Esőnézőben

Tegnap egész nap nyűgös és ideges voltam, ráadásul este hattól hétig képes voltam elaludni a gép mellett. Aztán tíz óra magasságában azt is megtudtam, hogy miért. Hatalmas villámokkal indult a történet, úgyhogy kicsit szüneteltettük a filmnézést, és kiültünk az ablakba gyönyörködni: egészen közel villámlott, mert egy másodpercre rá jött a dörgés. Akarom mondani, fülsiketítő csattanás, robaj, morajlás, kavargás. Kiskoromban azt mondtam a dörgésre, hogy az égben szekereznek. Hát most legalább vasszekerekkel eresztették, évek óta nem hallottam még ilyent.   Az utána következő zuhé pedig vad volt és illatos, mint az ismeretlen, felfedezésre váró testek, amelyek körül vibrál a levegő, az érintésük pedig kéjes, folytatásra ösztönző fájdalmat okoz. Bentről sóvárogtam az esőt, bele-beleszimatoltam a kinti égzengésbe, és azt kívántam, hogy ha majd meghalok, a poraimat egy ilyen vad vihar mossa szét.