Történetek a múltamból (2)

Assia néninek hívták azt az idős hölgyet, akinek az angoltudásomat köszönhetem. Anasztáziának keresztelték az 1910-es évek elején, valahol messze, hideg Oroszföldön, és grófkisasszonyként nevelkedett. 1917-ben az életüket mentve menekültek idegenbe, a fiatalkori éveiről ritkán és keveset mesélt. Tudom, hogy a Sorbonne-on szerzett diplomát, és hogy már egyetemi hallgatóként abból tartotta el magát, hogy zseniális nyelvtudását kamatoztatta. Folyékonyan beszélte az angol, német, francia, olasz és spanyol nyelveket. Gond nélkül váltott egyikről a másikra, később pedig magyarul és románul is megtanult.
 
A nagyenyedi református kollégium egyházi főgondnoka vette el feleségül évekkel később, akit nem sokkal az államosítás és egyetlen fia megszületése után az Ocnele Mari-i börtönben hagytak éhenhalni, egyetlen tőle megmaradt személyes tárgy a törött szemüvege volt, és egy hivatalos értesítés arról, hogy már nem él. (A helyet és a halál pontos körülményeit később tudtuk kideríteni). Assia nénire is ez várt volna, mert sehova sem vették fel dolgozni. Magánórákat tartott tehát reggel nyolctól este nyolcig, potom pénzért. Oroszra sokan jártak hozzá abban az időben, az angolt csak titokban merték tanulni nála. Apró, hideg és sötét szobája volt, faltól falig szekrényekkel, könyvespolcokkal megrakva: teljes Révai, idegen nyelvű irodalom, orosz klasszikusok, Mikszáth, gyerekmesék tömkelege várta a belépőt. És abban a szegényes szobában olyan hangulatot tudott teremteni, hogy arra a két órára minden egyéb megszűnt: elfelejtettem, hogy négyig iskolában voltam, és hogy innen nyolckor megyek haza.
 
Töpörödött, vékonyka öregasszonyként ismertem meg: úgy éreztem, ha erősebben megölelném, talán el is törne a karjaim között. Magyarul is csodálatosan beszélt, de volt néhány jellegzetessége. Ő mindig kimosta a haját, a golyóstolla pedig nem kifogyott, hanem kimúlt. A süteményt pedig lesütötte a lerben. Ezek azonban hozzá tartoztak, eszünk ágában sem volt kijavítani: együtt nevettünk, amikor hasonlót mondott. A halála előtti napon is tanított, este hattól nyolcig volt vele órám