Amikor a nőgyógyász

azzal biztat, hogy ne tartsak a vizsgálattól, szüléskor úgyis többszörösére fogok tágulni, akkor eszembe jut, hogy mi van, ha:

• meddő vagyok;
• nem akarok gyereket;
• nem fogok hüvelyi úton szülni.

És hogy: ezt most komolyan megnyugtatásnak szánta? Ettől aztán tényleg megjön az ember kedve a szüléshez. De a kedvencem mégis az marad, amikor bejelenti, hogy a fogamzásgátlót kilenc hónapig szabad szedni, utána muszáj három hónap szünetet tartani – életemben először hallom ezt, de lehet, hogy van ilyen szabály. Mikor elmondom, hogy az úgy nem jó poén, mert nekem-nekünk nincs más lehetőségünk (és állítólag a szexualitásom csúcsán vagyok, most kellene kiélvezni), tehát javasoljon valami olyasmit, ami valóban megoldás, akkor azt a választ kapom, hogy „majd a párját elküldi a szomszédasszonyhoz”. Itt kellett volna udvariasan elköszönni. Azért nem tettem, mert azt hoztam volna kellemetlen helyzetbe, aki ajánlotta az orvost. De hogy vissza nem megyek hozzá, az egyszer biztos.  (Annyit azért megkérdeztem, hogy „és én mit csinálok közben?” Válasz persze nem volt.)

Befűzve

Amikor arról álmodoztam, hogy lesz majd egy fűzőm ahhoz a ruhámhoz, amelyiknek az alja apró virágokkal van teleszórva, nem egy ilyenre gondoltam. Inkább valami acélmerevítős csodára, amitől darázsderekú leszek, a szalonokban az összes férfi utánam fordul a frakkjában, összesúgnak a hátam mögött, szerenádokat adnak éjjel az ablakom alatt, és amitől irigységében minden nőtársam elájul – egy idő után én is (irigység nélkül).  

Nem így lett, a szkoliózisom úgy döntött, hogy nem javul meg a gyógytorna hatására. Azért persze tornázzak, ússzak, üljek forró vízbe, masszírozzanak, végezzek izomerősítő gyakorlatokat. Csak ne vigyem túlzásba. Ja, hogy nem is tudom, mert nyiszlett vagyok. De hogy valami jó is legyen benne, a darázsderék egyébként megvan: mikor leveszem magamról „a Hessinget”, kissé csíkos vagyok a gumis dereka miatt. De legalább nem fáj annyira a hátam, és nem terheli a lelkemet, hogy annyi férfi miattam ölte magát a Dunába.

Amikor arról álmodoztam, hogy lesz majd egy fűzőm ahhoz a ruhámhoz, amelyiknek az alja apró virágokkal van teleszórva, nem egy ilyenre gondoltam. Inkább valami acélmerevítős csodára, amitől darázsderekú leszek, a szalonokban az összes férfi utánam fordul a frakkjában, összesúgnak a hátam mögött, szerenádokat adnak éjjel az ablakom alatt, és amitől irigységében minden nőtársam elájul – egy idő után én is (irigység nélkül).

A szavazati jogról

Olvasom a blogokat, újságcikkeket a kettős állampolgárságról. Az egyik jobbról uszít, a másik balról. Az egyik szavazógépnek néz, a másik román szavazógépnek néz. Hogy nehogymá' az döntsön Magyarország jövőjéről, aki nem él itt életvitelszerűen, és nem fizet itt adót, és a nép megmondta 2004-ben azon a bizonyos (gusztustalan) népszavazáson. Tessék mondani, a sok kivándorló és életvitelszerűen más országban élő és adózó magyar állampolgártól mikor veszik el a szavazati jogukat? Tőlem egyébként nem kell tartani, egyelőre inkább maradok román állampolgár. Ott sincs kire szavaznom, itt sem volna. De utálni mindenhol szoktak. Ez is valami.

Most akkor...

sírjak vagy nevessek azon, hogy vannak emberek, akik olyannyira kiszámíthatóak, hogy az órámat igazíthatnám hozzájuk? A síráshoz előbb el kellene kámpicsorodni, könnyeket potyogtatni, figyelmet felhívni magunkra a hangos zokogással, esetleg a csendes (de azért megfelelően feltűnő) elvonulással, vigasztalhatatlannak lenni legalább néhány percig, szóval macerás, na. Nekem pedig inkább jókedvem van az utóbbi időben.

Napi marhaság

A hazug kutyát [lásd még: hazudsz, (gyaur) kutya!] könnyebb utolérni, mint a sánta embert. A sánta hazugról (hazug sántáról) és a kutyafejű tatárokról nem is beszélve.

Hogy miért nincs két életem?

Mert sokszor még ez az egyet is túl soknak érzem.

Mai „olvasmányélmény”

A szüfrazsettek hibásak mindenért. Ezek a mai nők folyton meg akarják valósítani magukat, erőszakosak, nagyravágyóak, a gyerekek rovására tanulnak és dolgoznak. Elnőiesítik a férfiakat (ne mondja, komámasszony), akik rózsaszínű inget hordanak (ó, irgalom atyja, ne hagyj el, róóózsaszííínűűűűt???), beretválják a hónyukat is, s az elvetemültebb fajta a mejjit is megtépi (bezzeg az én Józsim milyen jó szőrös), s olyan izé, na, tuggya na, valami metró... meg valami szex is vót benne, hát olyanok lesznek, na (hijnye, azt a szentségit neki, hát ezért jár folyton metróval ez a Jóska?).

Aszexuálisak (hííí, ez milyen csúfokot mond, he), s megy tönkre a drága fiatalság ebbe a sok akaratos fehércselédbe, akik nem akarnak megülni otthon a valagukon, s meleg vacsorát adni az uruknak. Nem jó világ az mán, ahun a férfi hordja a pirosat, s a nőnek nincs kiszedve a szemöldöke, én azt mondom.