Nem vagyok „gyerekek”

Előre szólok, hogy ez most kicsit kiábrándult bejegyzés lesz. „Jófejnek” hitt tanáromról derült ki végképp, hogy – bár még mindig nagyon kedvelem –, igazából megkönnyebbülés számomra, hogy csak egy félévig tanított. Tele van bölcsészeket érintő sztereotípiákkal (elefántcsonttorony, bura stb.), naná, egész nap Madame de Sévigné írásait, különféle gyanús kéziratokat és poros köteteket böngészek, „a világ” pedig elrohan mellettem, és én észre sem veszem. Képtelenség vele értelmesen vitatkozni, mert szinte meg sem hallja az ellenérveket. Személyes sértésként értékeli az egyet nem értést, a személyeskedő piszkálódásokat azonban természetesen megengedi magának.

Úgy tesz, mintha eddig soha nem olvastunk-néztünk volna híreket, nem érdekelnének a nagyvilág különféle eseményei, és mintegy messianisztikus feladatának tekinti, hogy úgymond felnyissa a szemünket. Miközben nem veszi észre, hogy inkább eltérőek a prioritásaink. A francia labdarúgó tinédzserek párkapcsolatáról szóló könyvénél számomra fontosabb hír az, hogy a Kercsi-szorosban mi történt, vagy hogy a világ hány pontján milyen indokkal öldöklik egymást halomra az emberek. Igazán sajnálom, hogy félév alatt sem sikerült megértetnem magam vele. Megpróbáltam. Az ajtót azonban dörömbölésre sem nyitották ki. Kár, pedig értelme lett volna belépni a küszöbön.  

„Megvan a világ kultúra nélkül is.” Na igen. Nézzetek körül: meg is látszik az eredménye.