A pingálást nem én végeztem, a vele járó mindenfélékben viszont már rendesen benne voltam. Mindent kihordani a konyhából meg a szobából (a nehezeket cepelték a fijjug), s meszelés után kitakarítani, aztán meg Erdélyt vissza, mindent vissza(hordani). Közben – hogy ne unatkozzak – süthettem egy tonna szalmapityojcsot kofapecsenyével, a mosogatás az úgymond erősebbik nemre maradt, „a nők” ablakpucolásban, csempemosásban, sepregetésben (na, ebből az áldásos porallergiám miánn kimaradtam) és padlófelmosásban élték ki a megmaradt energiájukat.
Közben a mosógép kiforgatta a függönyöket, abroszokat, törlőkendőket, csíkos bugyikat. Miután hófehéren ragyogtak a csempék, a vérnyomásom a hajlongástól pedig lement a bányászbéka alsó fertálya alá, a szemem előtt pedig hirtelen besötétedett a napfényes világ, úgy döntöttem, megpihenek tíz percre.
Jött némi korrektúrázni való is: furcsa, de egyúttal jó érzés volt 55 oldalon keresztül a déjà vu, és az a tudat, hogy ezen körülbelül négy hónapot dolgoztam. Most már „csak” a fogadtatáson izgulhatok jó nagyot. Jár le az úgynevezett vakáció, készülődöm elfelé innét, s lehet, nagyobb változásoknak nézek elébe. Majd vonok mérleget is. Még valami: ha nem tökéletes a bejegyzés megszerkesztése, bocsánat, de ez itten egy dájölap internet, nem tőthetem sokáig az időt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése