Tegnap megkereszteltek tolmácsolásból. Egy nemzetközi konferencián. Egyből fülbesúgással indítottam, ami azért nehezebb, mint a szinkron, mert ugyanazt kell csinálni, csak nincs hozzá technika. Francia volt a munkanyelv. Délelőtt fél tíztől egyig (közben 10 perc szünet) fülbesúgtam magyarra, az továbbment oroszra. Hiába no, a táváris nem beszélt a sajátján kívül más világnyelven... Aztán délután odaültettek négy darab kínaihoz, akik közül csak az egyik beszélt angolul, a többinek ő tolmácsolt angolból kínaira. Neki kellett franciáról angolra fülbesúgni kettőtől fél ötig, itt már nem volt szünetem.
A csúcsot az jelentette, amikor egy mexikói ember (egészen pontosan egy igazi, élő otomi) felszólalására került sor. Ő ugyanis - tekintettel arra, hogy spanyol-magyar tolmács volt, otomiul viszont senki sem beszélt – előre megírta a beszédét spanyolul, és így is akarta előadni. A terv az volt, hogy ezt konszekutív tolmácsolásban elmondják magyarul, mi meg tolmácsoljuk tovább angolra és franciára. Ember tervez, kolonialista szemlélet végez. Mondták neki, hogy ugyanbiza beszéljen franciául, mert milyen jó lesz. Nekik. Szegény neki is futott, és hősiesen végigmondta a dolgot. Én pedig ültem a kezemben a spanyol nyelvű beszéddel, néha belahallgattam a franciába (hogy kb. hol tarthat), de gyakorlatilag a spanyolt blattoltam angolra.
Jelzem, hogy spanyolul életemben nem tanultam egy szót sem, és a filmekből is nagyjából a mucsász grásziász meg a puta ragadt rám... Mindenesetre jól sikerült, hálából a mexikói mindenki előtt megölelgetett. Vicces jelenet volt: ő gyapjúpulcsiban, én spagettipántos pólóban. Azt viszont ne kérdezze senki, hogy néztem ki a konferencia végén, mert nem mertem tükörbe nézni....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése