarok aludni. Hiba volt. Sokáig hibáztattam magam azért, hogy hagytam, hogy hozzám nyúljon, hogy megsimogasson, hogy ilyeneket suttogjon a fülembe, hogy hozzám nyomakodjon. Mindenki aludt, én mukkanni sem mertem, csak reszkettem a paplan alatt, és vártam, hogy vége legyen. Ellenállni semmi értelme nem volt: egyszerűen úgy lefogott, hogy moccani sem tudtam.

Gyűlöltem magam, mocskosnak éreztem a testemet, és ott büntettem, ahol csak lehetett. Nyomorult, utolsó kis senki voltam, és nem mertem elmondani, mi történt. Úgy gondoltam, nem fognak hinni nekem. Két hétig tartott a fogdosás, aztán elutaztak. Én pedig maradtam az évekig tartó lelkiismeret-furdalással, önutálattal, vagdosással és gyertyás égetéssel. Tinédzserkoromban is próbált a közelembe férkőzni: reggel megpróbálta lehúzni rólam a paplant, „véletlenül” rám akart nyitni a fürdőben; ha fürdőruhában voltam, csettintett a nyelvével. Szerencsére ebben az időszakban elég kiállhatatlan voltam. Meg valamivel erősebb is, mint nyolcévesen... Ő már biztosan elfelejtette, én nem fogom soha megbocsátani neki.

Fogadalmak

Soha többet nem teszek el meggy-, illetve cseresznyekompótot. Tavaly eltettünk egy csomót, és egy hét alatt felfőttek ebben a hülye pesti melegben. Lett belőlük meggypálinka, de ritkán isszuk (valaki nem jön vendégnek?). Pince nincs. Ezentúl kimagolom, és zacskókban lefagyasztom őket. Idén erről is lekéstem.  Ezentúl rendszeresen fogok tornázni vagy úszni (nálam ez eddig kampányszerűen ment sajnos), és leadom végre azt a három kilót, amit július közepe óta hurcolok magamon, és ami sikeresen felborította az egyébként is ingatag talajon álló testképemet. 

Elmegyek végre egy ortopédhez, hogy mondjon valami okosat a hátamra (gyógytorna nem használ, úszás nem elég), és keresek egy csontkovácsot, mert az máskor is jót tett.  

Szemészhez sem ártana elmenni, a jobb szemem kissé homályban van.  Ja, és a vas. A vérnyomásomat pillanatok alatt 120-ra felvivő, mindennel elégedetlen fehérköpenyes. Augusztus végén hazamegyek, és akkor.   Minden nap csinálok valami szépet, és kevesebbet nyavalygok. A mai nap kivétel. De majd holnaptól.