Először úgy terveztem, hogy kizárólag velem megesett történeteket írok meg ebben a sorozatban, most már úgy gondolom, hogy a cím megengedi a tágabb interpretációt is. A blogforma nem teszi lehetővé annak a kifejtését, hogy mi a múlt, az emlékezés, és hogyan viszonyul az emlékezés oralitása a lejegyzett történethez-történelemhez. Ha mégis megpróbálkoznék vele (ahogyan piszkozatban tettem is ezekre sikertelen kísérleteket), aforizmatikus és közhelyes evidenciákat sorolhatnék csak fel, egy-egy mondatba sűrítve mindazt, amikről könyvtárak íródtak, és semmilyen relevanciát nem tudnék felmutatni. Úgy döntöttem tehát, hogy nem írok általánosságban ezekről. A saját emlékezési mechanizmusaimról és technikáimról talán a későbbiek során.
A múlt(am) számomra nem hermetikusan lezárt (lezárható) és befejezett (befejezhető) entitásként jelenik meg, nem kizárólag egy személyről szól, s nem kívánom ekként kezelni, ezért olyan történeteket is lejegyzek majd, amelyek nem velem történtek meg, de a sokszoros elmondásukkal sajátommá lettek, hozzám tartoznak, annak ellenére, hogy esetleg a szereplőket sem ismerem személyesen. Ezek a történetek nem törekszenek objektivitásra, és nem kizárólagosak: a múlt megtörténik az elbeszélés idejében is, így csúszik ki folyton, megfoghatatlanul a kezünk közül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése