Írónő, politikus asszony, költőnő. Ismerős? Sőt, mondok meredekebbet is: tolmácsnő. Jóóóó, tudoooom, a könyvcím az máááás. Az eredeti címe egyébként Lost in Translation volt. De akkor is: költőnő, tanárnő, sőt: politikus asszony stb.? Minek? Ahelyett, hogy titokban hálát rebegnénk azért, hogy a magyarban nincs grammatikai nem. Teljesen felesleges és (feminista szemszögből nézve is) számomra kifejezetten kontraproduktívnak tűnik, hogy a grammatikai nemmel megnyomorított (mindjárt kapok a fejemre, hogy értékítéleteket hangoztatok, és nem vagyok elég objektív) nyelvek mintájára mi is elkezdjük generálni ezeket.
Gyakorlatilag ezzel a megkülönböztetéssel pont a patriarchális berendezkedést erősítjük fel – „lám-lám, XY nem is igazi író, csak írónő”. És így lesz pejoratív kicsengésű az ápolónó meg a társai. A „tolmács” szónak a magyarban nincs neme. Ha a szakmában lévő nemi eloszlást nézem, akkor a tolmács = nőnemű tolmács, így igazából tolmácsférfit kellene mondani, hogy jelezzük: az illető olyan szakmát választott, amelyben a neme eltér a mainstreamtől. Mert ugye elvileg ezért mondunk írónőt, hogy ezzel a megkülönböztetéssel jelezzük: ez egy „férfias” szakma, de XY nőként ír, tehát eltér. Ezzel pedig azt érjük el, hogy a szakmák teljesen semleges megnevezését alapvetően úgy határozzuk meg, hogy azok „a férfiakéi”, és a nők ehhez képest jelennek meg. Ezt a németnek muszáj jeleznie (ld. StudentIn), a magyarnak nem. Úgyhogy én inkább azt javasolnám, hogy ne bonyolítsuk a saját és a magyarul megtanulni akaró fanatikus őrültek életét jobban a kelleténél. Vegyük inkább tudomásul, hogy nincs grammatikai nem, és ne is akarjunk mindenáron csinálni. Ha igen, akkor kiabálok. Hangosan és csúnyán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése