Előny

Ma kaptam egy pofont. Ja, és nem a Zélettől. Éppen valami írószerbolt környékén leledzettem (mert ugye mi kell a tolmácsnak: rengeteg papír és még több írószer), amikor észrevettem, hogy egy hat-hétévesforma roma kisfiút két simára borotvált fejű, bőrbakancsos vesz közre, és éppen „nevelik”. Mindez a Ferenciek terén, nem valami eldugott kis mellékutcában, olyan délután három óra magasságában. A járókelők egy része nézte a jelenetet, a többiek inkább elfordították a fejüket, mások észre sem vették, hogy mi történik.

Nekem kissé megsűrűsödött a vérem, és megkérdeztem „a fiúkat”, hogy miért nem velük egy súlycsoportúakkal próbálkoznak? Válasz: „Mi van, hülye p...a, neked is kell?” És zsupsz, már kaptam is. A jobb arcomra. Kicsit megszédültem, az orrom vére is eleredt, de annyi erőm volt még (mert közben azért felkiáltottam a fájdalomtól), hogy az egyiket sípcsonton rúgjam. A kisfiú szerencsére el tudott szaladni. Érdekes módon ezt a pofont már többen észrevették, és rá is szóltak a fiúkra (tettleges közbeavatkozás még mindig sehol), akik nagy szitkozódások közepette elvonultak, és megígérték, hogy majd elkapnak. Mármint engem. És akkor kicsinálnak. Azért valahol szomorú, hogy a kisfiút nekem kellett „megvédenem”, nem pedig a Nagy Fehér Férfinak, aki éppen ott járt az utcán dögivel...