Gajácsony

A keresztlányom kisebb korában így nevezte a karácsonyt. Elbűvölve nézte a fát, tapogatta, szagolgatta a díszeket. Szerintem titokban meg is nyalta egyiket-másikat, de erről nincs kordokumentum. Az ajándékok szinte egyáltalán nem érdekelték, de naponta ötször is be kellett vele menni a fához, hogy megcsodálhassa a titokzatosan csillogó angyalhajat, a hófehér kakasgirlandot, az ezüstös díszeket. Alighogy beesteledett, rögtön kérte, hogy gyújtsuk meg a gyertyákat, csillagszórókat. És ott visongott a fa előtt a szentem. Éjszaka pedig esze ágában sem volt aludni, úgyhogy ráfeküdt a kiterített hajamra, s élvezte a csiklandozó szálakat. Most bezzeg nagylány lett, tízéves, ő is díszít, és dugdossa az ajándékokat a húgai elől. És persze messengerezik meg emailezik velem, meg skype-on is beszélünk néha. Ő az én családi hírharangom. A hajamhoz való szívélyes viszonya azonban megmaradt.