Petite dame

Tegnap megtudtam, hogy mérsékelten jó nő vagyok. A korízlés szerint – tette hozzá gyorsan a Drágaszág. Ez akár felfogható őszinte vallomásnak is, nem? Aztán kiderült az is, hogy ahhoz, hogy megfeleljek a korízlésnek, az alábbi dolgokat kellene végeznem: minden reggel bőrápolás, úgymint: ránc elleni arckrém, szemránckrém, alapozó, púder az orromra, szemhéjfesték, szemceruza, szempillafesték, kitépkedni a szemöldököt, pirosító – mert fehér a bőröm (könyörgöm, kelet-európai fehér ember vagyok, mégis milyen bőrszínem legyen?). Aztán: testápoló (reggel és este), esetenként körömlakk. Lehetnék két-három kilóval kevesebb, melltartót kellene folyton hordanom, lehetőleg push-up modellt, mert ugyi, hát nem vagyok valami nagybögyű fehérnép. Aztán nem ártana magas sarkúban járni néha, és miért nem hordok soha nadrágot, festhetném a hajamat, és egyáltalán: már éppen ideje lenne levágni, mert túl hosszú.
Vagyis ha magamra rakok naponta félkiló vegyszert, kitöröm a lábamat és tönkreteszem a csípőmet, beleizzadok a melltartóba (amit különben is gyűlölök, mert: melegít, kényelmetlen; ha műanyag, akkor kiütök és viszketek tőle; ha pamut, akkor gumit tesznek belé, tehát megint kiütök és viszketek tőle; ha pamut, de drótból készítik a kosarát, akkor szúr és nyom, a push-up meg amúgy is egy nagy önáltatás; és ezek miatt csak végszükség esetén hordok melltartót – akkor is csak egy vékony valamit, amit nem szorít le gumi, drót meg hasonló vadságok), esetlenül billegnék egy szűk nadrágban (ami mellesleg jól összeszorítja a csípőmet és a vérkeringést sem serkenti igazán), akkor biztosan bombázó lennék. Hm...
Lehet, hogy mégis inkább megmaradok szürke kisegérnek. Persze utólag tájékoztattak róla, hogy természetesen egy bizonyos ember szemében én vagyok a legszebb nő a világon, akinek gyönyörű mézszínű haja van, és vadító zöld szeme, és csinos, és blablabla (ide férfiolvasóim gondolják oda mindazokat a bókokat, amiket egy nőnek mondanak), de akkor miért kellett végighallgatnom ezt a tömény marhaságot a korízlésről? Grr. Biztos vagyok benne, hogy nem én lennék a Karl Lagerfeld-kollekció arca. De egy olyan vén szatír nekem nem es kéne...
Na, nem kell engem nyugtatni, meg biztatni, hogy dehogynem, milyen jó nő vagyok, tudom én azt, hihihi. És szerintem ez az egész korízléses dolog csak azért hangzott el, mert egyesek vaginairigységben szenvednek (gúnyos kacaj).