Olvasom a Csányi-interjút a 168 órában. Aztán eszembe jut egy másik interjú, amit kb. egy éve adott, és a menekültek befogadásával kapcsolatban ez volt benne: „Csakhogy ők nem akarnak egyesével lenni, nem akarnak beilleszkedni.”
Így, egyszerűen, ezekkel a szavakkal. Mert ő tudja, naná. Mindegyikről. Egyenként. Hogy nem akarnak, értitek? Mert ezek ilyenek. Egy homogén csoport, mind ugyanúgy gondolkodnak. És nem akarnak egyesével lenni (vagyis jönni). Amúgy Csányi Vilmos szeretne egyesével menni? Hátrahagyni a családját a bizonytalanságban? Vagy ő maradna inkább vissza? Vállalva annak a kockázatát, hogy esetleg meghalnak az úton? Vagy hogy csak 5-10 év múlva találkoznak megint?
Igazából csak azért jutott ez eszembe, mert eszembe jutott egy másik szó is a most megjelent cikket olvasva. A szolidaritás. Na, hát már egyre kevesebben vagyunk, akik egyáltalán szolidarizálni tudnánk (most pont az MTA-val), mert a többit már metaforikus értelemben „elvitték”.
Nem, nincs itt semmi káröröm. Csak fájdalom és csalódottság.
Így, egyszerűen, ezekkel a szavakkal. Mert ő tudja, naná. Mindegyikről. Egyenként. Hogy nem akarnak, értitek? Mert ezek ilyenek. Egy homogén csoport, mind ugyanúgy gondolkodnak. És nem akarnak egyesével lenni (vagyis jönni). Amúgy Csányi Vilmos szeretne egyesével menni? Hátrahagyni a családját a bizonytalanságban? Vagy ő maradna inkább vissza? Vállalva annak a kockázatát, hogy esetleg meghalnak az úton? Vagy hogy csak 5-10 év múlva találkoznak megint?
Igazából csak azért jutott ez eszembe, mert eszembe jutott egy másik szó is a most megjelent cikket olvasva. A szolidaritás. Na, hát már egyre kevesebben vagyunk, akik egyáltalán szolidarizálni tudnánk (most pont az MTA-val), mert a többit már metaforikus értelemben „elvitték”.
Nem, nincs itt semmi káröröm. Csak fájdalom és csalódottság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése