A bukás

Az első. A szabadúszó tolmácsvizsgán. EU, Brüsszel, ma. Kb. két órás vizsgáztatás után mondták, hogy ügyes, okos, szép vagyok, nincs baj a nyelvtudásommal sem, ígéretes a teljesítményem, csak gyakorlatlan vagyok még. És ebben tökéletesen igazuk van. Persze jobb lett volna úgy elmenni Brüsszelből, hogy „ez a vizsga is sikerült” (mint eddig mindenik), és kihagyni ezt a kudarcélményt. Ami az emberek 90%-ának megadatik, amikor először jönnek ide. És most most már egyre inkább úgy gondolom, hogy ha szerveznek majd szakmai gyakorlatot, akkor mindenképpen elmegyek, s utána újból próbálkozom, ha lesz kedvem. Szabadúszóként ettől még dolgozhatok máshol (arra megvan a képesítésem), csak az EU nem hív be tolmácsolni, így nem vesztettem semmit. Inkább még egy plusz kör, mint egy plenárison úgy leégni, hogy többet az életben nem vakarom le magamról... De ma olyan szép napom volt, hogy én már semmit sem bánok. Süt a nap, kék az ég, rózsaszín cukormáz a világ, én pedig állok a közepén vigyorral a számon, és csorog rám a málnaszörp.