A halálosztás joga

Talált, megint a szám fog járni... Kissé megdöbbentett Sajóbábony esete (videó itt). Most komolyan gondolják? Kezdek néha megütközni a keresztényeken. Mármint néhányukon. Abba most nem mennék bele, hogy vannak itt azért fincsi kis rasszista felhangok is, meg némi dac a másik oldalról, és elkeseredettség bőven.   Alapvetően azt nem értem, hogy jön ahhoz bárki is, hogy döntsön arról, hogy a másikat jól meggyilkolják államilag. Kutatásokból tudjuk, hogy a halálbüntetéseknek nincs elrettentő ereje (ld. azokat az államokat, ahol még életben van, és mégis történnek „halálbüntetésre méltó” cselekedetek). Ráadásul mindezt egy olyan országban, amely alapvetően keresztény értékeken alapszik (nem ab ovo szekuláris). Amerikát most kihagynám, azzal az országgal kapcsolatban sokfélét nem értek... Csak azon gondolkodom, mi mehet végbe egy agyban akkor, amikor erre jut.

Kilátástalanság? Gonoszság? Bosszúvágy? Vagy csak sima tudatlanság? Kétségbeesés?   Na és ki ítélné halálra a vádlottat? Otthon pedig beszámol róla, hogy „jó napom volt: ma két embert végeztünk ki.” Lehet normálisan aludni, élni, enni azzal a tudattal, hogy a másik élete a te akaratodtól függ? Az az érzésem, hogy van egyfajta szadizmus azokban, akik halálos ítéletet hoznak. De lehet, hogy csak az én túlérzékeny lelkem lázong megint...