(B)ácsi, itt becsületbeli kérdésről van szó

A magyar álamfőt megsértették. Meghurcolták. Megalázták. Aljas, mocskos újságírók kiderítették róla, hogy nem ő írta a doktoriját. Pedig ő megígérte az anyukájának, hogy belőle nagy ember lesz, doktor. Hát lett is. Csalással, lopással. És bár bölcsészként rettenetesen szúrja a szememet a plagizált doktori, mégsem azon fogok most lovagolni, hogy ez a tudományos munka megcsúfolása. Vagy hogy gyakorlatilag értelmetlenné teszi a komoly tudományos munkát. Az idézőjelezésre és a köztudásra már ki sem térek, mert elkezdek őrjöngeni.

Hanem azon, hogy ezt meg lehetett tenni, ehhez asszisztáltak, ehhez joga volt. Hogy neki szabadott csalni. Hazudni. Lopni. Nem kicsit, nagyon, höhöhö. Majd pedig mikor kiderült, szégyenteljes elkullogás helyett eljátszhatta a sértett, megbántott, idős exolimpikont, akit bántanak a csúnya, gonosz emberek. Aláadták a kérdéseket, ő pedig arrogánsan válaszolgathatott, megcsúfolva mindenféle erkölcsi normát. Már megint asszisztáltak neki. Ezzel végleg erkölcsi hullává változott. És még ki merészeli mondani, hogy becsületbeli kérdésről van szó, hogy az ő lelkiismerete tiszta.

Azt hittem, Gyurcsány alá nem lehet menni. Tévedtem. Schmitt really happens.