Túlérzékeny vagy!

Ez a bejegyzés kivételesen nem rólam, a gonosz önző gyerektelen ateistáról (GÖGYA) szól, illetve csak nagyon kicsit. Annyiban érint, hogy én is a „túlérzékeny” emberek közé tartozom. Általában akkor neveztek túlérzékenynek, amikor: 

• nem díjaztam, hogy ugyanazt a poént sütik el huszonötödszörre a rovásomra (többek között az alábbi kategóriákban: családnév, foglalkozás) egyáltalán nem vicces vicceket meséltek (szőke nő negyvenedszerre is, zsidók Auschwitzban stb.)
• jeleztem, hogy nem kívánnám vissza a 19. századi Magyarországot, bármennyire is szeretem (de nem sírom vissza) azt a korszakot
• szembeszálltam az apai verbális nevelés eszközeivel (hitvány, hálátlan, szégyelld magad - áhh, az a hangsúly)
• az ötödik, ugyanattól az embertől érkező „de miért nem akarsz gyereket?” kérdésre már nem udvariasan válaszoltam, hanem odavetettem, hogy „semmi közöd hozzá” 

Az a jó ebben a címkében (de akár bélyegnek is nevezhetném, mert szabályosan megbélyegzik vele az embert), hogy bármikor és bárkire alkalmazni lehet, aki valamilyen oknál fogva (nekünk nem tetsző) ellenérzését fejezi ki. Csak rásütjük valakire, s többet az életben le nem mossa magáról. Kiváló technika: egyszer kell sikeresen alkalmazni, utána már csak felidézni kell az illetőnek, hogy „de akkor is milyen hisztisen reagáltál”. Mert bizony a hiszti a túlérzékenység szinonimája az ezzel élő emberek szemében. S aki „hisztizik”, azt nem kell komolyan venni, bátran ki lehet nevetni, tovább hergelni. Lehet mondogatni neki, hogy mennyire önző, hogy nem akar gyereket, példálózni a 19. századi törvényekkel, bezzeg akkor mindenkinek megvolt a maga helye, bordélyházak is voltak, akkor bezzeg rend volt, aztamindenit.

Vagy el lehet neki mondani huszadszorra is a gyerekével kapcsolatban, hogy biztosan tudat alatt ő azt akarja, hogy a gyereknek valamilyen betegsége legyen, mert akkor ápolhatja, és kiélheti magát az anyaságban (mert másra nem képes - ezt beleérti a „jóakaró”), uralkodhat fölötte stb. A túlérzékenység bélyege a másik hiteltelenítésére szolgál. Nincs mögötte racionális, logikus érvelés, és nincs is rá szükség. Általában olyankor szokták alkalmazni, amikor kifogynak az érvekből, elrontod a „csudajó viccet”, vagy (és ez a legjellemzőbb) a másik fél mindenáron ragaszkodik ahhoz, hogy az övé legyen az utolsó szó. Azt hiszem, inkább maradok túlérzékeny, mint tapló. Így ugyan a taplóé marad az utolsó szó (legyen vele boldog), de nem adom át a saját magam fölött gyakorolt hatalmat. Ti is túlérzékenyek vagytok?