Anyáim napja

Mert nekem több van. Van először is az én legjobb édesanyám. Jelenleg a világ másik felén alszik, tegnap volt 61 éves. Ő a Legfőbb Anya. Ő az, akivel kézen fogva lehet sétálni Budapest utcáin, akivel első éjjel biztosan együtt alszom, ha egyedül megyek haza, akivel hajnalig nézzük a Fekete várost (közben pattogatott kukorica), és akivel nem tudsz úgy elmenni egy kertészet mellett, hogy ne vennél legalább egy cserép virágot. És akit mindig elviszek „a szoknyáshoz”, mert mindketten szoknyabolondok vagyunk. Aztán van Nagyi. Ő volt az én „öreg anyám” (sic!), aki mindig elmondta, hogy „te pont olyan vagy, mint az anyád: makacs, és sosem öltözöl fel”. Mi tagadás, igaza volt. Rá sosem lehetett úgy igazán megharagudni, és ő is képtelen lett volna bármiféle haragtartásra. De róla a legnehezebb most írni, még mindig nagyon fáj a hiánya. Zsuzsi néni a keresztanyám, nála laktam az iskola utolsó két évében. Pótanya és bizalmasom volt egyszerre: neki mondtam el először Fülest, tanácsokat kaptam tőle, elpanaszoltam az iskolás gondjaimat. Ha Zsuzsi néni, akkor házi csoki és karamellkrém. Na meg a periódusos rendszer. Betéve tudtam az egészet vegyjelestül, elektronszerkezetestül, atomtömegestül. Neki van a családban a legvajasabb szíve (gyerekkori nyelvújítás a vajszívűből). És most megnézem, ott van-e skype-on.