Az a baj a távolsággal, hogy sokszor nehéz elviselni. Hogyan is szeretném azt, ami hosszabb-rövidebb időre elválaszt azoktól, akiket szeretek? Amelyet én, mások és mindannyian szándékosan vagy akaratlanul létrehozunk, mert minden szeretetünk, alázatunk és önfeláldozásunk ellenére is néha azért önmagunkat tesszük az első helyre? Megesik, hogy gyűlölöm magam az általam létrehozott távolságok miatt. És megtörténik, hogy értetlenül állok azok előtt, akik megpróbálják elfogadtatni velem az általuk ideiglenesen létrehozott űrt.
Régebb kifejezetten ellenségesen viszonyultam ehhez. Nem értettem, miért van szükség ilyesmire. Gyávaságnak, megfutamodásnak véltem. Most már úgy gondolom, hogy tévedtem. Nem mintha most olyan könnyen elfogadnám a Másiktól való távolságot, de talán ez az idő felhasználható arra, hogy lehetőségként tekintsünk rá. A távolság az, amire használjuk. Ha akarom, közelít. Ha akarom, eltávolít. Gyógyít vagy megsebez. Türelmessé vagy követelőzővé tesz. A döntés rajtunk áll.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése